Élet-Stílus

“Tudják, hogy testvérek, és együtt kell felnőniük” – 4 kisfiú, 2 család

Ami nemrég Georgiában történt, nem egy szokványos örökbefogadás:

4 kisfiú, 2 család. 

Az amerikai Julie úgy döntött, örökbe fogad három fiút:

  • a 6 éves Michaelt,
  • az 5 éves Jess-t, akinek agyi bénulása van és
  • a 4 éves Camdent.

De kiderült, a három fiúnak van még egy öccse, a 17 hónapos Elijah. Julie ekkor nem tudta, mihez kezdjen, hiszen már volt két saját gyermeke, és így, hogy hármat még örökbe fogadott, nem tudta, képes lenne-e még egyet vállalni. Ekkor hívta fel barátját, Jay-t, aki nem hezitált, hanem igent mondott a kérésre.

Tudják, hogy testvérek, és együtt kell felnőniük. Nem egy házban laknak, de legalább egy városban.

Jay-nek is immár hat gyermek édesanyja, két sajátot és négy örökbe fogadottat nevel férjével. Őt is örökbe fogadták, így mindig segíteni akart másoknak, akiknek otthonra volt szüksége.

Nem én adok nekik ajándékot, ők az én ajándékaim

– mondja Julie.

A négy kisfiú gyerekkora pedig csak most kezdődik el igazán.

(abcnews, TheSun)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik