Gazdaság

AZ OROSZ GAZDASÁG A VÁLASZTÁSOK KÜSZÖBÉN – Egy hónap borotvaélen

admin
admin

1996. 05. 15. 00:00

Egy hónap múlva elnököt választ – ha választ – Oroszország. Lehet, hogy a jövő történészeti azt írják majd, hogy a választás vízválasztó volt Oroszország piacgazdasági átalakulásában. Ám az is lehet, hogy arra a következtetésre jutnak: az 1996. júniusi elnökválasztáson aratott kommunista győzelem megint hiperinflációhoz és krónikus pénzügyi instabilitáshoz vezetett.

Az a baj, hogy az ember soha sem tudhatja, mi fog történni tegnap – fogalmazott egy orosz történész. Az orosz gazdaságot – annak függvényében, hogy mi fog ezután történni – e döntő hónapban két igen eltérő, de talán egyformán érvényes módon lehet értékelni.

1995-ben Oroszország kétségtelenül óriási lépéseket tett a születőfélben lévő piacgazdaság elmélyítése felé. A monetáris szorítás a havi infláció ütemét az 1995. januári 17,8 százalékról 1996 márciusára 2,8 százalékra szorította le, ami a reformok megkezdése óta a legalacsonyabb szint.

A költségvetési hiány 1994-ben még a GDP 10,4 százaléka volt, 1995-ben viszont már csak 2,9 százalék és először fordult elő, hogy nem inflációgerjesztő eszközökkel, hanem az állami kötvénypiac bővítésével és külső hiteleken keresztül finanszírozták.

Az ipari termelés hanyatlása végre elérte a mélypontot. 1995-ben a GDP reálértékben csak 4 százalékkal esett, folytatódott a kereskedelem liberalizációja és a kivitel 18 százalékos bővülés után elérte a 78 milliárd dollárt. A Wall Street Journal szerint a külkereskedelmi mérleg többlete évi 16 milliárd dollár.

A “valutafolyosó” bevezetésével sikerült megvédeni a rubel értékét. A jegybank felelős pénzügyi intézményként 1995 októberére 13,4 milliárd rubelre növelte az ország devizatartalékát. 1995 folyamán a rubel reálértékben 42 százalékkal értékelődött fel.

A stabilizációs program megtervezésében részt vevő Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1995 márciusában egy 6,2 milliárd értékű készenléti hitellel támogatta a reformot. 1996 márciusában pedig további 10,2 milliárdos hároméves részletekben lehívható hitel folyósítását hagyta jóvá. Április végén 40 milliárd dollárnyi orosz adósságot ütemezett át a hitelező kormányokat tömörítő Párizsi Klub, miután ezt megelőzően 32,5 milliárd dollárnyi adósságot a kereskedelmi bankok már átütemeztek.

A fentiek politikai célja nyilvánvalóan Jelcin választási pozícióinak megerősítése volt. Szó sem lehet annak kijelentéséről, hogy Oroszország győzelmet aratott volna a működőképes piacgazdaságért folytatott háborúban. A gazdaság borotvaélen táncol.

Tavaly ősszel már Anatolij Csubajsz, a stabilizációs program “főkonstruktőre”, akit Jelcin utóbb választási okokból megfosztott tisztségétől, nyilvánosan felvetette annak a lehetőségét, hogy Oroszország szláv tigrissé válik, ahol az éves GDP növekedési ráta majd eléri a 10 százalékot. Anders Aslund, az orosz kormány volt gazdasági tanácsadója egyelőre megalapozatlan optimizmusnak adott hangot Hogyan vált Oroszország piacgazdasággá című könyvében. Őt követte Brigitte Granville-nek, az angol Királyi Külügyi Intézet tudományos főmunkatársának hasonlóan egyértelmű címet hordozó munkája, Az orosz gazdasági reform sikere.

A Financial Times választás előtti közlése rámutat: az átlagorosz azonban másként látja a dolgokat, hiszen tavaly még az ingatag statisztika szerint is 13 százalékkal csökkent a reálbére, a munkanélküliség 7,5 százalékról 8,2 százalékra való emelkedését tapasztalta és gyakran előfordult, hogy nem kapta meg időben a fizetését.

Az ipari vezetők az egekbe szökő kamatlábak, a közigazgatást látszólag teljesen behálózó korrupció és bűnözés, valamint a hazai beruházások folytatódó visszaesése miatt panaszkodtak. (1990-ben a GDP 20,6, de 1995-ben csak 15,1 százalék).

A lakosságnak a reformokkal kapcsolatos illúzióvesztését csak tetézte a tavalyi áttekinthetetlen “hitelnyújtásért részvénypakett” privatizációs program, amelynek keretében az ország néhány legértékesebb vállalata mélyen áron alul egy tucatnyi, jó kapcsolatokkal rendelkező bank kezébe jutott.

Az oroszok tömegei számára érzékelhető gazdasági fellendülés hiányának és Moszkva vétkes mulasztásai felett érzett felháborodásnak kétségtelenül elsődleges szerepe volt abban, hogy (különösen Moszkván és Szentpéterváron kívül) emberek tízmilliói a makroszempontból “sikeres” orosz gazdasági reformot kudarcként ítélik meg. A német Friedrich Ebert alapítvány támogatásával végzett kutatásból az derül ki, hogy a reformfolyamatban való csalódottság a lakosság széles köreire jellemző: a válaszadók 43 százaléka közvetlenül a kormány gazdaságpolitikájával indokolta családja gondjait és nehézségeit. “A legerősebb tiltakozást a privatizációs politika, az áremelkedés és a gazdaság állami irányításának hiánya váltja ki” idézi a tanulmányt a Financial Times. Ez a közhangulat magyarázza az abszurd kommunista – nacionalista koalíció jelöltjének, Zjugonovnak a vonzerejét, aki a visszaélésekkel terhes privatizáció megfordítását, a központi árpolitika újbóli bevezetését és a fokozottabb állami beavatkozást hirdeti. Jelcin elnök nyilvánvaló taktikai okokból több korrekciós lépést tett. “Elrendelte” az elmaradt bérek kifizetését és offenzívát indított az infláció további leszorítása érdekében.

Kezdeményezéseit azonban hátráltatja a pénzhiány, például 1996 első hónapjaiban a havi költségvetési hány a GDP 7,2 százalékára nőtt.

Thomas Wolf, az IMF moszkvai irodájának vezetője dicséri ugyan a stabilizációs program egészének sikerét, de elismeri, hogy a tervezett költségvetési bevételtől való jelentős elmaradás a tavalyi év legrosszabb jelzése volt. Emiatt az orosz kormány a kiadások komoly, a vártnál is nagyobb mértékű visszafogására kényszerült. A hiány oka az állami jövedelmek behajtása körüli nehézségek, amelyek elsősorban a mikrogazdasági reform következetlenségére vezethetőek vissza. Ezen belül is a kezdetleges és büntető jellegű orosz adótörvényre, amely tömeges adóelkerüléshez vezet és nem fedi le a kialakulóban lévő magánszektort. Emellett a kormánynak nem sikerült bezárnia a legtátongóbb kiskapukat, csökkent az adóbevétel (1995-ben kevesebb, mint a GDP 40 százaléka) és a gazdasági vezetés veszített hiteléből. (Egyes óriásvállalatok – köztük a Gazprom gázipari monopólium – egyszerűen nem fizették be az esedékes adó teljes összegét. Más kivételezett helyzetben lévő kereskedelmi szervezetek, például a Kremllel szoros kapcsolatokat ápoló Országos Sportalap is adómentességet kaptak és több milliárd dollár értékű árut vámmenetesen importáltak).

Az IMF ösztönzésére az orosz kormány már tett ugyan intézkedéseket az ehhez hasonló joghézagok megszüntetésére, és elvben elképzelhető, hogy Jelcin elnök egy esetleges második hivatali ciklusában végrehajt egy olyan mikrogazdasági reformcsomagot, amelyben helyet kap a verseny serkentése, a liberalizáció és a hathatós adórendszer bevezetése.

Valószínűleg igaz az, hogy az orosz gazdaság 1990 óta viszonylagosan még nem volt olyan erős és stabil, mint ma és az is tény, hogy 1996 tavaszán már mutatkozott egy elsősorban külföldi befektetési hullám első jele, amelyre égetően szükség van az ország lepusztult ipari bázisának modernizálásához. (Ennek a hullámnak a jele volt, hogy Jelcin pozíciójának viszonylagos erősödésével párhuzamosan két hónapja meredeken – május elejéig 34 százalékkal – emelkedik a moszkvai tőzsdeindex.)

Mindez azonban nem változtat azon, hogy a gazdaság borotvaélen táncol. Alekszandr Livsic, Jelcin gazdasági főtanácsadója a Financial Timesnek adott nyilatkozatában attól tart, hogy a kommunisták elnökválasztási győzelme felborítja ezt a törékeny egyensúlyt és ezzel még jobban kitolódik az a nap, amikor a reformfolyamat végre megbízhatóan értékelhető eredményeket tud felmutatni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.