Gazdaság

USA: JAVULÓ KERESKEDELMI MÉRLEG – Helms-Burton szankciók

A napokban öt mexikói család kapott értesítést arról, hogy tagjai nemkívánatos személyek az Egyesült Államokban. A családfők annak a mexikói Domos-csoportnak az irányítói, amely az amerikai nyomás ellenére változatlan aktivitással működik Kubában. A Groupo Domos 1994-ben vásárolta meg a kubai telefontársaság, a Etecsa 49 százalékát 750 millió dollárért.

A republikánus nyomásra az év elején meghozott Helms- Burton-törvény szankcióival először a kanadai bányaipari társaság, a Sheritt International vezetőit sújtotta Washington; a lépés nem csak az érintettek, hanem az Európai Unió heves, ellenlépéseket fontolgató felháborodását is kiváltotta. A kanadai bányaipari társaság vezetőinek kitiltása az USA-ból a július eleji figyelmeztetés után augusztus 24-étől már életbe is lépett.

A mexikói és a kanadai kormány, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (Alena) szellemére hivatkozva, most közös fellépésre készül. A társulásnak mellesleg tagja az USA is.

Az európai cégek közül az olasz STET is felkerült az amerikaiak listájára, miután a Domos-csoporttól megvásárolta a kubai telefontársaság 12 százalékos részvénypakettjét.

Az amerikai fenyegetés közel sem közömbös Mexikó számára, miután a közép-amerikai ország kereskedelmének 80 százalékát az USA-val bonyolítja. Így egy csöppet sem volt meglepő, hogy a kubai cementipari érdekeltségekkel rendelkező Semex már kivonult a karibi országból. Kanada viszont Havanna első számú kereskedelmi partnere, az évi forgalom meghaladja az 500 millió dollárt, így Ottawa számára üzletileg is fontos a kubai kapcsolat.

Az USA sem kívánja nyilvánvalóan a végsőkig feszíteni a húrt Mexikóval, miután ez harmadik legfontosabb exportpiaca. Az oda irányuló szállítások bővülése fontos szerepet játszott az idei év kereskedelmi mérlegének javulásában. A napokban publikált statisztika szerint júniusban 22,8 százalékkal csökkent az USA kereskedelmi mérlegének hiánya, amely összegszerűen 8,1 milliárd dollárra rúgott. Az import és ezen belül az olajvásárlás 3,3 százalékkal, 77 milliárd dollárra csökkent.

A féléves statisztika 52,6 milliárd dolláros deficitről tanúskodik, ami 23,5 százalékkal alacsonyabb az 1995. első féléves adatnál. A javulásban a mexikói export mellett a Németországgal és Nagy-Britanniával folytatott árucsere kedvező fordulata játszott szerepet. A japán kereskedelmi kapcsolatok féléves zárómérlege 3,2 milliárd dollár hiányt jelzett, a Kínával folytatott kereskedelem hiánya 3,3 milliárd dollárt tett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik