Gazdaság

DIGITAL MAGYARORSZÁG – Növekvő forgalom a stagnáló piacon

A multinacionális cégeknél általános gyakorlat, hogy az anyacég erősen beleszól a leányvállalatok irányításába. A Digital számítógépgyártó ezzel szemben mindazon leányvállalatait, amelyek éves forgalma 150 millió dollár alatt van, az első számú helyi vezetőre bízza, hogy az vállalkozásszerűen, egyszemélyi felelősséggel irányítsa az üzletmenetet. Így van ez Magyarországon is, és mint Beck György vezérigazgató a vállalat június végén zárult pénzügyi évét értékelve elmondta, a modell eredményesen működik. A 150 alkalmazottat foglalkoztató Digital Equipment Magyarország 5,5 milliárd forintos éves forgalma 40 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest, miközben hazánk informatikai piaca stagnálónak mondható.

A Digital mint világcég a korábbinál kedvezőtlenebb eredményekről adott számot, létszámcsökkentésre is sor került. Bár az elért 14 milliárd dollár feletti összforgalom nagyobb, mint eddig bármikor, az utolsó negyedévben veszteséget kellett elkönyvelniük. Ezt elsősorban az európai informatikai piacon érezhető visszaesésnek tulajdonítják, valamint annak, hogy a Digital nem tudott bekerülni a világ öt legnagyobb PC-szállítója közé.

A PC-üzlet egyes területeiről ki is vonul a cég: úgynevezett. SOHO (small office-home office), azaz a kis irodáknak, kisvállalkozásoknak és magánfelhasználóknak szánt gépeket nem gyárt a jövőben. A Digital nevéhez fűződő úgynevezett Alpha-processzortechnológia világhódítása azonban tovább folytatódik. Sikereket hoztak a nagy szoftvergyártókkal kötött stratégiai szövetségek, így az SAP, a Microsoft, a Computer Associates, az Oracle cégekkel való együttműködés is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik