Gazdaság

Angol lecke kezdőknek

admin
admin

2005. 07. 07. 08:00

London támogatókra talált az unió új tagjaiban piacbarát reform­­­t­örekvéseihez - egyben a német-francia hegemónia megtöréséhez.

Néhány hete a brüsszeli uniós csúcstalálkozón furcsa szerepcserére került sor. Jacques Chirac francia köztársasági elnök, aki két éve az iraki ügy kapcsán alaposan letorkollta az új tagállamokat, most a költségvetési vitában igazi gyámolítójukként lépett fel. Ezzel szemben Tony Blair, a gyakran a bővítés bajnokának nevezett brit kormányfő negatív hőssé vált a nemrég csatlakozott országok szemében, miután elsősorban az ő számlájára írható, hogy a tíz új tagállam számára oly fontos pénzügyi alkuból nem lett semmi.


Tony Blair Brüsszelben. Elégedetten hallgatja a kelet-európai hangokat.

MOSOLYOFFENZÍVA. A nyugtalanító költségvetési epizód nyomán azt lehetne hinni, hogy véget értek a Nagy-Britannia és az európai klub új tagjai közötti mézeshetek, amelyek már jóval a bővítés előtt kezdődtek és lényegében azóta is tartottak. Az újak keserűségének adott hangot Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő, amikor a kudarc utáni első reakciójában azt nyilatkozta: a történtek után nehéz lesz együttműködni a július elsején hivatalba lépő soros brit EU-elnökséggel. Ez és az ehhez hasonló kijelentések késztették a brit diplomáciát arra, hogy június végén mosolyoffenzívába kezdjen a London által patronált közép- és kelet-európai országokban, kiengesztelve a magukat cserbenhagyottnak érző ottani „szövetségeseket”.

Egy év tagság után a tízek vezetői is tisztában vannak vele, hogy az unióban, miközben fontosak a hosszú távú közös stratégiai érdekek, az alkalom szüli a barátságot. A költségvetési vitán történtek Marco Incerti, az Európai Politikai Tanulmányok Központjának (CEPS) elemzője szerint előrevetítik azt, hogyan fog működni a jövőben az Európai Unió. „Az éppen aktuális témának megfelelően változó koalíciókkal kell számolni, ami sokkal aktívabb politizálást feltételez a tagállamok részéről. Valamennyi partnerükkel szoros kapcsolatot kell ápolniuk, ha el akarják érni a céljaikat” – vélekedik a brüsszeli kutatóintézet szakértője. Incerti szerint érdekes idők köszöntenek be az EU-ban; arra számítani lehetett, hogy a francia-német tengely a kibővített unióban nem lesz képes többé önállóan diktálni, s ez most az alkotmány leszavazása miatt „béna kacsává” vált Jacques Chirackal, valamint a német kancellárként valószínűleg utolsó hónapjait taposó Gerhard Schröderrel, ha lehet, még inkább igaz.

Soha vissza nem térő módon kedvező alkalom ez Tony Blair számára, hogy a több évtizedes francia-német hegemónia megtörésével olyan irányba próbálja fordítani az európai integráció szekérrúdját, ahol Nagy-Britanniára nem a szigetország számára hagyományos „páriaszerep” vár. Ebben a törekvésében Londonnak nagy szüksége van a britekkel sok szempontból rokon nézeteket valló új tagállamok támogatására. „Természetesen nem a két szép szemünkért teszik. A britek a franciák mellett a legkomolyabb nagyhatalmi hagyományokat követik” – sommázta meglehetősen sarkos véleményét a Figyelőnek egy közép-európai diplomata. Aligha vitatható, hogy a britek hagyományos bővítéspártisága mögött is elsősorban az a megfontolás áll, miszerint az unión belüli sokszínűség növekedésével esetleg lelassulhat az integráció mélyítése. Nagy-Britannia – mondhatni ösztönösen – ellenez mindenféle politikai uniót, amely a nemzetiről közösségi szintre helyezi át a döntéshozatalt. Miközben ez a megközelítés a szuverenitását nemrég visszanyerő néhány új tagországban is népszerűen hangzik, kicsi és szegény országokként azok stratégiailag éppen az integrációs folyamat előrelendítésében, nem pedig annak felvizezésében érdekeltek.

