Élet-Stílus

Videón, ahogy szétrobban az örömtől egy 11 éves lány, amikor megtudja, örökbe fogadták

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában.

„Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása.” Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják. A hatodikos Tannah Butterfield kirobbanó örömét az iskola egyik biztonsági kamerája rögzítette. A felvételt az örömhírt közölő Jackie Alexander az Instagramm-oldalán osztotta meg.

A South Jordan városában található iskola irodavezetője az ABC News-nak elmondta: „Nem tudtuk abbahagyni az ölelkezést”. Tannah szó szerint a ráugrott az örömtől, és nem csak a karjaival, a lábaival is átölelte és alig akarta elengedni a 45 éves nőt. „Egyre szorosabban és szorosabban ölelt” – mondta el Alexander a KUTV-nek.

Az irodavezető elmondta: két éve ismerkedett meg Tannah-val, és igazi barátság szövődött közöttük. Aznap a kislány nevelőanyja azzal a kéréssel hívta fel Alexandert, hogy mondja meg a lánynak: a bíróság engedélyezte, hogy férjével együtt hivatalosan is örökbe fogadják őt, és két kistestvérét.

Jen Fisher és férje az elmúlt két évben a nevelőszülőként viselték a gyerekek gondját, és tudták, Tannah már nagyon várja, hogy mi lesz a bírósági eljárás vége. Ezért kérték meg Alexandert, hogy azonnal közölje vele a hírt. Ekkor örömöt azonban nem vártak.

Fisher elmondta, csodálatos élmény volt látni, hogy Tannah hogyan reagált a hírre, hogy örökbe fogadták. „Nem vártam ezt Tannahtól. Csodálatos volt” – mondta el a nő az ABC News-nak.

A felvétel október másodikán készült, amikor az Egyesült Államok az amerikai modern történelem legvéresebb lövöldözésére ébredt. Alexander elmondta: azért is tett közzé a videót, hogy megmutassa, bár sok szörnyűség van a világban, azért közben csodás dolgok is történnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik