Gazdaság

AZ ECU MINT STABIL PÉNZNEM

Az EMS rendszer középpontjában álló, de attól, mármint az árfolyam-mechanizmustól külön életet élni is képes kosárvaluta, az ecu rendkívül stabil pénznem. Stabilitása abból következik, hogy értéke a közösségi tagvaluták átlagaként adódik. Mivel pedig az átlag alig vagy csak kevéssé mozdul el az átlagolandó értékek (ebben az esetben a tagvaluták) mozgásához képest, könnyen érthető a stabilitása. Ez utóbbi miatt pedig érdemesebb külkereskedelmi ügyleteket kötni, valutatartalékokat felhalmozni benne, mint egyéb, gyakran kiszámíthatatlan esésnek induló valutákban. Ez az EU-ban 1985 szeptembere óta megengedett: bármely külső ország bármely cége köthet üzletet, teljesíthet átutalást, hiteleket vehet fel, kötvényeket bocsáthat ki ecu-ban, árfolyamát jegyezheti, monetáris tartalékai között szerepeltetheti azt. Külső harmadik országok, így Magyarország is jogszerűen élhettek és élhetnek e lehetőséggel. Persze, az ecu-t akkor is használhattuk, ha hazai valutánk nem volt konvertibilis, és így nem kapcsolódhatott (vagy konvertibilitás és túlzottan nagy infláció esetén nem tud kapcsolódni) az EMS árfolyam-mechanizmusához. (A budapesti tőzsdéken jegyzik az ecu-t.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik