Gazdaság

Politikai barométer – szeptember 20.

Növelte előnyét az MSZP a Fidesszel szemben - a TNS Modus legfrissebb adatai szerint. Szerepet játszhat ebben, hogy most esett ki a mintából az a hét, amikor a Fidesz vezetett a nagy pártok támogatottsági versenyében. Az SZDSZ átvette a vezetést az alsó régióban.



Módszertani megjegyzések

A TNS Modus 2000. márciusától folyamatosan, mindennap végez adatfelvételt. Hetente összesen 240 felnőtt korú személyt kérdeznek meg az ország 135 településén – hetente másutt. A 36. hétre vonatkozó legújabb adatok a 2001. augusztus 13-ától szeptember 9-ig megkérdezett 950 fő válaszai alapján születtek. Az ekkora reprezentatív mintának +/- 3,24 százalékpont a hibahatára, (95 százalékos megbízhatósági szint mellett), ami azt jelenti, hogy a közölt eredmények legfeljebb ennyivel térhetnek el azoktól a “valós értékektől”, amelyeket akkor kaptunk volna, ha minden felnőtt korú magyar állampolgárt megkérdeznek (az elemszám csökkenésével a hibahatárok nőnek, például a “biztos szavazó, pártot választók” esetében a hibahatár csaknem 6 százalékpont). A legfrissebb vizsgálati eredményeket minden héten hasonló módon (négy hétre görgetett formában) közöljük.
A kutatás részletes módszertana >>

Politikai barométer – szeptember 20. 1Hat százalékpont most a szocialisták előnye

Alig érezhetően, de növelte előnyét az MSZP a Fidesz-szel szemben az augusztus 13 és szeptember 9 között megkérdezett 950 fő válaszai szerint – a TNS Modus 36. heti összesítése alapján. A négy hétre számított átlagok a legutóbb közölt adatokhoz képest néhány százaléknyi, a hibahatáron belüli átrendeződést mutatnak. A szocialisták egy, míg a fiatal demokraták két százalékot veszítettek a biztos szavazó pártválasztók körében. Ennek eredményeképpen ha most vasárnap lennének a választások, akkor az MSZP a szavazatok 45 százalékát, míg a fiatal demokratákra 39 százalékát szereznének meg. (Az adatfelvétel során még külön kérdezte a Modus a Fidesz és az MDF választási esélyeit).



Mit mondanak a többiek?






• Szabad lekérdezés >>

• Négy intézet mérései >>

Lényeges változás és figyelemre méltó még akkor is, ha nem jelentős az elmozdulás, hogy ebben a periódusban a nagy pártok tábora nem növekedett. Megállt a folyamat, sőt a fiatal demokraták egy százalékpontot veszítettek is ebben az összevetésben. Ennek köszönhetően nőtt a kisebb pártok támogatottsága. Ezzel együtt is sok hiányzik még ahhoz, hogy a két vezető párt esélymutatói szignifikánsan eltávolodjanak egymástól (immáron 40 hete ez egyszer sem történt meg – a TNS Modus adatai szerint).

A kormány javított a bizonyítványán
A kormány megítélése a lakosság körében valamelyest javult: az összes megkérdezett egy százalékponttal elégedetebb velük, mint egy héttel ezelőtt volt. (A felnőtt lakosság szerint az osztályzat 36 pont a százfokú skálán , míg a megkérdezettek kb. harmadát kitevő biztos szavazó pártválasztók esetében 42 pont, amely szintén egy ponttal magasabb a múlt héten közölt értéknél.(lásd az az 1/A. valamint az 1/B. ábrákat)

Megmerevedett szimpátiák
Nem változott a vizsagált időszakban a pártok iránt érzett rokonszenv az országban. A szocialisták a legnépszerűbbek, előnyük a Fidesz előtt továbbra is 6 pont a százfokú skálán.(Több mint tíz hete szignifikáns a két párt vizsgált mutatójának különbsége. A szocialisták 53 ponton állnak, míg a fiatal demokraták 47-en. ponton).

Abban a tekintetben sincs változás, hogy az SZDSZ a harmadik legnépszerűbb párt bár egy ponttal csökkent rokonszenv-indexük a(legutóbbi négy hétre görgetett – adatok szerint 40 pont, így előnyük a 39 pontos MDF-fel szemben immáron nem szignifikáns és az összevétes jelentőségét csökkenti az MDF választási szövetsége a Fidesszel.




Mi történt a héten?… A Törésvonal Politikai Elemző Központ szerint


•  A 36. hét ismét a Fidesz-MPP (8 megszólalás) és az MSZP (7 megszólalás) dominanciáját hozta a napirenden lévő ügyekben. Meglepően kevés pozitív ügy akadt, miközben ismét mindkét nagy párt több negatív témát szenvedett el. A napirenden lévő 19 ügy között mindössze 2 output típusú téma akadt (a miniszterelnök parlamenti beszéde és a metró-ügy), a témák többsége (17) politics típusú volt.
• A Fidesz-MPP (összes: 8, pozitív: 2, negatív: 4) a 19 ügy közül 4-ben volt kezdeményező a héten (Orbán-beszéd a parlamentben, Dunaferr-ügy, Fidesz-MDF megállapodás, vita a baloldalról). A legtöbb pozitív téma (Fidesz-MDF megállapodás, Orbán.beszéd) és a legtöbb negatív hír (ÁSZ-jelentés, Dunaferr, Tasnádi és Pintér, fiktív számlák a Fidesznél) is a párthoz volt köthető. A büntetőjogi szigorításról született kormánydöntés kommunikációja nem lépte át az ingerküszöböt.
•  Az FKGP (2, 0, 1) a Simon-üggyel egy újabb jelentős negatív hatású témával találkozott a héten. A pártelnök újraindulásáról szóló bejelentés, valamint az MDF kisemmizett tagjait soraikba váró üzenet nem került a vezető hírekbe.
• Az MDF (3, 1, 2) a Fidesszel kötött megállapodásnak köszönhetően a héten ismét érdekessé vált. Az elmúlt hónapokban soha nem akadt még ennyi MDF-hez köthető téma a napirenden. A választási egyezmény a héten a párt pozitív és negatív ügyszámát is növelte: a hétfői aláírást politikai sikerként, a kiszivárogtatott listáról zajló vitát negatív hírként azonosítottuk.
• Az MSZP (7, 1, 3) adatai most is alig tértek el a Fideszétől. A párt 4 témában volt kezdeményező (Doszpot indulása, megbeszélés az MSZOSZ vezetőivel, politikai piknik, Medgyessy-Dávid megbeszélés). A negatív ügyek között a 35. héten felbukkant vecsési ügy folytatásaként a fiktív számlaként definiált ügy emelkedett ki. A párt ingyenes tankönyvekről szóló bejelentése nem lépte át az ingerküszöböt.
• Az SZDSZ (3, 0, 0) ugyan ismét politikai szereplő maradt, de pozitív témája a 36. héten nem akadt. Kommunikációs sikerként könyvelhető el, hogy a hétfői parlamenti miniszterelnöki beszéd első számú reagálójaként kerültek a hírekbe. A párt politikai vitanapról szóló kezdeményezése nem jutott a média napirendjére.
• A MIÉP (0, 0, 0) ezen a héten egyetlen témában sem volt megszólaló. A pártelnök újabb dolgozata (Néhány gondolat a plázákról, szálláscsinálókról, Magyarország megszállásáról alcímmel) az országos médiában nem lépte át az ingerküszöböt.A Törésvonal Politikai Elemző Központ kutatói hetente készítenek politikai elemzést a médiában napirenden lévő témákról.




Süllyed a MIÉP emelkedik az SZDSZ
A hét egyetlen új közvéleménykutatási eseménye, hogy nőtt a kisebb pártok támogatottsága 3 százalékponttal, 16%-ra. Az alsóházban az erőviszonyok árnyalatnyi hibahatárokon belüli – átrendeződését tapasztalhatjuk a múlt héten közölt adatainkhoz képest: a MIÉP 2%-ot veszített, míg az SZDSZ ugyanennyit nyert. Ezzel a szabad demokraták 4%-on állnak (a legerősebb kispárt), míg a MIÉP visszaesett 2%-ra. Nem növelte – a még külön mért – MDF potenciális szavazói bázisát: az adatok szerint hetek óta 2%-on állnak. Valamelyest erősödött ugyanakkor az FKGP (most 3% voksolna rá a biztos szavazó pártválasztók körében), de ugyanennyin áll a Munkáspárt is. Rendkívül szoros tehát továbbra is a kisebb támogatottságú pártok körében a verseny a bejutásért.Részletesen a 2/c ábra mutatja a különbségeket>>

Tülekedés a nyilvánosságban

A 36. hét politikai napirendje elsősorban a Fidesz-MDF megállapodás részleteinek elemzéséről és a vitatott mellékletről, továbbá a parlament őszi ülésszakának első plenáris hetéről, valamint Tasnádi Péter belügyminisztert vádoló bejelentéséről szólt.
A Fidesz-MDF választási szövetség már második hete jelent meg vezető hírként. Míg a 35. héten a megállapodással kapcsolatos találgatások, addig ezen a héten az egyezség magyarázata, indoklása, kommentálása biztosított lehetőséget a Fidesz és főképp az MDF politikusainak a gyakori megszólalásra. A koalíciós pártok így egy számukra kedvező témát tudtak a napirenden tartani egy igen fontos pillanatban: az őszi parlamenti ülésszak első hetében. A Fidesz és az MDF elérte, hogy a parlamenti felszólalások, az ellenzéki javaslatok csak a híradások végén, mintegy mellékes eseményként kerüljenek említésre. A választási szövetség kommunikálásában tehát függetlenül az állítólagos mellékletről szóló vitától – igen sikeresnek bizonyult a koalíció.
A Törésvonal Politikai Elemző Központ kutatói

Ajánlott videó

Olvasói sztorik