Párizsban tűzvész pusztította a minap az állami kézen lévő, nagy francia bank, a Crédit Lyonnais épületét. Átvitt értelemben azonban az egész francia bankrendszer kereszttűzbe: a kritikák kereszttüzébe került. A francia bankok reménye, hogy az 1995. év kedvező üzleti fordulatot hozhat, nem teljesült. Az ingatlanválság ismét a rentabilitásra nehezedő súlyos tehernek bizonyult. Ezzel párhuzamosan hevesebbé váltak a francia bankrendszert és vezetőit támadó bírálatok.
A francia bankrendszert rosszul vezették, és jelenleg nyugtalanító állapotban van – ezekkel a kemény szavakkal kritizálta Jacques Chirac francia államelnök nemrégiben, egy ázsiai utazása során (Szingapúrban, üzletemberek előtt) a francia bankgazdaságot. Az államfő ezzel az idegen földön elhangzott dorgálással sokkolta a francia pénzügyi elitet, noha csupán azt ismételte meg, amit például Michel Freye, a francia bankárszövetség (AFB) elnöke már korábban beismert: 1995. egyáltalán nem volt jó év a francia bankok számára. A kamatügyletek tovább csökkenő marzsai az ismét visszaeső kereskedelmi forgalommal együtt – mint már az előző évben is – 1995-ben ismét csökkentették a banküzlet bevételeit. Így az utolsó két évben a csökkenés meghaladta a 10 százalékot.
Az ingatlanválság miatt továbbra is nagyon nehéz a pénzintézetek helyzete. Ennek következtében a már krónikus lemaradás a külföldi versenytársak rentabilitásához képest 1995-ben az ötödik egymást követő évben tovább nőtt. A La Tribune Desfossés párizsi gazdasági szaklap egy kommentárja szerint: “Nagy-Britannia öt vezető bankja négyszer annyi nyereséget termelt (86 milliárd frank), mint az összes francia bank együttvéve”.
A kedvezőtlen fejlemények okai igen szerteágazóak. Kétségtelenül igaz, hogy Franciaország bankjai a nyolcvanas években túl sok kalandos kockázatot vállaltak az azóta összeomlott ingatlanpiacon. Ezt azonban a nemzetközi bankvilágban mások is megtették. Még ha az ingatlanpiac válsága 2000-ig a francia bankoknak 150-200 milliárd frankjába is kerül, ez egymagában nem magyarázza, hogy a két évtizeddel ezelőtt még nemzetközi elismerést élvező francia bankok, mint a Paribas, a BNP vagy a Banque Indosuez jelenleg a Neue Zürcher Zeitung pénzügyi szemléje szerint “világszerte csak másod- vagy éppen harmadrangú pénzintézetnek számítanak, és ennek megfelelően a nemzetközi értékelő ügynökségek egyre mélyebben jegyzik azokat.” Gérard Mestrallet, a Suez pénzügyi holding új elnöke szerint a jelenlegi nehézségek gyökerei sokkal inkább abban rejlenek, hogy a francia bankvilág a nyolcvanas évekbeli államosítás, majd az azóta történt reprivatizálás hatása alatt elmulasztotta a felzárkózást a nemzetközi fejlődéshez. Miközben a külföldi versenytársak technológiai és kereskedelmi szempontból egyaránt mélyreható változáson estek át, addig a francia pénzintézetek stagnáltak.
Ezt a tehetetlenséget annak is be lehet tudni, hogy Franciaország egyrészt “túlbankosítottnak” számít, másrészt azonban a szemmel láthatóan jelentőssé váló “merchant banking” területén teljesen fejletlen. Ez olyan tény, amit a pénzintézetek vezetői is elismernek. Továbbá: sok francia bankelnöknek kellett beletörődnie abba, hogy a szigorú szociális törvények a kemény, ésszerűsítési célú elbocsátásokat, ha nem is lehetetlenné, de nagyon költségessé teszik. Következésképpen a francia bankok nemzetközileg magas igazgatási ráfordítással dolgoznak. Végül, de nem utolsósorban: a bankok kérdésesnek tekinthető érdekeltséget vállaltak vezető iparvállalatokban, amelyek stratégiailag bénítónak és gazdaságilag veszteségesnek bizonyultak. (Ilyen volt a Crédit Lyonnais államilag jóváhagyott “beszállása” az Usinor-Sacilor acélkonszernbe.)
Elképzelhető, hogy a francia bankrendszer bevételi szempontból 1995-ben már elérte a mélypontot, és nem lehetetlen, hogy az idén végre bekövetkezhet a rentabilitás régen várt javulása. Az ágazat akkor sem úszhatja meg a mélyreható szerkezeti reformokat. Vannak azonban egyes borúlátó megfigyelők is, akik egyenesen attól tartanak, hogy a francia bankok egy olyan típusú váltás kezdetén állnak, amelynek társadalmi és pénzügyi következményei a francia acélipar nyolcvanas évekbeli, illetve a fegyver- és hadfelszerelési ipar jelenlegi krízisének hatásához lesznek mérhetőek.
