Gazdaság

VERSENYBEN A KONZERVIPAR – UBORKASZEZON

admin
admin

1996. 08. 07. 00:00

A konzervipar – mint a piacgazdasági váltás egyik mintaágazata – a KGST megszűntével gyorsan, viszonylag kis áldozattal tudta átirányítani kivitelét Keletről Nyugatra. Átmeneti visszaesés után termelése ismét dinamikusan növekszik, miután a kereskedők újra felfedezték Kelet-Európát. A jellegzetes magyar bajok – a fogyasztás és a támogatás csökkenése, a tőkehiány – mellett azonban a megtépázott termeltetési kapcsolatok újabb veszélyt rejtenek magukban. Évente szélsőségesen ingadozik az alapanyag mennyisége. A hazai tartósítók így nemcsak a késztermékpiacon, hanem a felvásárlásban is egyre nehezebben állják a versenyt.

A KGST-vel együtt 1990-ben az exportdömping is megszűnt. Különösen fájdalmas volt a konzervszállításokban döntő szovjet-magyar kertészeti egyezmény lejárta. E megállapodással évtizedeken keresztül sok százezer tonna ízes, de (a megrendelésnek megfelelően) külsőre igénytelen tartósítóipari terméket zúdítottak a keleti piacokra. A váltás nehéz volt, a szakértők szerint az élelmiszer-gazdasági ágazatok közül a baromfi-feldolgozó ágazat után mégis a konzervipar volt a második, amely kivitelét át tudta csoportosítani a nyugati piacokra.

Az EU-ba irányuló exportot azonban a kínálati verseny egyre inkább korlátozza – állítja Schepp József, a (német, francia és benelux piacokra szállító) Limpex-csoport vezérigazgatója. A nyugati exportban döntő német piacon sokak szerint már csak (kemény áralku után) a nagykereskedelmi láncokon keresztül lehet jelentősebb üzletet kötni.

Ám nemcsak a túlkínálat miatt lett rosszabb a magyar exportőrök pozíciója. A konzervipar sokféle alapanyagot használ fel, ezért ezt az ágazatot a sertéshúsválságtól a gabonaár-robbanásig szinte minden agrártermelési nehézség közvetlenül sújtja – állítja Oláh Miklós, a Globus Rt. vezérigazgatója. A feldolgozók csak a szezon után tudják majd meg, mekkora érvágást okozott például az exporttámogatás idei, mintegy 30 százalékos csökkentése (ami miatt a baromfitenyésztők tavasszal a Parlament előtt tüntettek). A tavalyi többletexport-támogatás nagy részét is sok feldolgozó csak az idén, a második negyedévben kapta meg.

Az exporttámogatás vitatott pontja az elszámolás is. Korábban a dollár-árbevétel arányában adták a támogatást, az árutömeg mellékes volt. A cégek egy része ezért a valósnál nagyobb dollárbevételt tüntetett fel, így több támogatást szerzett. E csalások miatt az idén a kiszállított áru nettó tömege után adják az exporttámogatást. Ennek következtében aztán a konzervesek szerint a támogatás tovább csökkent.

A jövőben pedig még kevesebb kiviteli segítségre számíthatnak a konzervesek (is). Nemcsak azért, mert az agrártárca államtitkára szerint jövőre az exporttámogatás aránya más, például a termelői típusú támogatások javára csökken. Azért is, mert a konzervipar – a baromfi- és a húsiparral együtt – egyike az elhíresült GATT-megállapodás nagy áldozatainak (Figyelő, 1996/15.). A magyar fél “kifelejtette” a kiviteli támogatás bázisadataiból a KGST-be irányuló export szubvencióját, pedig ebbe a térségbe a magyarok sok százezer tonna konzervet és baromfiterméket exportáltak. Emiatt a korábbinál eleve sokkal kevesebb és évente tovább csökkenő támogatást kaphatnak az agrártermékek.

Félő, hogy az idén a csökkentett kiviteli szubvenció idő előtt el is fogyhat. Júniusra már a keret kétharmadát felhasználta a tárca. (Figyelő, 1996/26.). A Magyar Konzervipari Szövetség így aggódik a támogatások kifizetése miatt, és reményekkel telve várja a költségvetési törvény módosítását. Az agrártárca forrásainak átcsoportosítása vagy a jövő évi támogatások terhére történő kifizetése – Galambos József, a szövetség titkára szerint – nem járható út. Márpedig a költségvetési törvénynek a kormány által már jóváhagyott koncepciója mintegy 1,5 milliárd forintos átcsoportosítással is számol, még ha egyben meg is kívánja emelni az exporttámogatási keretet, ötmilliárd forinttal. A szövetség álláspontja szerint a nemzetközi megállapodások alapján csökkenő exporttámogatást a volumenhordozó termékeknél termelői támogatássá kellene alakítani, hogy emiatt ne csökkenjen a feldolgozók jövedelme. Emellett a konzervesek az újra perspektivikus FÁK-piacok megtartásához, visszaszerzéséhez is több központi segítséget várnak, mert a verseny itt is kiélezett. Az ágazat kivitelének egyharmada ugyanis a FÁK-térségbe, ebben is meghatározóan Oroszországba irányul.

Schepp József, a Limpex Rt. vezérigazgatója úgy ítéli meg, hogy a (szerinte 30-40 százalékos) többletkapacitású konzervipar csak úgy tud helytállni, ha sikerül pótlólagos exportpiacokat “felhajtania”. A nagy kiugrás lehetőségét Schepp is inkább a környező országok, elsősorban a FÁK piacaiban látja. Becslése szerint a jelenlegi kivitel többszörösét szállíthatnák ebbe a térségbe. Kiaknázhatnák azt a helyzeti előnyt és know-how-t, amelyre az elmúlt évtizedekben a magyar kereskedők tettek szert a Szovjetunióban.

A piaci jelenlét folyamatossága azért is fontos, mert ha egy-egy termék gyártását abbahagyják, azt azonnal átveszi más kelet-európai gyártó. A magyar helyett így válik külföldön lengyel termékké a gulyás vagy a töltött káposzta – meséli Oláh Miklós, a Globus Rt. vezérigazgatója.

A Globus mintegy 1,3 millió dollár értékű exportjának kétharmada a FÁK-ba irányul: Kazahsztántól Tallinig kutatják az üzleteket. Moszkva után Szentpétervárott is saját kereskedelmi képviselettel igyekeznek megerősíteni helyzetüket. (Pedig, mielőtt a kétoldalú szovjet-magyar kertészeti egyezmény 1990-ben lejárt volna, a Globus elsőként kapott észbe, és 1989-től átirányította kivitelét Nyugatra. 1993-tól azután ismét felfedezte magának az orosz piacot.) Az idén 6-7 millió dollár értékű árut akar a társaság ezen a piacon elhelyezni, jövőre pedig ennek a kétszerese a cél.

A szakember szerint az üzlethez ismerni kell az új orosz kereskedelmi fogásokat. 1993-ban még aktatáskányi dollárral és a Mercedest követő kamionnal jöttek az orosz üzletemberek konzervet vásárolni. Akkor még bankjegyvizsgáló kellett az üzlethez, ma már akkreditív és egyéb – lehetőleg nemzetközileg elismert – fizetési garanciák szükségeltetnek.

Belpiaci fogyókúra

A hazai életszínvonallal arányosan a feldolgozott zöldség- és gyümölcstermékek, konzervek belpiaca is zsugorodik. Ez érezhető a húsos készétel-termékek körében 20-40 százalékos részesedésével piacvezető Globusnál is, amely termelésének 70-75 százalékát itthon adja el. Oláh Miklós vezérigazgató szerint a belpiacot megtizedelte a recesszió. A kereslet rohamosan csökken, a vevők már nem a minőséget, csak az árakat nézik. A növekvő költségek ellenére alig emelhetik a cégek az árakat, mert a forgalom azonnal csökken. A szerény keresletet ezért egymást követő árengedményes akciókkal próbálják fenntartani.

A szakmai szövetség felmérései szerint jelenleg mintegy 180-200 ezer tonna konzervet adnak el évente belföldön. Becslések szerint a nagy hazai és KGST-megrendeléshez felszerszámozott konzervipar 25-35 százalék többletkapacitástól szenved. A termelés műszaki színvonalát a Magyar Konzervipari Szövetségi titkára szerint korábban sem kellett szégyellnie a hajdani állami feldolgozóiparnak. Legfeljebb ennek a jó színvonalnak a “megőrzésében” mutatkoztak hiányosságok, de a kilencvenes évektől zömmel csúcstechnológiájú, gazdaságos gépeket szereztek be a társaságok.

A gyártók nem csupán a műszaki fejlesztéssel, hanem minden más eszközzel is igyekeznek csökkenteni költségeiket. A fővárosi Globus az idén már a konkurenciával, bérmunkában gyártatja jó néhány zöldségtartalmú termékét, mert a nyersanyagot nem érdemes a messzi fővárosba fuvarozni és ott feldolgozni. Budapesti üzemébe a cég elsősorban a húsos termékek készítését koncentrálja, a jövőben pedig az alapanyag-termelési övezetben szeretne gyárat vásárolni.

Néhány év alatt a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó ipar szerkezete is alaposan átalakult – állítja Folláth Györgyné, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese. 1990-ben a csaknem 800 ezer tonnás termelés 75 százalékát még a 13 nagy állami konzervgyár adta, és csak 25 százalék volt a kisebb, szövetkezeti, illetve más társulási keretek között dolgozó feldolgozó részesedése. Ez az arány öt év alatt megfordult. A (banki tulajdonban lévő üzemeket is idesorolva) mintegy 55-60 milliárd forintos ágazati termelési érték 80 százalékát a magánszektor állítja elő. A csökkenő kereslet, az ágazatban átlagosan kevesebb mint két százalékos árbevétel-arányos jövedelmezőség következtében azonban nagy az “elhullás”. A belpiaci verseny kíméletlenségét mutatja, hogy 311 tartósítóipari feldolgozó több mint egy tizedét érte utol tavaly a végzet: 25 ellen indult felszámolás, 7 áll végelszámolás alatt, 8 cég pedig megszűnt.

Galambos József titkár szerint a konzervágazat egyik legnagyobb ellensége az iparági szinten 20-25 milliárd forintnyira becsült forgóeszközhiány. A magas hitelkamatokat nem vagy alig lehet kigazdálkodni a szerény jövedelmezőségű ágazatban. A privatizáció során külföldi többségi tulajdonba került gyárakban ezért általában tőkeemeléssel váltották ki a hitelek nagy részét.

Magyarországon a feldolgozók versenyében a tőkehiány diktál, állítja a Limpex-csoport vezére. Ha nincs egy konzervgyárnak forgóeszköze, nem tud vásárolni, nem tud termelni – márpedig akkor reménye sincs arra, hogy nyereséget érjen el. Schepp József szerint egy átlagos német konzervgyár millió márkás kölcsöneit telefonon intézi, míg a banki tulajdonban lévő hazai konzervgyárak a termeléshez szükséges forgóeszközhiteleikért három-négy hónapig kilincselnek, és szerencsés esetben a meglévő pénzeszközeikkel indítják a szezont.

Banki konzervgyárak

Nem csoda tehát, hogy a gazdaságos termeléshez nélkülözhetetlen néhány százezer forintos beruházásoknál fogy el a beruházási lendület. Emiatt kerül versenyhátrányba több feldolgozó, pedig ezeket a kisebb technológiai hiányosságokat viszonylag kis beruházással orvosolni lehet – persze nem 30 százalékos kamatozású hitelből. Egyetlen konzervgyár sem képes ilyen kamatokat kitermelő hasznot elérni – véli a K&H tulajdonban lévő rt. vezetője.

Másként látja a pénzintézetekhez került gyárak helyzetét a konkurencia. – A bankokhoz került cégekkel – amilyen a Limpex is – nem lehet, vagy nagyon nehéz versenyezni – állítja Oláh Miklós, a tőzsdére is bevezetett Globus Konzervipari Rt. vezérigazgatója. – Ezek ugyanis kedvezményes kölcsönökkel üzleti előnybe kerülnek azokkal a privatizált cégekkel szemben, amelyek piaci kamatra kapják a kölcsönt. Szerinte a feltételek egyenlőtlenek. (A Globus ezért váltotta ki nagy áldozatok árán a mintegy 1,2 milliárd forintos forgóeszközhitelének csaknem a felét.) A túlzott piaci súlyú banki konglomerátumokat hosszabb távon – szerinte – fel kellene számolni.

A szezon elején azonban még becsülni sem lehet, hogy élnek-e, visszaélnek-e súlyukkal a banki tulajdonba került konzervgyárak – a kisebb privát feldolgozók mindenesetre tartanak ettől. Ennek árnyékában nem tudni, milyen erős lesz az a megállapodás, amellyel a feldolgozók a belpiaci ütközéseket akarták elkerülni. A meggy felvásárlásiár-robbanása mindenesetre azt sejteti: nem lesz hosszú életű a “béke”.

Együtt az import ellen

A konzervpiac mintegy 27-28 százalékát birtokló-működtető Limpex Kereskedelmi és Fejlesztési Rt. a hazai nagyobb konzervgyárakkal felmérte az esetleges “ütközési pontokat”. A vezérigazgató szerint az idén nem várható jelentős piaci feszültség. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy a Limpex inkább az importtal – a német, osztrák, lengyel dzsemekkel, a francia, olasz ketchupokkal, egyéb termékekkel – készül az eddiginél keményebb mérkőzésre. Ehhez a négy gyárban korszerűsítették, esetenként egyszerűsítették a termékszerkezetet, és ésszerűsítették, összehangolták a beszerzést. (A boltokban szembetűnő külföldi konzervek behozatala értékük szerint nem túl nagy, a fogyasztás visszaesése miatt azonban irritálja az itthoni gyártókat. Az agrártárca adatai szerint 1993-ban 54 millió, 1994-ben 75 millió, tavaly pedig 68 millió dollár értékű feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermék, mirelit, zömmel azonban konzerv érkezett Magyarországra.)

A belpiacért indított versenyben a magyaroknak – Folláth Györgyné szerint – az alapanyag-ellátás jelenlegi gyengeségei miatt is nehéz helytállniuk. Az EU-jogharmonizáció ugyan példás, a szabályozás, az új élelmiszertörvény, a minőségi “szabványokat” rögzítő Élelmiszerkönyv már európai. Be kellene azonban vezetni a tartósítóiparban is az alapanyagok átvételi-minősítési rendszerét, miként azt például a sertésátvételnél alkalmazzák. A tulajdoni, szövetkezeti átalakulással, a kárpótlással újjáalakult a gazdálkodói kör, a régi termeltetői kapcsolatok megszakadtak. Sok az új, referencia nélküli beszállító gazda, akikről a feldolgozók nem tudják, milyen portékát várhatnak tőle.

Szerződéses iszony

Az agrárgazdasági átrendeződéssel a konzervgyárosok számára ezért még veszélyesebbé vált az alapanyag-termelés ingadozása. Emiatt igyekeznek a termelésükhöz minél több nyersanyagot lekötni, kevés kivétellel azonban nincs elég pénzük. Hitelből pedig az ügyletet kockázatos lenne finanszírozni. Így általában csak szükségletük legfeljebb 80 százalékát kötik le az előzetes szerződésekkel. A többit a szabadpiacról vásárolják. Olyan feldolgozó is akad azonban, amelyik a teljes mennyiséget így vásárolja.

Ha kötnek is szerződést, a gyümölcsfelvásárlók zömmel nem rögzítik előre az átvételi árat. Mindkét fél szeretné tervezhetővé, kiszámíthatóvá tenni a költségét, bevételét, a termés ingadozásában rejlő lehetőségekről – a termelők az esetleg nagyobb, a kereskedők pedig a kisebb árról – azonban nem akarnak előre lemondani.

A zöldségfeldolgozásban valamivel erősebb az integrációs, szerződéses kapocs. Gyakoribb az előre rögzített ár, mert kisebb a termésingadozás, a kockázat. A nyersanyagellátás biztonságát és a végtermék minőségét azzal is javítják a gyárak, hogy például a vetőmagot (a fajtát) maguk adják a beszállító termelőnek.

A termeltetési kapcsolaton esetenként egy-egy központi intézkedés is sokat változtathat. A gyorsan romló paradicsompaprikát például csak úgy veszik át a feldolgozók, ha azt előtte a termelő késsel felnégyeli. Ez az egyszerű művelet azonban élelmiszer-feldolgozásnak számít, és erre nem vonatkozik a kistermelők adómentessége. A gazdák közül az óvatosabbak a beharangozott változás miatt eleve nem is termelnek paradicsompaprikát – így kevesebb a termés. Termelő és feldolgozó között sok vitába telt, míg megtalálták a kiskaput. Most a legtöbben kiadják a négyelést bérmunkába, hogy megmaradhasson az adómentesség.

Meggy kontra kajszi

A termelői-feldolgozói érdekütközéseket hűen tükrözi az idei meggyszezon, amelytől sokáig keserű marad a konzervesek szája íze. A frissgyümölcs-export felverte az átvételi árakat. Ilyen költségek mellett – vélik a konzervesek – nem lehet versenyképes konzervet előállítani. Schepp József nem érti, hogy a szabályozókkal miért a friss meggy exportját szorgalmazzák az EU-ba, amelyet ott beviteli kvóta, lefölözés, zsilipár is korlátoz. Szerinte a nagyobb hozzáadott-értéket képviselő konzervek kivitelét kellene segíteni. Ezzel ugyanannyi nyers gyümölcsből másfél-kétszeres exportbevételt lehetne elérni.

A gyarmatosítás egyik formájának tekinti, hogy amikor a nagy német feldolgozók megkezdik a szezont, eltűnik a magyar gyümölcs a piacról az itthoni gyárak elől. Felborul a belső kereslet-kínálat egyensúlya. A magyar konzervipar így nem győzi a felvásárlásban a versenyt a német kereslettel.

A friss meggy exportjának lefölözésével az agrárkormányzatnak a hazai feldolgozók javára kellene megváltoztatnia a szabályozókat – legalábbis ezt szeretnék elérni a konzervipari szövetségben.

A Gyümölcs Terméktanács főtitkára, Lux Róbert úgy értékeli: ha a friss meggy exportját le akarják fölözni, akkor a meggykonzerv kivitelét is indokolt lenne lefölözni. Az idei 55-60 ezer tonnás meggytermésből Lux szerint mintegy 15 ezer tonna friss gyümölcsöt exportáltak (ebből 11-12 ezer tonnát a német piacra), a többiből jutott a feldolgozóknak – igaz a tavalyinál magasabb áron. Azt azonban senki se várja a magyar kereskedőktől, hogy évtizedes kipróbált exportkapcsolatokat mondjanak fel azért, mert a megemelkedett alapanyagár miatt esetleg kevesebb a feldolgozók haszna.

A termelők és a feldolgozók egymásra vannak utalva. Jó lenne, ha ezt felismerve összehangolnák az érdekeiket – ajánlja Lux. Egyszer sok a termés, máskor pedig kevés. Kis összefogással, az áldozatokat kölcsönösen vállalva, biztonságosabbá tehetnék az alapanyag-ellátást.

Félő azonban, hogy a feldolgozók a meggyért a kajszibarackkal “törlesztenek”. Bőséges a termés, a rendtartási vezető szerint a tavalyi kilogrammonkénti kilencven-száz forint helyett csak 25-30 forintot fizetnek az ipari célra vásárolt gyümölcsért.

A túltermelés miatti kajszipiaci beavatkozásra azonban várhatóan nem jut rendtartási pénz. (Ez ügyben, úgy tűnik, az Agrárrendtartási Tárcaközi Bizottságban július végén már végképp elvesztette a többmenetes mérkőzést az FM a pénzügyi és a kereskedelmi tárcával szemben. A friss gyümölcsök kimaradtak a támogatott termékek közül. Csupán halvány remény maradt arra, hogy az esetleges túltermelés miatt “csepegni” kezdjen a költségvetés csapja.) A terméktanácsi főtitkárt is aggasztja a 35-40 ezer tonna kajszitermés 15-20 százalékos többlete. Ennek az Európai Unió belépésiár-megállapítása miatt nem lesz piaca. (Az EU a kajszira magas: 0,8 ecu-s, azaz csaknem 160 forintos belépési árat szabott meg.) A túl sok barack várhatóan olyan feszültségek forrása lesz, mint amilyet a túlsúlyos sertések okoztak, mert a jelenlegi 25-30 forintos kilogrammonkénti átvételi árak a 40-50 forintos költséget sem ellensúlyozzák. Az Unióban a belépési árat az ipari hasznosításnál értékesebb, friss (étkezési) gyümölcsre állapítják meg. A magyar szállítók azonban régóta szállítanak ipari célra gyümölcsöt, egyebek között német, osztrák feldolgozókba.

A terméktanács kérte a kereskedelmi és a külügyi tárca közbenjárását, hogy az EU-ban ipari gyümölcsre is alakítsanak ki belépési árat. (Ezt az Unió bizottsága egyelőre csak az ipari szilvára és körtére teljesítette: 25 százalékkal mérsékelte a belépési árat.) Lux Róbert szerint pedig a vita neuralgikus pontja, kerékkötője lehet a csatlakozási tárgyalásoknak is.

Multik markában

Az EU-csatlakozás kapcsán várhatóan nem ez lesz az egyetlen döccenő. Schepp Józsefnek nincsenek illúziói: a csatlakozás után a magyar feldolgozók multinacionális cégek kezébe kerülnek. Ez a folyamat az élelmiszeriparban máris megkezdődött. Aki nem bírja majd az ár- és hatékonysági versenyt a tőkeerősebb cégekkel, az tönkremegy. Jelentős, ma is felesleges termelőkapacitások szűnnek majd meg. Ha ez a verseny most köszöntene be, azt szerinte kevés magyar cég élné túl.

A konzervipari szövetségben újabb befektetéseket, megrendeléseket remélnek az EU-csatlakozástól. A nyugat-európai átlagnál még olcsóbb magyar munkaerőre bizonyára a multik is támaszkodni fognak. A kormányra tehát nagy szerep vár a szabályzók alakításában. Ha például a jelenleg banki tulajdonban lévő konzervgyárak tőkeerős befektetőkhöz kerülnek, akkor a csatlakozás után, az uniós belpiacon vélhetően képesek lesznek majd növelni eladásaikat. Ennek megalapozásában szerény eredmény, hogy az élelmiszer-ipari érdekképviseletet az EU-kérdőívek kitöltésébe is bevonták.

A szakemberek szerint nem kétséges, hogy a magyar zöldség- és gyümölcsfeldolgozás több-kevesebb véráldozattal fogja megtalálni a helyét a majdan közös európai piacon. A magyarországi konzervesek a szűken vett belpiac kisebb-nagyobb részének megtartása mellett csak akkor szerezhetnek Nyugaton – a jelenleginél akár nagyobb – részesedést, ha tőkeerős, európai hálózattal rendelkező céghez, cégcsoporthoz kapcsolódnak majd. A helyi ellátásra berendezkedett kis, közepes cégek azonban nem lehetnek finnyásak. Nekik még alvállalkozóként sem szabad üzleti ajánlatokat elszalasztaniuk. A magyarok számára akkor végződhet happy enddel az érdekházasság, ha a honi gyártókapacitásokat a FÁK-ba irányuló szállításokkal – akár más EU-partnerekkel közösen – le tudják kötni. A térség gazdasági dzsungelében helyismerettel rendelkező magyar konzerveseknek erre jó esélyük is van. Persze csak akkor, ha lesz elegendő alapanyag. Ha valamelyik holland, francia, német feldolgozó, a későn vagy rosszul fizető itthoni konzervgyárat lekörözve, nem köti magához a magyar termelőket…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.