Távírókészülékek gyártására 1874-ben alapított társaságot Egger Bernát. Cége hamarosan a posta és a vasút legfontosabb hírközlési eszközszállítójává vált. Az 1910-ben már Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. névre hallgató vállalat 2100 embernek adott munkát, főbb üzletága a vákuumtechnika mellett a híradástechnika volt. Ez utóbbi az amerikai ITT leányvállalataként Standard Villamossági Rt. néven önállósodott, kitűnő minőségű, korszerű termékei egész Európában és a Közel-Keleten keresettek voltak. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár névre keresztelt a hatvanas évek közepén azonban kénytelen volt megválni termékeinek jelentős részétől, és lényegében egyprofilúvá vált: a továbbiakban csak telefonközpontokat készített. Fénykorában félmillió vonal kapacitású telefonközpontot állítottak elő a tekintélyes beszállítói háttérrel rendelkező vállalatnál. A nyolcvanas évek közepén kilenc termelő gyáregységben, a Fejlesztési Intézetben és a központi telephelyen 11 ezren dolgoztak.
A nyolcvanas évek második fele a dinamikusan fejlődő BHG-t a korábban elvesztett tevékenységek visszaszerzésére késztette. Ezzel összefüggésben magába olvasztotta a közösségi és tévéantenna-rendszerek, autóantennák, vezetékes és tápáramellátó szisztémák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Híradástechnika Vállalatot, ugyanakkor felkészült a legfejlettebb külföldi technikák és technológiák befogadására. A cég komoly tényezővé vált például 1988-ban, az akkor induló hazai műholdas televíziózás piacán a nyugatnémet Hirschmann közösségi műholdas vevőrendszere gyártási jogának elnyerésével. Ebben az időszakban a Magyar Postával közösen digitális alközpontok bevezetésére írtak ki tendert. Ezt megelőzően, 1986-ban – a KGST-országok közül egyedülálló módon – megszülettek azok a szerződések, amelyek biztosították a világ akkor legelterjedtebb digitális főközpont rendszerének, a DMS 100 európai változatának a gyártási és értékesítési jogát. A licencet az Austria Telecom nevű cégtől vásárolták meg; ez több mint 1 milliárd forintba került. A beruházásra felvett hitel jelentette az első tőrdöfést a cég számára.
A piacról való kiszorulás kezdetét a vidéki körzetek digitalizálására irányuló 1989-es, majd a főközpontokra kiírt 1990-es pályázatok elvesztése jelentette. A rendszerválasztó tendereken annak ellenére maradt alul, hogy az akkor 10 százalékos digitalizáltságú hazai hálózat korszerű részét gyakorlatilag a BHG építette ki az osztrák céggel közösen. A Szovjetunió széthullása miatt évi 45-50 millió rubel értékű szállítástól esett el a cég. A talpon maradás egyik feltétele az lett volna, hogy el tudják adni azokat a központokat, amelyeket 1990-ben 5 millió dollár értékben szovjet megrendelésre készítettek, ám ez a tétel végül a nyakukon maradt. A karcsúsítás a kilencvenes években állandósult, s 1992-ben már csak 4,5 ezren dogoztak a cégnél.
A BHG privatizációjának terveit a Phare-program pénzügyi támogatásával dolgozták ki. Az ésszerűsítés a vállalat részvénytársasággá alakulását és olyan szerkezetváltást igényelt, amelynek megfelelően az egymástól szétválasztható tevékenységek gazdaságilag önálló elszámoltatását és értékelését tette szükségessé. A tulajdonosi jogok – az 1992-es adóskonszolidáció jegyében – az ipari tárcáról átszálltak az Állami Vagyonügynökségre. A konszolidációban a Magyar Hitel Banknál felhalmozódott 902 millió forint tartozás, valamint a tb-vel, az adó- és vámhatóságokkal szemben fennálló, egymilliárd forintnyi kötelezettség rendezése szerepelt. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy az eladósodott cégnek stratégiai szövetségeseket kell keresnie. Mivel korábban szoros együttműködés alakult ki a kanadai Northern Telecommal, illetve a már említett osztrák társasággal, nem volt nehéz a választás. Két vegyes vállalat is alakult: a BHG-TeleCOM Távközléstechnikai Kft., valamint a Hirschmann-BHG Híradástechnikai Kft. A kooperációk lényegében a modern nyugati technológiát voltak hivatottak a BHG jól kiépített piacaira bevezetni, ám ezek a piacok 1990-től kezdve folyamatosan felaprózódtak, majd megszűntek.
A kegyelemdöfés 1995-ben érte a BHG-t, amikor a Matáv második tenderén sem nyert, helyette a Siemens Telefongyárat és az Ericssont hirdették ki győztesnek. Az abban az időben már csupán 1100 főt foglalkoztató vállalat ezzel a döntéssel teljes egészében háttérbe szorult a piacon, vagyis újra bizonytalan helyzetbe került.
Az azóta eltelt néhány esztendő csöndes agóniaként értékelhető, a cég folyamatos termeléscsökkentés mellett ingatlanjai eladásával próbált fennmaradni. A BHG vagyona ma 1,5 milliárd forint, vidéki gyárait egyszerűsített privatizáció keretében értékesítették. Az Antenna Hungária Rt.-vel közös cégben, az Antenna-BHG Híradástechnikai Kft.-ben lévő üzletrészüket eladták az AH-nak. A megmaradt három társaság a BHG Informatika, a BHG Telco és az BHG Elektromechanikai Alkatrészgyártó Kft. közül a két előbbinek az eladására pályázatot írtak ki, az rt. értékesebb vagyonelemei pedig az utóbbi társaságba kerültek. Az elmúlt években egyetlen vevőt sem találtak, aki e három társaságot együtt megvette volna. Az anyavállalat viszont ez év végén biztosan bezárja a kapuit.
