Gazdaság

IPARBANKHÁZ – Prolongált kapuzárás

Utolsó felvonásához érkezett az Iparbankház “csendes” felszámolása: a pénzintézet fiókjai február 9-én bezártak, és a múlt héten aláírták azt szerződést, amelynek értelmében a Konzumbank átveszi a hitelállomány és a fiókok, valamint a személyzet egy részét. Az Állami Bankfelügyelet (Baf) – a még folyamatban lévő ügyek lezárása után – február 28. helyett június 30-án vonja be végleg a pénzintézeti tevékenységre jogosító hatósági engedélyt, ezt követően pedig hivatalosan is megindítja a felszámolást.

Mint ismeretes, a tőkehiánnyal küszködő kisbank a privatizációs tárgyalások befulladását követően – a felügyelet által elfogadott intézkedési terv szerint – tavaly augusztustól fokozatosan “befagyasztotta” üzleti tevékenységét, és azóta folyamatosan építi le a betétállományát, illetve értékesíti eszközeit. Misetics Sándor, az igazgatóság elnöke lapunknak elmondta: miután a betéti és a folyószámla-szerződéseket a közelmúltban felmondták, a betétesek többsége kivonta pénzét a bankból. A nyáron még mintegy 5 milliárd forint körüli betétállomány mára 163 millió forintra apadt, és ennek döntő többsége (136 millió forint) is vállalkozói betét. A kifizetéshez szükséges pluszforrásokat likviditási hitel formájában az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) biztosította, így lényegében minden betétet maradéktalanul vissza tudtak fizetni. Tavaly június óta a pénzintézet egyébként mintegy 990 millió forint hitelt vett fel az alaptól, amelynek fedezetéül a bank tulajdonában álló ingatlanok és az eszközök értékesítéséből befolyó összeg szolgál.

A mintegy 1,8 milliárd forintos refinanszírozott hitelállomány és a 14 fiókból álló hálózat jó részén is sikerült már túladni. A bank szombathelyi fiókját a Postabank szerezte meg, és ezzel párhuzamosan névértéken megvásárolt egy 250 millió forintos nagyhitelt is. A múlt héten ugyanakkor aláírták azt a szerződést a Konzumbankkal, ami a többi hitel és a fiókok egy részének sorsát is rendezte. Ennek értelmében a pénzintézet névértéken megvásárol 618 millió forintnyi éven túli hitelt (E-hitelt, Start-hitelt), egy másik, várhatóan 800 millió forint névértékű csomagot pedig megbízási szerződés alapján kezelésbe vesz. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban a Konzumbank vezeti a hitelszámlákat, beszedi a kamat- és tőketörlesztéseket, illetőleg a problémás eseteknél ellátja a jogi képviseletet. Szabóné Pákozdi Éva, a Konzumbank vezérigazgatója arra egyelőre nem tudott választ adni, hogy ezen hitelek esetleges befagyásából származó veszteségek kit terhelnek majd. Mint mondta, ezzel kapcsolatban az egyeztetés folyamatban van, annyit azonban elárult: a kezelésre átvett hitelek nem növelik a Konzumbank kockázatát. (Ez azt sejteti, hogy a végső számlát – mivel refinanszírozott hitelről van szó – a jegybank állja majd.)

Ezzel párhuzamosan a Konzumbank két fiók tulajdon- és öt bérleti jogát is megvásárolta, és vállalta 23 Iparbankház-dolgozó további foglalkoztatását is. Pákozdi Éva szerint az átvett vidéki fiókok többsége olyan térségben van (Győr, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely, Szekszárd, Mosonmagyaróvár), amely általuk eddig meglehetősen lefedetlen volt, így ezek jelentős bővülést és javulást jelentenek az ügyfelek kiszolgálásában. Külön kiemelte a megszerzett két fővárosi fiókot, amelyek mentesíthetik a teher alól a Konzumbank jelenlegi egyetlen budapesti “hídfőállását”. Várhatóan itt kezelik majd az Iparbankháznál maradt lakossági és vállalkozói betéteket is, amelyeket egy letétkezelési szerződés keretében vállaltak át.

A vételárat egyébként a szerződő felek üzleti titokként kezelik; a kiszivárgott információk százmillió forint körüli összegről szólnak. A Konzumbank vezérigazgatója ezzel kapcsolatos kérdésünkre annyit elmondott: korrekt üzleti ajánlatot tettek, jóllehet abban a saját portfólióba átvett hitelekkel együtt járó kockázatokat is érvényesítették.

Az egyelőre még kérdés, hogy mi lesz a kiürített Iparbankházban maradt eszközök további sorsa. A bank központi épületén és a még el nem kelt fiókokon a pénzintézet vezetése hirdetés útján igyekszik túladni, amelyre Misetics Sándor szerint több értékelhető ajánlat is érkezett. A pénzintézet saját forrásból nyújtott hiteleivel kapcsolatban még folynak a tárgyalások, a körvonalazódó megoldás szerint azokat egy bank és egy felszámoló cég közösen venné át kezelésre. A mintegy 800 millió forintra rúgó lejárt hitelekből pedig három csomagot állítottak össze, amelyeket nyilvános pályázat útján igyekeznek ezek kezelésére és behajtására szakosodott “work out” cégeknek értékesíteni. Az Iparbankház elnöke elmondta: két csomagon a napokban már sikerült néhány millió forintért túladni, a harmadik sorsa azonban változatlanul kérdéses.

Minden bizonnyal a még függőben lévő, de eredménnyel kecsegtető tárgyalásoknak köszönhető, hogy az Állami Bankfelügyelet az eredetileg tervezett február 28-a helyett június 30-ára halasztotta a tevékenységi engedély visszavonásának időpontját. Mátrai Miklós, a felügyelet elnökhelyettese ezt alátámasztva elmondta: időt akarnak adni az Iparbankház vezetésének arra, hogy a tárgyalásokat megnyugtató módon, kapkodás nélkül rendezzék, s a lehető legjobb megoldásokat választhassák. Vélekedése szerint egyébként nem lehetetlen, hogy az engedélyt ennél az időpontnál korábban önként adja vissza a pénzintézet vezetése, az viszont biztos: június 30-án az Iparbankház mint pénzintézet bezárja kapuit, ezt követően a törvényi előírásoknak megfelelően kezdeményezni fogják a Fővárosi Bíróságnál a felszámolási eljárás megindítását. Azonban ez már puszta formalitás lesz, hiszen erre az időpontra lényegében csupán a bank “váza” marad meg.

Az elnökhelyettes kérdésünkre elmondta azt is: az Iparbankház esetében alkalmazott “csendes felszámolás” beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a pénzintézetet a betétesek megrázkódtatása nélkül és a lehető legkisebb veszteséggel sikerült kivezetni a piacról. Arra ugyan nem tudott választ adni, hogy pontosan mennyi volt a procedúra költsége, de vélekedése szerint nagyságrendekkel kisebb, mint ha rögtön a bank helyzetének megrendülése után felszámolási eljárást kezdeményeztek volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik