Az elmúlt – utolsó “nyári” – hétvége immár évek óta hagyományosan az extrém sportok jegyében telik: #<#az országban több helyszínen is rendeztek bemutatókat, ezek közül is kiemelkedett a Pólus Center parkolójában látható program. Ami gördeszkával vagy biciklivel fizikailag megvalósítható a földön és a levegőben, azt mind felvonultatták az efféle extrémitásoknak elkötelezett "szent őrültek". Igaz, a nagyvilágban léteznek még náluk is "bolondabb" különleges sportok, amelyek többsége valamilyen helyi népszokásból eredeztethető. Ilyen például az angliai Gloucestershire-ben 200 éve minden pünkösdkor megrendezett sajtgörgető fesztivál, vagy az évenkénti vécécsészedobáló-világbajnokság, amire az Egyesült Államokban, Placeville városkában kerül sor. A skótok fatörzslökésben mérik össze az erejüket, a hollandok pedig az ügyességüket teszik próbára a fierljeppen során: hosszú és vastag bot segítségével ugranak a csatorna egyik partjáról a másikra. Finnországban minden évben meghirdetik a feleségcipelő világbajnokságot, ahol a férjnek több mint 200 méteren – és akadályok leküzdésével – kell hitvesét cipelnie: a hagyomány szerint ez az őrültség abból eredeztethető, hogy azon a tájékon pár száz évvel ezelőtt mindennapos dolog volt a feleségrablás. A legbizarrabb sportok mindazonáltal az amerikai kontinensen születnek, ahol például hatalmas érdeklődés mellett rendeznek törpehajigáló versenyeket. Bár az emberjogi szervezetek ez ellen hevesen tiltakoznak, az érintettek – maguk az alacsony növésű emberek – azt állítják, hogy az értékes díjak kárpótolják őket az esetleges kellemetlenségekért. Nem kevésbé látványos őrület a Kaliforniában és Texasban divatos utcai szánkózás – görszánkónak is hívják -, ennek során azonban nem egy súlyos baleset is történt, ráadásul a több mint 100 kilométeres sebességgel száguldozó versenyzőket rendre megbírságolják gyorshajtásért a rendőrök. Az őrült sportok hívői mindenesetre azzal magyarázzák kedvtelésüket, hogy az a mind egysíkúbbá váló világban segít megőrizni a különböző kultúrákhoz tartozó szokásokat. Ezek a sportok emlékeztetnek azokra az időkre, amikor az időtöltés eme közösségi formáját még legkevésbé sem az üzleti szempontok irányították.
- 23:11 Hihetetlen mázlis góllal nyert a PSG, nem bírt egymással a Manchester City és az Inter
- 22:06 Álmos kezdés után a második félidőben már felpörgött a Fradi
- 21:34 A BL-be 19 év után visszatérő csapat focistája két védőt és egy kapust küldött el egy csellel a gólja előtt
- 21:15 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 18.
- 21:13 Az Orbán Viktor-Magyar Péter vitára jó esetben októberben kerülhet sor az EP-ben
- 20:53 „Most a magánéleti seggfejekről van szó” – dalbemutató titkos Carson Coma koncerten jártunk
- 20:48 A Kecskemétről Angliába szerződő magyar focista: Rooney az első pillanattól kezdve úgy állt hozzám, mintha régóta ismernénk egymást
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 20:15 Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
- 20:05 A Harry Potter-filmekben diákot játszott a színésznő, aki A Bridgerton családban kétgyerekes anyukát fog alakítani
- 19:58 Telex: egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a felrobbant csipogókat
- 19:44 Nagy Márton: Minden eddiginél szigorúbb szabályozás lesz az Airbnb-k esetében
- 19:25 És egyre csak emelkedik a víz – képeken a szerdai Duna-helyzet
- 19:11 Szaúd-Arábia nem ismeri el Izraelt Palesztina létrejötte nélkül
- 19:05 Már több mint 610 ezer orosz katona eshetett el vagy sebesülhetett meg az ukrajnai háborúban
- 18:19 David Pressman határozottan üzent Orbánnak, szerinte el kell érkeznie a ráeszmélés pillanatának
- 15:48 Kiengedték a 21 éves öntudatlan lányt megerőszakoló két férfit
- 16:59 Újabb robbanások történtek Libanonban, több százan megsebesültek, ezúttal walkie-talkie-król szólnak a hírek
- 16:30 29 éves korában meghalt a sztárbalerina, majd egy nappal később az anyja is elhunyt
- 15:48 Rogánék több mint 380 ezer telefonszámot adtak át egy propagandakampányhoz
- 13:51 Mennyi nyugdíjat kaphatnak a minimálbéresek?
- 14:42 A magyar kormány azt állítja, nem áll kapcsolatban a Libanonban felrobbant csipogók miatt gyanúba került budapesti céggel
- 16:04 Most arról vitáztak az EP-ben, hogy Magyarország oroszbarátsága veszélyezteti-e a schengeni övezetet
- 16:38 Varga Viktort az árvíz miatt nem engedték vissza a saját házába: „Eddig bármikor hazahajózhattam”
- 15:40 A Kísértés: Noel arról beszélt, hogy barátnője van, és közben egy csábító fenekét simogatta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!