Élet-Stílus

A húszgyerekes Ernő bácsi téged is odaverhet érzelmi intelligenciában

A Jog és Pszichológia előadásán jártunk, ahol megtudtuk, milyen viszonyban van egymással az EQ és a siker.

Ismeritek Ernő bácsit?

– kérdezte a közönségtől némi bevezető után Lázár Gergely pszichológus. A sikeres jelzőre egyből beugranak külföldi és magyar ismert nevek, de az előadó szánt szándékkal választott színész, Nobel-díjas kutató vagy elismert sportoló helyett egy hétköznapi embert. Lukács Ernő húszgyerekes milliárdosként robbant be a köztudatba a 2010-es évek elején, a média imádta a család történetét, maga Orbán Viktor is meglátogatta a tolnai gazdálkodót.

Lukácsék szó szerint a semmiből indultak, kétkezi munkával keresték meg a kenyerüket, 16 évig villanyuk sem volt a fácánkerti tanyán, üstökben melegítették a kútvizet a főzéshez, mosogatáshoz, fürdetéshez és segélyt sem kértek soha. Az út nem volt zökkenőmentes és könnyű, de szépen lassan, a gyerekek számának gyarapodásával párhuzamosan nőtt a birtok is. Most egy 22 szobás kastélyban élnek Tolnaszigeten és milliárdosok.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Meglepett, hogy Ernő bácsi története előkerült egy EQ-ról szóló esten. Lázár Gergely néhány kiragadott interjúrészlettel azonban rávilágított arra, hogy a tolnai gazdálkodó gondolkodásmódja lehetett az egyik kulcs személyes sikeréhez. Nézzük az idézeteket, utána pedig azt, hogy mit is jelentenek az egyes gondolatok, illetve mit tanulhatunk belőlük.

Egy biztos: hogy hóttig megélünk. Nem kell állandóan aggódni, hogy mi lesz, meg hogy lesz. Egyszer mindenki megtér úgymond az örök vadászmezőkre, addig meg bizakodni kell, s persze keményen dolgozni, hogy mindene meglegyen az embernek. Sokszor mondom a gyerekeimnek, ha látom, hogy nehezen megy nekik a munka: «Nem baj, fiam, ha nincs kedved, akkor csináld a munkát kedvetlenül!»

[…]

Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van.

[…]

5 másodperc alatt ment el ez a 45 év. Öt. A tolerancia a legfontosabb. És az, hogy az embernek a felesége meg a gyerekei  kell, hogy legyen a világon a legfontosabb. Nem a szomszéd, nem a kutya, nem más, hanem a felesége elsősorban meg a gyerekei. És ugye ezt éreztetni is kell, meg nem tudna olyat tenni, amiért tudnánk egymásra haragudni mit tudom én összeveszni vagy valami ilyen.

„Nem kell állandóan aggódni”

A természetes módon mindenkiben felgyülemlő szorongást az érzelmileg intelligens emberek képesek csökkenteni. Másfajták a módszerek, van, aki meditál, a másik a sporttal vezeti le a feszültséget, a harmadik stand up comedy-t vagy vicces videókat néz a neten.

„Bizakodni kell, s persze keményen dolgozni”

„Csináld a munkát kedvetlenül”Önszabályozás. A magas EQ-val rendelkező emberek képesek kitartóan a feladatukra koncentrálni, és folyamatosan fenntartani a motivációjukat.

Az érzelmi szempontból érett személyiség képes arra, hogy az aktuálisan megjelenő impulzusai helyett más szempontok alapján döntsön egy helyzetben. Nem téveszti szem elől a távlati célokat, és azokért cselekedni is tud.

„Ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem”

Sokszor azt gondoljuk, hogy az érzelmileg intelligens emberek csak a pozitív érzéseikre tekintenek erőforrásként, pedig a düh vagy a harag is lehet termékeny. A magas EQ-val rendelkezők a negatív emócióikat is fel tudják használni arra, hogy valamilyen cselekvés irányába elmozduljanak. Különböző érzelmek különböző lehetőségek felé nyitják ki őket. Pozitív érzelmi állapotban például sokkal jobban szárnyal a kreativitás, a negatív emóciók pedig (gondoljunk csak az félelem életmentő szerepére) elősegítik a figyelem pontosságát és a váratlan ingerek észlelését. A lényeg, hogy tudnak belőlük erőt meríteni.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

„Bevallottam a tévedéseimet”

Az önismeret az EQ egyik fontos eleme, melynek része az is, hogy felismerem, ha hibáztam, viszont aki magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, az meg tud állni itt. A pszichológus sok páciensénél tapasztalja, hogy a felelősségvállalás önvádba csúszik át és az már nem visz előre, inkább akadályoz.

