Élet-Stílus

Képzeljék, ez a nő 100 különböző péniszt fotózott le!

Minden kukihoz más és más történet tartozik.

Manhood azaz Férfiasság a címe annak a nemrég megjelent könyvnek, amelyben 100 meztelen férfi fotója található (pontosabban csak a péniszük látható és a combjuk, kezük, hasuk egy része).

Laura Dodsworth fotós 20 és 92 közötti férfiakat fotózott le a kiadványhoz, és nemcsak a koruk ennyire különböző: az alanyok között volt szexfüggő és pap, költő és menő üzletember.

A Guardian-nek adott nyilatkozatában a szerző elmondta, hogy egy-egy kuki lefényképezésére legfeljebb 10 másodpercet fordított, ennél azonban jóval hosszabb időt – akár egy-egy órát is – szánt arra, hogy interjút készítsen a péniszek tulajdonosaival.

Laura igencsak meglepődött, hogy egyes interjúalanyai mennyire szégyellik a méretüket, és azon is, hogy hogy ez a szégyenérzet az életük milyen sok területére kihat.

Egész életemben azt éreztem, hogy a péniszem túl kicsi. Amióta az eszem tudom, szégyenérzetem van emiatt”

– nyilatkozik az egyik megkérdezett.

A kiadványban szó esik férfiasságról, genderről és szexualitásról, és általában arról, milyen férfinak lenni a 21. században.

Nem ez az első alkalom, hogy Dodsworth testrészekről ír: a Bare Reality (Meztelen igazság) című 2014-es könyvében száz női mell fotója mellett 100 nő élete tárul elénk.

Twitter/BareReality

 

(Cosmopolitan)

Kiemelt fotó: Twitter/BareReality (részlet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik