Gazdaság

A TÁRSASÁGI ÉS A CÉGJOG FELÜLVIZSGÁLATA – Mutatis mutandis

admin
admin

1996. 11. 27. 00:00

A társasági törvénnyel Magyarország látványosan megelőzte a többi átalakuló országot. A törvény “munkaképesnek” bizonyult, hatékonyan segítette a gazdaság átalakítását. Ám mivel annak idején gyakorlati tapasztalatok nélkül, tisztán elméleti, illetve jogösszehasonlító módszerekkel készült, a nyolc év során egy átfogó felülvizsgálatra elegendő módosítási igény gyűlt össze. Az új jogszabály a tervek szerint jövő nyáron kerül a parlament elé, és 1998. január 1-jével lép hatályba.

A gazdasági társaságokról szóló, 1988. évi VI. törvény (társasági törvény, Gt.) a rendszerváltás egyik “húzótörvénye” volt, lényegében ennek köszönhető a magántulajdon és a magánvállalkozások teljes körű törvényi legitimálása. A társasági törvény igen kiterjedt törvényhozási hullámot indított el – már 1988-1990-ben megtörtént a társasági adórendszer egységesítése, megszületett a külföldi befektetésekről szóló törvény, az átalakulási törvény, az egyéni vállalkozásokról szóló törvény, az értékpapír- és tőzsdetörvény, valamint a koncessziós törvény. Ehhez kapcsolódott 1991-ben, a teljes körű társasági jog elengedhetetlen kellékeként, a számviteli, illetve a csődtörvény.

A társasági törvény megalkotásával Magyarország látványosan megelőzte a többi volt szocialista országot, amelyek a ‘90-es években, jórészt a magyar mintát hasznosítva hozták létre saját társasági jogukat (cseh-szlovák, román, bolgár, albán, szlovén, horvát). A társasági törvény felhasználta az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv hagyományait (például a jogi személyiség nélküli közkereseti és betéti társaság esetében), merített az 1968-as magyar gazdasági reform után kialakult úgynevezett szocialista társulási jog eredményeiből (például az egyesülés és a közös vállalat körében), és a nyugat-európai kontinentális társasági jogok modernizációs tapasztalatait (például például dolgozói participáció, rt., konszernjog az 1965-ös német törvény alapján) is felhasználta.

Az élet igazolta

A magyar gazdaság szervezeti formái a Gt. hatására jelentősen megváltoztak. A törvény hatékonyan segítette a magán-kisvállalkozások kibontakozását: a korábbi gmk-k, pjt-k, szakcsoportok, kisszövetkezetek stb. az átalakulás gyors és olcsó lehetőségét felhasználva közkereseti, betéti vagy korlátolt felelősségű társasági formában működtek tovább. Az 1992. évi LIII.-LIV.-LV. törvény alapján 1995-ig az állami vállalatok 99 százaléka rt.-vé, illetve kft.-vé alakult át, lényegében kiürült a korábbi leányvállalat, illetve egyéb jogi személy vállalat Ptk.-ban meghonosodott intézménye. A szövetkezet intézménye az 1992. évi I. törvénnyel igen közel került a gazdasági társaságokhoz, a nagyobb szövetkezetek jó része pedig átalakult rt.-vé vagy kft.-vé.

A társasági törvény a gyakorlatban “munkaképesnek” bizonyult, vele szemben különösebb kifogások sem a külföldi befektetők, sem a magyar vállalkozók részéről nem merültek fel. Bár társasági jogunkban 1988 óta több kisebb módosítás történt (a legfontosabb az 1991. évi LXV. törvénnyel), a Gt. alapelvei és struktúrája változatlanok maradtak. A rendszerváltozás által igényelt csekély mértékű politikai-ideológiai módosítás 1990-91-ben megtörtént.

Sem a magyar vállalkozói, sem az ügyvédi, bírói gyakorlatban felmerült problémák, sem az európai integrációhoz való csatlakozás igénye nem teszik szükségessé, hogy teljesen új alapelveken nyugvó, más struktúrájú társasági törvény készüljön. Ugyanakkor, mivel a Gt. annak idején gyakorlati tapasztalatok nélkül, tisztán elméleti, illetve jogösszehasonlító módszerekkel készült, a nyolc év gyakorlati tapasztalatai megkövetelik átfogó felülvizsgálatát.

A Gt.-vel kapcsolatos ellentmondások, kritikák jó része avval függött össze, hogy a Gt. 1988-ban – szükségképpen – a megfelelő személyi és tárgyi előfeltételek nélkül vezette be a fejlett piacgazdaság intézményeit: nem volt megfelelő infrastruktúrával ellátott cégbírósági szervezet, nem álltak rendelkezésre kellően képzett gazdasági jogászok, tehát cégbírók, közjegyzők, ügyvédek. A társasági törvény mögül hiányzott a könyvvezetési-számviteli háttér, nem voltak megfelelő könyvvizsgálók-vagyonértékelők. A gazdasági élet nem lehetett felkészülve az 1988-1995 között bekövetkezett, példátlan méretű társaságalapítási lázra. Mindezek következtében a vállalkozók, a bel- és külföldi befektetők okkal kifogásolták a lassú, bizonytalan és bürokratikus cégjogi gyakorlatot. A Gt. vállalkozóbarát rendelkezéseivel pedig sokan visszaéltek; a hitelezők, a fogyasztók, a kisbefektetők megkárosításának tendenciái a közvélemény számára sokszor feltűnőbbek voltak, mint a Gt. alapján végbement sokkal szélesebb körű, rendeltetésszerű társaságalapítás, illetve -működés.

Az elmúlt nyolc évben a Gt. valóban “programadó” törvénynek bizonyult. Az élet nyomására a személyi és tárgyi feltételek jó része megteremtődött: szakképzett és technikailag is alátámasztott cégbírósági apparátus jött létre; privatizációja után a korábbinál jóval hatékonyabb közjegyzőség alakult ki; a magyar és külföldi könyvvizsgáló, vagyonértékelő cégek, kereskedelmi jogi ügyvédi irodák ma már minőségileg jóval magasabb színvonalon alkalmazzák a társasági jogot, mint korábban. Az Európai Unió jogával lényegében egyező 1991-es számviteli törvény a társasági törvény addig hiányzó könyvviteli, mérlegkészítési alapjait is megteremtette.

A társasági jog leggyengébb pontját a cégbejegyzések elhúzódása, a cégeljárás bizonytalanságai jelentik (elsősorban a forgalom több mint 50 százalékát lebonyolító Budapesti Cégbíróságon kialakult rendkívüli hátralék). Jogos a vállalkozók igénye, hogy olyan korszerű, új cégtörvény lépjen az állandóan változó 1989. évi 23. törvényerejű rendelet helyébe, amely a társas vállalkozási tevékenység megkezdésének és folytatásának valóban jogállami kereteiről gondoskodik. A cégek rendeltetésszerű működésének biztosításában, a fantomcégek kiszűrésében jelentős szerepet kell kapniuk a köztestületi jellegű gazdasági kamaráknak. Megerősítésre szorul a hitelezővédelmi intézményhálózat is.

A Gt. legsúlyosabb “környezeti” ellentmondása azonban az, hogy 1987-88-ban, az úgynevezett szocialista piacgazdaság elképzelése jegyében, a gazdasági társaságokat az állami és a szövetkezeti szektor melletti harmadik szektorként kívánta bevezetni (magánvállalkozásokra, külföldi befektetésekre stb.). Ez a jogpolitikai koncepció a rendszerváltozással, 1990 végére megdőlt. Megindult az állami vállalatok rt.-vé, illetve kft.-vé való átalakulása, a ’90-es évek közepére a gazdasági társaság lényegében egyeduralkodó formává vált. A privatizáció Magyarországon – elsősorban az 1992 nyári törvényhozásig (1992. évi LIII., LIV., LV. törvények) – jórészt a társasági törvény kereteiben folyt, erre pedig a Gt. eredetileg sem volt alkalmas. Egyrészt súlyos vállalati-befektetői visszaélések történtek, másrészt az állami privatizációs szervek gyakorlatában megjelent a törekvés egy külön “állami” társasági jog létrehozására. Az utóbbit az Alkotmánybíróság, valamint a bíróságok következetes gyakorlata meghiúsította, helyesen érvényesítve azt az elvet, hogy a társasági és konszernjogban az állami szervek, illetve az állami (többségi) tulajdonú szervezetek a magántulajdonú vállalkozásokkal szemben többletjogokhoz nem juthatnak, versenyelőnyöket nem élvezhetnek.

A privatizációs érdekütközések azonban a jövőben már aligha okoznak a társasági jogban lényeges problémát. Az állami vállalatok társasággá átalakítása 1995-re befejeződött, a privatizáció ma már – ahogy az új privatizációs törvény, az 1995. évi XXXIX. törvény 1. §-a kifejezi – lényegében a társasági jogon kívül marad: a társasági részesedéseknek a Ptk. adásvételi szabályaihoz igazodó értékesítését jelenti. Ráadásul okkal feltételezhető, hogy az intézményes privatizáció 1998-99-re lényegében befejeződik. Így a társasági jog felülvizsgálatának koncepcióját egyértelműen a magántulajdon dominanciájára lehet alapozni, és ez a jövőben már nem vezet lényegi ellentmondásokhoz.

A felülvizsgálat céljai

A társasági törvény esetében tehát tartalmilag a novelláris jellegű változás a cél. Mivel azonban a gyakorlati tapasztalatok alapján számos kisebb módosítás, illetve szerkezeti változás is indokolt, a joganyag jobb kezelése érdekében a Gt. módosítása helyett egy azzal alapelveiben azonos, de új törvényre van szükség. A felesleges változtatásoktól, a túlszabályozástól viszont – az erre irányuló gyakorlati nyomás ellenére – tartózkodni kell, mert a már kialakult kedvező vállalkozói beidegződéseket helytelen lenne mesterkélt presztízs-módosításokkal megzavarni. Arra sincs szükség, hogy az új Gt.-hez közigazgatási végrehajtási rendelkezések csatlakozzanak. Átfogó változásokra a Gt.-ben mindenekelőtt az általános rész bővítésével, továbbá a részvénytársasági szabályok eurokonform modernizálása terén, végül a konszernjogi szabályok megerősítésénél, illetve valamennyi tőketársaságra való kiterjesztése útján van szükség. Az új Gt. 1997 nyarán kerülne a parlament elé, és 1998. január 1-jével lépne hatályba.

Az 1989-es, szinte évente módosított cégeljárási törvényerejű rendelet helyett pedig – jogállami megfontolásból, az Európai Unió 1-es társasági irányelvével való erőteljesebb összhang megteremtése érdekében, illetve gyakorlati igények alapján is – olyan stabil, átfogó új cégtörvényre van szükség, amely minden üzletszerű társas vállalkozásra (azaz “cégre”) egyaránt vonatkozik, és megszünteti a különböző anyagi jogokkal (szövetkezeti stb.) való felesleges párhuzamosságokat. Teljes körű és áttekinthető törvényi szintű cégjogi szabályozás kell, amelyhez csak kivételesen, technikai részletkérdésekben kapcsolódhatnak végrehajtási rendelkezések. Az új cégtörvénnyel szemben alapvető követelmény, hogy az 1988-90-es indulószintnél sokkal jobb számítástechnikai bázisra alapozva, az eddiginél jóval egyszerűbb és gyorsabb eljárásra adjon lehetőséget, és a jogbiztonsági követelményeket is jobban elégítse ki nemcsak a társasági jog, hanem valamennyi cégjegyzékben szereplő vállalkozás (például szövetkezetek) tekintetében.

A módosítás céljai:

– A gyakorlatban nehezen alkalmazhatónak vagy hibásnak bizonyult rendelkezések kiigazítása (például a társasági tagok kizárásával kapcsolatos anomáliák feloldása, a cégjegyzés túlbonyolítottságának megszüntetése, a felszámolás cégbejegyzése stb.);

– A hiányzó rendelkezések pótlása (például a felügyelőbizottságban való dolgozói részvétel részletes szabályozása, a konszernjogi szabályozatlanságok pótlása, a társaságok szétválásának részletes szabályozása, a fantomcégek cégjegyzékből való, hivatalbóli és végelszámolás nélküli törlésének egyértelműbb szabályozása stb.);

– A dereguláció, így a tulajdonosi rendelkezést nehezítő bürokratikus megkötések kiiktatása a társasági jogból (például a kft.-k és a zártan alapított részvénytársaságok közgyűléseinek esetében). Hathatós deregulációra van szükség a cégjogban: nincs szükség az üzletszerű gazdasági tevékenységet nem végző szervezetek cégnyilvántartására, egyszerűsítésre szorul a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás, mégpedig a gazdasági társaságok, illetve más cégformák tartalmi sajátosságaihoz igazodva, differenciáltan, s a cégjegyzékbe bejegyzendő adatok köre is lényegesen szűkítendő;

– A visszaélések elleni küzdelem jogállami eszközökkel való biztosítása, a hitelezővédelem erősítése (például az rt.-nél és kft.-nél alaptőke-emelés és -leszállítás tekintetében, az apport szigorúbb szabályozásával, a felelősség fokozásával, a felelősség-átvitel megoldásával), a cégbírósági törvényességi felügyelet – társasági formánként differenciált – megerősítése;

– A kapcsolódó jogterületekkel való szorosabb összhang megteremtése, a gazdasági jogrendszer belső ellentmondásainak kiküszöbölése. Különösen szükség van erre a számviteli törvénnyel való kapcsolat, az egyesülések szabályozása, illetve a konszernjog terén a versenyjog tekintetében, továbbá a társaságok megszűnésével kapcsolatban a csődjog vonatkozásában. Feltétlenül szükséges, hogy az értékpapírpiac modernizálásának megalapozott törekvéseit (például a részvény úgynevezett dematerializálására) a társasági jog megfelelően alátámassza, és a társasági, illetve az értékpapírtörvény rendelkezései ne legyenek egymással ellentétesek;

– Az alkalmazkodás az Európai Unió tagállamainak társasági jogában jelentkező közös modernizációs tendenciákhoz, az EU társasági jogi irányelveivel az eddiginél is erősebb összhang megteremtése (például a cégjegyzék nyilvánossága, a társasági szerződés érvényessége, az egyszemélyes társaságra vonatkozó előírások szigorítása, az úgynevezett saját részesedésszerzés korlátozása stb.).

A társasági formák

A kereskedelmi jogi szakmában abban is egyetértés van, hogy a jelenlegi társaságiforma-készlet lényegében megfelelő, új társasági formák beiktatására nincs szükség. A formakényszer általában fenntartandó, de a szabályozás rugalmasságának növelésével nagyobb lehetőséget kell adni az egyes társasági formák vegyítésére (például kft. + betéti társaság).

Mit jelent mindez részleteiben?

– A némely külföldi ország kereskedelmi jogában önállóan szereplő csendestársaság kifejezett intézményesítésére a magyar jogban nincs szükség, úgynevezett személyegyesítő társaságoknál az esetleges ilyen irányú igény szerződéses technikákkal kielégíthető.

– A polgári jogi társaság (Ptk. 568. §) legyen felhasználható gazdasági célokra, például a kockázatközösségi jellegű külkereskedelmi vagy kutatási társaság esetében, továbbá alkalmi társaságként, mintegy konzorciumként konkrét üzleti vállalkozásokra is alkalmazható legyen. Tartós üzletszerű gazdasági tevékenységet azonban kereskedelmi név alatt csak gazdasági társaságként lehessen kifejteni.

– Tisztán jogtechnikai szempontból, elvileg megoldható lenne a szövetkezetek jogi szabályozásának beépítése a Gt.-be, ugyanakkor a magyar szövetkezeti mozgalom hagyományai miatt, politikai okokból, az önálló szövetkezeti törvény fenntartása került előtérbe. Ebben a helyzetben arra kell törekedni, hogy az új szövetkezeti törvény – a szövetkezeti sajátosságok érvényesítése mellett – minél jobban harmonizáljon a társasági és a cégtörvénnyel. Gondoskodni kell annak jogi lehetőségéről, hogy a szövetkezetek szabad akaratukból, az eddiginél jóval “bürokráciamentesebben” alakulhassanak át gazdasági társasággá, és hogy a szervezeti formák egyenjogúsága alapján ne csak szövetkezet alakulhasson át gazdasági társasággá, hanem társaság is szövetkezetté.

– Több volt szocialista ország német mintára bevezette a betéti részvénytársaság intézményét. Mivel gyakorlati igény e formára Magyarországon eddig lényegében nem jelentkezett, a betéti részvénytársaság beiktatása a Gt. rendszerébe szükségtelennek látszik.

– A legtöbb volt szocialista ország az úgynevezett személyegyesítő társaságokat (közkereseti és betéti társaság) jogi személyként intézményesítette. Az eddigi magyar tapasztalatok is arra mutatnak, hogy igazából nincs értelme a jogi személy, illetve a nem jogi személy, de cégneve alatt teljeskörűen jogképes gazdasági társaság között különbséget tenni. A kkt. és a bt. jogi személlyé nyilvánítását csak azért nem javasoljuk, mert a cégnyilvántartáson való átvezetés a túlterhelt cégbíróságokra további többletterhet róna, és persze mert a kkt. és a bt. jogi személyiségének hiánya ma már a gyakorlatban nem okoz különösebb problémákat. Ugyanakkor a kkt.-nél, illetve a bt.-nél a taggyűlést és az üzletvezetést egyértelműen intézményesíteni szükséges.

– Az egyesülés nem kereskedelmi társaság, hanem kooperatív forma. Az Európai Gazdasági Érdekvédelmi Egyesülés mintájára az európai országok most kezdik beiktatni társasági jogukba az egyesülést. A magyar egyesülést, a tisztán jogi személyek által való alapítás lehetőségét megszüntetve, lényegében az eddigiek szerint kell fenntartani, de az Európai Unió jogával erősebben harmonizálva és az állampolgári részvételt biztosítva.

– A közösvállalati forma egyre jobban kiürül, új alapítás 1990 után lényegében nem volt. Nyugat-Európában ilyen társasági forma nincs. Javasolható – a gmk-knál 1991-ben bevált jogi technika alkalmazásával – e társasági forma megszüntetése (tehát a még fennálló közös vállalatok korlátlanul tovább működhetnének, új vállalatot viszont már nem lehetne alapítani).

– A kft. szabályai alapvetően megfelelőek, az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján kisebb módosítások javasolhatók (például az elővásárlási jog egyértelműbb és egyszerűbb szabályozása, a dolgozói részvény mintájára a dolgozói üzletrész bevezetése). Nem indokolt az amerikai társasági jog szellemében a kft. megszüntetése: éppen ez a vállalkozók által legkedveltebb és legrugalmasabb, a személyi és tőkeelemeket vegyítő kis- és középvállalati forma. Tagkizárásra főszabályként csak bírósági határozattal kerülhetne sor, kétszemélyes társaságból a kizárás nem lenne lehetséges, a törzstőke többségét képviselő tagot kizárni nem lehetne.

– A részvénytársaság tekintetében a társasági jogban (a volt Szovjetunió legtöbb utódállamának mintájára) nem vehető át a zárt, illetve nyilvános részvénytársaság amerikai jogi konstrukciója. Annak, hogy az értékpapírjog a nyilvános részvénykibocsátásra és a tőzsdén szereplő részvénytársaságokra többletkövetelményeket állapítson meg, természetesen nincs akadálya (és az is lehetséges, hogy az értékpapírjog a társasági törvényben foglalt konszernjogon túl az úgynevezett take-over technikát alkalmazza). A visegrádi-országok, illetve Szlovénia és Horvátország a német rt.-modellt követik, és ez áll szinkronban az Európai Unió társasági jogával is. Ugyanakkor az rt. alapítási eljárása gyökeresen újraszabályozandó. Megkülönböztethető:

– a zártkörű, úgynevezett egylépcsős alapítás (legfeljebb 50 tag esetén, a kft. tagjainak száma viszont nem maximálható),

– nyilvános részvényjegyzéssel és alakuló közgyűléssel történő, többlépcsős alapítás (az új értékpapírtörvény előírásaival összehangolva),

– az átalakulással történő alapítás (az eddiginél jóval kifinomultabban szabályozva),

– az egyesüléssel, illetve szétválással történő létrejövetel (az Európai Unió 3. és 6. sz. irányelveinek figyelembevételével).

A részvényfajtákat, különösen az elsőbbségi részvényeket részletesen és egyértelműbben kell szabályozni. Az Európai Unió 2-es irányelve szerint a részvénytársaság saját részvényeit csak kivételesen szerezhetné meg (ez megfelelően irányadó a kft.-üzletrész szerzésére is).

– Az egyéni vállalkozók számára fenn kell tartani az egyszemélyes rt. és kft. lehetőségét, ám figyelembe véve, hogy hitelezővédelmi okokból mind a nyugat-európai tradicionális kereskedelmi jogok, mind a volt szocialista országok “friss” társasági törvényei jóval szigorúbb előírásokat tartalmaznak ezekre nézve, mint a hatályos magyar jog. A “keményebb” szabályozást tartalmazza az Európai Unió 12. társasági irányelve is. Ezért az új Gt.-ben ki kell zárni, hogy egyszemélyes társaság újabb egyszemélyes társaságot alapíthasson, továbbá az egyszemélyes társaság felszámolása esetén egyértelműen érvényesíteni kell a társaság alapítójának mögöttes felelősségét.

– A gazdasági társaság fogalma összeforrott az üzletszerű gazdasági vállalkozással. Külföldi tapasztalatok (például a francia “közüzemi”, illetve “nemzeti” részvénytársaság) alapján azonban mind a kft., mind az rt. esetén, külön törvény alapján speciális, illetve nonprofit célra is meg kellene engedni társaság létrehozását. Ez esetben a közhasznú társaság tartalmi szabályozása is a Ptk. helyett a Gt.-ben történhetne.

– A Gt. jelenlegi (kizárólag az rt.-re vonatkozó) konszernjogi szabályai – figyelemmel a magyar tőketársaságoknak az amerikaiakétól gyökeresen eltérő tulajdoni szerkezetére – fenntartandók, de az előírások bővítendők és finomítandók. A konszernszabályokat, mindenekelőtt az 1996. évi LVII. törvény vertikális kartellszabályozásának mintájára, ki kell terjeszteni a külföldi anyavállalatokra (a tömeges privatizáció befejezésével az a külföldiek befektetéseire már nem hat ki jelentősebb mértékben), továbbá az rt. mellett – azok sajátosságait figyelembe véve – a kft.-kre is.

A cégeljárás gyorsítása

A cégnyilvántartás és a cégeljárás Magyarországon 1945 előtt is bírósági rendszerben történt, és a Gt. alapján is ekként alakult ki újból. Európában államigazgatási, illetve kamarai nyilvántartási rendszerek is léteznek, a jellemző megoldás azonban ott is a bírósági. Figyelemmel a magyar tradíciókra, valamint az elmúlt években végrehajtott technikai fejlesztésre, nem indokolt a bírósági cégbejegyzést és cégnyilvántartást megszüntetni, és ezt teljeskörűen átadni a gazdasági kamaráknak. Az átszervezés egyrészt súlyos költségekkel járna, másrészt a jogbiztonsági szempontok, a jogállamiság követelményei is a megyei bírósági szintű cégeljárási rendszer fenntartását indokolják.

Ugyanakkor el kell érni, hogy a bírósági cégjegyzék naprakész közhiteles nyilvántartás, a cégeljárás pedig a jelenleginél jóval egyszerűbb és gyorsabb legyen. Radikálisan csökkentendő a cégjegyzékben szereplő adatok köre (például a cég idegen nyelvű elnevezései, a tevékenység részletezése stb.). Végül a kisebb jelentőségű cégügyekben az eljárásra – az igazságszolgáltatási reform más lépéseivel összehangolva – bírósági titkárok, bírósági fogalmazók, illetve bizonyos középfokú képzés és vizsga után adminisztratív tisztviselők (igazságügyi ügyintézők) is feljogosítandók.

A gazdasági kamarák szerepének – valóban szükséges – növelése a bírósági cégnyilvántartás fenntartása mellett is megvalósítható.

A társasági szerződések ügyvédi ellenjegyzésének fenntartása mellett a jövőben nagyobb szerepet kell adni a közjegyzőknek a társasági és cégjogi cselekményeknél.

A gazdasági társaságok szinte egész Európában a kereskedelmi nyilvántartásba való bejegyzéssel jönnek létre. Annak érdekében, hogy a vállalkozások minél hamarabb megkezdhessék tevékenységüket, a Gt. – a nemzetközi gyakorlatban szinte egyedülállóan – 1988-ban visszamenő hatályú cégbejegyzési rendszert vezetett be, azaz a társaság a cégbejegyzéssel, de a társasági szerződés megkötésének időpontjára visszamenően jön létre. Ám ebből a vállalkozóbarát, a társulók érdekét szolgáló szabályból – amely akkor, amikor még alig működtek a cégbíróságok, feltétlenül progresszív volt – számos, a jogbiztonságot sértő anomália, ellentmondás származik (a visszamenő hatály határainak tisztázatlansága, az ügyletek érvényességének, a felelősségi viszonyoknak a bizonytalansága). A jövőben is fenn kell tartani azt a rendszert, hogy a gazdasági társaság a cégbejegyzéssel szerzi meg jogképességét, illetve jogképessége a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg (a társasági szerződés lényeges módosítása is csak így lehetséges). Ám 1998. január 1-jétől a cégbejegyzés a bejegyzés napjával hozná létre a társaságot (a visszamenő hatály a többi társasági jogi aktusnál is általában szűnjön meg).

Ez esetben azonban a cégeljárásba be kell építeni annak biztosítékait, hogy a cégbírósági bejegyzés rövid időn belül megtörténik, és így nem gátolja a vállalkozás alkotmányos jogának gyakorlati megvalósítását. (A társasági szerződés megkötésétől a cégbejegyzésig terjedő időben indokolt a német jog úgynevezett előtársasági intézményének bevetése.) Kívánatos lenne, hogy a személyegyesüléseknél és a kooperatív társaságnál (kkt., bt., egyesülés) az alapítás bejegyzése legfeljebb 30, a kft.-knél 60, a részvénytársaságoknál pedig legfeljebb 90 napon belül kötelezően megtörténjen.

A cégbíróságok technikai és személyi helyzete – megfelelő átmeneti intézkedésekkel, az ügyhátralék feldolgozásával, elsősorban a budapesti cégbíróságoknál kismértékű támogatás mellett – megítélésem szerint 1998. január 1-jével lehetővé teszi ezen új rendszer bevezetését.

A korlátlan tagi felelősséggel járó cégformáknál a cégbíróság kizárólag a cégbejegyzésbe kötelezően bevezetendő adatok, illetve az ezekre vonatkozó mellékletek meglétét és jogszerűségét vizsgálná. Az ügyekben bíró helyett bírósági titkár, illetve fogalmazó (később, ha a középfokú igazságügyi képzés beindul, más tisztviselő) járna el, de a bejegyzés elutasításához bírói ellenjegyzés lenne szükséges. Korlátolt felelősséggel járó társaságoknál (kft. és rt.), hitelezővédelmi okokból, lényegében fennmaradna az eddigi szigorúbb bírói felülvizsgálat.

Törvényességi felügyeleti hatáskörét a jövőben a cégbíróság differenciáltan gyakorolná: jogi személyiség nélküli társaságok esetében a felügyelet csak a cégjegyzékben szereplő adatokra terjedne ki. A cégbírósági törvényességi felügyelet alaki jellegű, kizárólag alaki szabálysértések, illetve mulasztások reparálására, illetve szankcionálására hivatott, mint ahogy a cég bejegyzése sem azt jelenti, hogy a társaság valamennyi bejegyzett tevékenység folytatására anyagi jogilag jogosult. A törvényességi felügyeleti eljárásban bírósági titkár és fogalmazó is hozhatna döntéseket – a legsúlyosabb szankciók foganatosítása természetesen itt is bírói ellenjegyzést kíván.

A társaságok vezetési rendszere

Valamennyi társaság legfőbb szerve a tagok közgyűlése legyen (a természetszerű kivétel az egyszemélyes társaság), a kkt.-nál és a bt.-nél is jelenjen meg a taggyűlés intézménye. Főszabályként – az egyszemélyes társaságok és a 75 százalékos többségű tulajdonossal rendelkező társaságok kivételével, ahol biztosítani kell az írásbeli utasítás lehetőségét – a tulajdonosok rendelkezési joga csak a tag(köz)gyűlésen érvényesülhet. Az ügyvezetés, elsősorban pedig az rt. igazgatósága tehát önfelelősséggel vezeti a társaság operatív működését, hatáskörének elvonása taggyűlési határozattal is csak a társasági szerződésben írt kereteken belül lehetséges.

A társaságok jelenlegi vezetési rendszere általános jelleggel – a részletszabályok finomítása mellett (például a kft.-knél az egyszemélyes ügyvezetés legyen a főszabály, de kollektív ügyvezetőségre is legyen mód, vagy a kisebb, zártan alapított rt.-knél mód legyen igazgatóság helyett ügyvezető igazgatóságra) – fenntartható. Egyértelműbben el kell választani a vezető tisztségviselőknél a munkaviszonyon, illetve a megbízási viszonyon alapuló elemeket. Általában növelendők a vezető tisztségviselőkkel szembeni összeférhetetlenségi és felelősségi követelmények (például büntetőeljárás megindítása után vagy meghatározott időn belüli felszámolási eljárás esetén ne lehessen valaki vezető tisztségviselő stb.). Jogi személy a jövőben ne lehessen vezető tisztségviselő.

Az önálló ellenőrző szerv, a felügyelőbizottság intézménye fenntartandó a jelenlegi formájában, mégpedig általában fakultatív, az rt.-nél kötelező szervként. Az angol-amerikai board-szisztémára való áttérés tehát az évszázadok óta a német Vorstand-Aufsichtsrat elválasztáson nyugvó magyar társasági jogban nem indokolt. De a nagyobb méretű és nyilvános részvénykibocsátáson alapuló rt.-knél az újabb német törvényhozás mintájára a magyar jogban is meg kell adni az alapítóknak a lehetőséget, hogy a közgyűlés társaságirányítási jogainak egy részét (például az igazgatósági tagok kinevezését) átruházzák a felügyelőbizottságra. Emellett a külföldi jogok mintájára megfontolandó, hogy a könyvvizsgáló ne a társaság szerve legyen, hanem valamennyi rt.-nél kötelező legyen a mérleg külső könyvvizsgáló céggel, szerződéses viszony alapján való ellenőriztetése. (Lényegében ez a tényleges hazai gyakorlat is.)

A munkavállalók társaságvezetésben való részvételének (participáció) jogi szabályozása lényegében bevált, és megfelel a nyugat-európai átlagnak (annál a munkavállalók számára valamivel még kedvezőbb is). A kétes esetekben (például a felügyelőbizottsági egyharmad értelmezésénél) a munkavállalókra nézve kedvezőbb rendelkezéseket kell előnyben részesíteni. Megfontolandó a nagy nyilvános értékpapír-kibocsátáson alapuló rt.-knél a felügyelőbizottságban a kisrészvényesek (befektetők) számára a munkavállalókhoz hasonló képviselet megteremtése.

A Gt. 1988-as létrehozásánál, a vállalkozói szabadság növelése érdekében, még háttérbe szorult a közérdek- és hitelezővédelem, a kisebbségi érdekvédelem; az új társasági törvénybe e tekintetben is erőteljesebb garanciák építendők be.

A kft.-k kötelező törzstőkeminimuma 3 millióra, az rt. alaptőke-minimuma legalább 20 millió forintra emelendő fel – a tőzsdén szereplő bankok, biztosítók stb. alaptőke-minimuma ennél jóval magasabb. Ez az emelés lényegében a vállalkozói szabadság és a hitelezővédelmi érdekek méltányos kompromisszumaként is értékelhető. Az EU-követelmények fényében alapos áttekintést és egyszerűsítést igényelnek az alap(törzs)tőke-emelésre, illetve -leszállításra vonatkozó szabályok, a hitelezővédelem pedig jelentősen megerősítendő az átalakulás, illetve a szétválás szabályozásánál. Az új Gt.-ben a jelenleginél egyértelműbb jogi szabályozást kell kapnia a vagyonba bevihető nem pénzbeli betétnek (apport), és új alapításnál megfontolandónak tűnik a pénzbetét és az apport jelenlegi 30-70 százalékos arányának 50-50 százalékban való szabályozása.

(A szerző a BKE tanszékvezetője)

A cikk a szerző által vezetett Kodifikációs Bizottság tézisei alapján készült.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.