Mi az az EQ?

Nem túl régi fogalom a pszichológiában: bár már a negyvenes években sejtették, hogy a sikert nem kizárólag az intellektuális képességek jelzik előre, a fogalom csak 27 éve született meg. A definíció szerint a szociális intelligencia része, amely magába foglalja azt a képességet, hogy a személy megfigyelje és megkülönböztesse mind saját, mind mások érzéseit és a kapott információk segítségével képes legyen irányítani a gondolkodását és a cselekedeteit. Vagyis az érzelem nem más, mint információ. Szerencsére fejlődő és fejleszthető képesség.

Forrás

„Rossz után majd jön a jó”

Az optimizmus tipikusan az érzelmi intelligencia sajátja.

„Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok”

A magas EQ-val rendelkező ember meg tudja különböztetni a produktív és a kontraproduktív érzéseit. A pszichológus szerint a pszichés jóllét szempontjából fontos érzékelni, hogy miként válik például a veszteség után érzett szomorúságból elkeseredés. Előbbi természetes, utóbbi viszont tanult érzelem, szükség van hozzá az egyén kognitív hozzájárulására, azt kell gondolnunk, hogy a helyzetünk soha nem fog változni, nem lesz már mellettünk soha senki az életben és így tovább.

„Ha ránézek a feleségemre máris jókedvem van”

Az érzelmi intelligencia egyik jellemzője, hogy az egyén az érzelmeket képes visszaforgatni az önmotivációba. Mindenkinek akad az életében valaki vagy valami, ami a rossz hangulatából ki tudja zökkenteni. A társas kapcsolatok ápolása és fenntartása lényeges elem.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Magas EQ=feltétlen kedvesség? Nem.

Nehéz számokra vagy arányokra lefordítani, hogy az EQ mennyiben járul hozzá a sikeres élethez.

Az érzelmi intelligencia manapság divatos fogalom, mégsem érdemes minden más képesség fölé helyezni

– hangsúlyozza Lázár.

Fontosságára azonban jó bizonyíték dr. Meredith Belbin 1981-es kutatása, melyben kiderült, hogy magas IQ önmagában kevés a boldoguláshoz. A Henley College pszichológusaival együtt intelligenciatesztek alapján, különböző csapatokat alkotott, többek között egy szupercsapatot is, melyet Apollo-teamnek keresztelt el a sikeres Apollo holdprogram után. A magas intelligenciával rendelkező emberek egy csapatban nem teljesítettek magas színvonalon. Idejük nagy részét meddő vitákkal töltötték, egymást próbálták meggyőzni saját álláspontjukról, fontos feladatokat figyelmen kívül hagytak, és a csapat döntései sem egységes koncepcióra épültek. Összesítéskor az Apollo-team az utolsó helyen végzett.

Az EQ, hasonlóan az IQ-hoz, nem van vagy nincs, nem egy homogén valami. Részterületekből áll, és ezek mindegyike különböző módon fejlett egy emberben.

Egyes tételei jobban kötődnek a sikerhez: boldogság, önmegvalósítás, önismeret, önérvényesítés, optimizmus.

Az önérvényesítés például kifejezetten olyan készség, amit a menő emberekhez kapcsolunk, akik jól menedzselik magukat. A pszichológus szerint az a fontos, hogy tudd, a te adott szakmádban mik azok az EQ-készségek, amikben fontos lenne változtatnod. Az érzelmi intelligencia ugyanis bármilyen életkorban fejleszthető.

Az pedig nagyon prototipikus elképzelés, hogy a magas érzelmi intelligenciával bíró egyének barátságosak és kedvesek. Ez egyáltalán nem igaz, a szociopaták is rendelkezhetnek az érzelmi intelligenciára jellemző készségekkel, olvashatnak jól az arcokról és ezt nagy tehetséggel kihasználhatják a manipulációhoz, a bűntudatkeltéshez vagy az érzelmi zsaroláshoz. Az érzelmi intelligenciának azonban mégis van egy morális színezete, legfőbb lényege, hogy az ember jól legyen a bőrében és nem az, hogy kihasználjon másokat.

Magas IQ val is lehet atombombát tervezni vagy meg lehet gyógyítani betegségeket. Ugyanígy van ez az EQ-val is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik