Gazdaság

10 milliós bírságot kapott a Netrisk.hu

baleset, autóroncs (autóroncs, )
baleset, autóroncs (autóroncs, )

A kötelező biztosítások kiajánlásakor az egyik céget a másik elé helyezte, pedig ugyanolyan szolgáltatást ígért.

Jogszabályt sértett a Netrisk.hu biztosítási alkusz azzal, hogy az általa bemutatott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) konstrukciókban nem elemzett megfelelő számú kiegészítő termékajánlatot és azok ajánlási sorrendbe helyezését nem indokolta – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

Az assistance biztosítást vizsgálták

Emellett a kgfb termékekhez ajánlott lakásbiztosítások kapcsán nem mérte fel részletesen és nem pontosította az ügyfelek igényeit és szükségleteit a fogyasztók számára elérhető online programjában – állapította meg az MNB. A jogsértő értékesítési gyakorlat miatt a jegybank 10 millió forint bírságot szabott ki.

Naptári évfordulós biztosítóváltásra vonatkozó díjszámításokat végzett az MNB a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. biztosítási termékeket összehasonlító honlapján. A jegybank megállapította: az alkusz az egyik díjkínálati csoportban nem jeleníti meg az egyes biztosítók által ingyenesen nyújtott assistance kiegészítő biztosításokat tartalmazó kgfb ajánlati lehetőségeket, bár ezek olyan kockázatra adnak fedezetet, ami azonos – a Netrisk díjszámítási eredményei közt feltüntetett – más, díj fejében igényelhető assistance biztosítással.

Az alkusz a díjszámítási eredmények között ezen túl nem jelenít meg a piacon fellelhető kellő mennyiségű, a kgfb-hez köthető – például kátyú-, vihar- vagy vadkárra vonatkozó – kiegészítő biztosítási terméket, s nem hasonlítja össze az azonos kockázatra fedezetet nyújtó biztosításokat.

Gyors javításra kötelezett az MNB

A Netrisk emellett egyik díjkínálati oldalán semmilyen formában sem mutatja be a fogyasztóknak, hogy mennyiben és miért kedvezőbb egy adott biztosító kgfb termékénél egy másik piaci szereplőnek a kiegészítő biztosítással köthető drágább kgfb terméke (aminek díját a kiegészítő biztosítás még tovább növeli). A Netrisk által megjelenített ajánlati lehetőségek tehát nem alapulnak objektív, az ügyfél számára ismertetett összehasonlító elemzésen. Az alkusz így nem indokolja, hogy online összehasonlításában a legkedvezőbb díjú kgfb-ajánlatot miért nem tünteti fel, és helyette miért jelenít meg drágábbakat, utóbbiakat kedvezőbb ár-érték arányúaknak minősítve.

A kgfb-vel összefüggő lakásbiztosítási díjkínálati csoportban az alkusz a díjkínálat elkészítését megelőzően ténylegesen nem méri fel az ügyfelek lakásbiztosításra vonatkozó igényeit, így azt sem, hogy ők mely ingatlanra és milyen kockázatok fedezetére kívánnak lakásbiztosítást kötni. A díjtarifáló felület használata során az ügyfelek arról sem tájékozódhatnak, hogy az alkusz mely lakás vonatkozásában készítette el az ajánlati lehetőségeket. A fogyasztók csak feltételezhetik, hogy egyéb – lakásra vonatkozó – adat megkérdezésének hiányában az alkusz a lakás nagyság kedvezmény adatkörben megadott információk alapján készít lakásbiztosítási ajánlatokat.

A Netrisknek a kiegészítő kgfb biztosításokkal és a lakásbiztosításokkal együtt köthető kgfb szerződésekre vonatkozó biztosításközvetítői tevékenysége mindezek alapján sérti az alkuszi tevékenységre vonatkozó jogszabályokat. Az MNB ezért ma publikált határozatában 10 millió forint bírságot szabott ki a társaságra és kötelezte a hibás gyakorlat gyors kijavítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik