 |
Akár a régi, akár a modern történelem helyes megértéséhez csak az a felfogás vezethet, hogy a társadalom életében a hatalomvágy a tettek indítóoka – állapítja meg Bertrand Russell A hatalom című művében. E némi késéssel most nálunk is megjelent, 1938-ban megírt, majd a háborút követően némileg kiegészített könyv jelentősége abban áll, hogy rendkívül sokoldalúan mutatja be a hatalomnak mint a történelem – és értelemszerűen a politika – központi kategóriájának bonyolult természetét. „A társadalom újszerű elemzése” alcímű jelentékeny tudományos esszé mégoly vázlatos ismertetése előtt szükség lehet a korábban széles ismertségnek örvendő, mára viszont többé-kevésbé elfeledett nevezetes szerzőt bemutatnunk.
A közel száz évet, 1872-től 1970-ig élt matematikus, filozófus, szociológus, az etika és történelem alapos ismerője, mintegy 40 mű szerzője korának rendhagyó alakja volt. Az angol főrend és cambridge-i professzor aktív résztvevője volt a két háború közötti időszak pacifista mozgalmainak, majd Einsteinnel együtt fellázadt a hidegháború ellen. Még 89 évesen is, bekalkulálva az érte kapott kéthavi börtönt, ülősztrájkot folytatott a leszerelésért. Hogy miként volt energiája az 1950-ben még irodalmi Nobel-díjban is részesült tudósnak e sokféle tevékenysége mellett még maradandó műveket is alkotni – ennek taglalása messzire vezetne.
A hatalom lényege, formái, módszerei az idők folyamán alig változtak. Így van ez mindenekelőtt az emberek hatalom és dicsőség utáni vágyának viszonylagos stabilitásával. Azután ma is érvényes a megállapítás, hogy „a hatalom sokféle alakot ölthet: lehet gazdaság, fegyveres erő, polgári tekintély, közvéleményre gyakorolt befolyás. E formák egyike sincs alárendelve valamely másiknak, és nincs is olyan alak, amelyből a többi leszármaztatható volna”. Következésképpen nem ajánlatos a hatalom egyik formáját sem elszigetelten tárgyalni, mert az fogyatékos eredményre vezet. Ugyanakkor az is igaz, hogy „a múltban sohasem volt annyira összefonódva a gazdasági és a katonai hatalom, mint jelenleg”. Mint ahogy az is, hogy „a háború egyre jobban a tudományra és a technikára támaszkodik”, mindeközben „a nemzeti érzést felszító propaganda fontossága éppannyira megnőtt, mint a gazdasági tényezőké”.
Ezzel eljutottunk szerzőnk egyik különösen elgondolkodtató vélekedéséhez: „a régebbi időkben az emberek az ördögnek adták el magukat, hogy hatalmat nyerjenek. Manapság az ilyen hatalmat a tudománytól kapják, és ők maguk kényszerülnek ördögökké lenni”. Nos, hogy az emberek ne váljanak ördöggé, mindennél fontosabb a hatalom megszelídítése. Az emberiség történetét ugyanis nem csupán a hatalomra való törekvés kíséri végig, hanem a hatalommal való viszszaélés is. Ámbár a hatalmi önkény megfékezésének számos gazdasági és politikai feltételét sorolja fel Russell, bizton állítja: tökéletes megoldás nem található, jóllehet „a demokrácia soha nem teljes, de lényeges része a megoldásnak”.
Eszmefuttatásunk végére érve feltétlenül illendő méltatnunk e kiváló tudós szemléletmódját, azt, hogy a módfelett bonyolult társadalmi, politikai, történeti összefüggéseket könyvében egymással szoros összhangban és kölcsönhatásban tárgyalja. És szólni kell a tanulságos történelmi, irodalmi példákban bővelkedő munka élvezetes stílusáról, meg a kitűnő fordításról is.
Legvégül álljon itt Bertrand Russell gyakran idézett bölcs mondása: „Nagy baja világunknak, hogy az ostobák mindenben magabiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel…” Bizony, nincs új a Nap alatt.