Elemzők szerint két olyan erős szál is létezik, amely a briteket a közép- és kelet-európai demokráciákkal szinte elvághatatlanul összeköti. Az egyik – ahogyan az Irak kapcsán olyannyira nyilvánvalóvá vált – nem más, mint az atlantizmus, vagyis az Egyesült Államokhoz fűződő szoros kapcsolatok jelentősége. Ám ami európai kontextusban manapság talán még ennél is fontosabb: a liberális gazdaságpolitika és a piaci reformok melletti elkötelezettség. „Az új tagállamok gazdasága másfél évtized liberális reformjai után sokkal jobban hasonlít a britekére, mint más régi tagállamoké” – hangsúlyozza Marco Incerti, a CEPS szakértője. Más kérdés, hogy ez nem annyira az eszmei rokonság, mint inkább a kényszer következménye – teszik hozzá elemzők. Az új tagállamok szegénységük és alacsony GDP-jük miatt még csak nem is kacérkodhattak a franciákéhoz vagy a németekéhez hasonló nagyvonalú szociális modell fenntartásának a gondolatával. A brit út sincs ugyanakkor kikövezve, elég csak a szociális hálóból kiesett szegények nagy számára, vagy a közszolgáltatások (például a szigetországi közlekedés vagy az egészségügy) lerobbant állapotára gondolni.

A részben hasonló alapadottságok miatt a brit elnökség az előttünk álló fél évben mégis bizton számíthat az új tagállamok támogatására abban a törekvésében, hogy piacbarát reformokkal próbálja meg felrázni tespedtségéből az Európai Uniót. A szövetség három olyan témában is körvonalazódik, amelynek a belső piac kiteljesítése a célja (vagyis ebben a tekintetben a brit elnökség kifejezetten integráció-párti): a szolgáltatások liberalizálásában, a vegyipari anyagok szabályozásának reformjában (REACH), s az úgynevezett munkaidős irányelvben. A REACH-szabályozásnál annyira szoros az együttműködés, hogy a tárgyban egy közös brit-magyar kezdeményezés is született a vegyi anyagok regisztrálása adminisztratív terheinek és költségeinek csökkentésére. Érdekes módon Magyarország ugyanakkor lényegében az egyetlen új tagország, amely nem állt a britek oldalára abban a kérdésben, amely korlátlanul fenntartaná a heti 48 órás munkaidő alóli egyéni kibúvó lehetőségét.

NEM LESZ ÁTTÖRÉS. Mindenképpen keményebb diónak ígérkezik a brit-közép-európai románc a költségvetés reformjának ügyében, amit London a zátonyra futott EU-csúcson a még Margaret Thatcher korábbi kormányfő által kiharcolt költségvetési visszatérítés (a viszonylag kevés agrárkifizetés miatt a nyolcvanas évek közepe óta kapott kompenzáció) hosszú távú feladásáért cserébe követel. Nagy-Britannia eltökélt szándéka ugyanis a közös agrárpolitikára fordított uniós kiadások radikális lefaragása, akár a nemzeti társfinanszírozás bevezetésének árán is. Lengyelország és Magyarország, az agrárgazdaságban leginkább érdekelt két új tagállam viszont – ha egyáltalán – csak bizonyos határokig lehet partnere Londonnak a régi típusú közös agrárpolitika szétverésében. „A rájuk otthonról nehezedő politikai nyomás miatt nem tehetnek túl nagy engedményeket” – vélelmezi a CEPS elemzője, aki egyébként is szinte biztosra veszi, hogy a brit elnökség idején nem lesz áttörés az ügyben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.