Élet-Stílus

„Lángolt a vaginám” – rettenetes élmény az új tusfürdővel

Egy ideig első osztályú fürdőélményt biztosított a krém. De aztán…

Több mint 115 ezren osztották meg egy blogger bejegyzését, amelyben egy rettenetes fürdési élmény olvasható. Kathryn az I know I need to stop talking (Tudom, hogy be kell fejeznem a dumát) elnevezésű blogjának Facebook-oldalán írta meg szörnyű kalandját.

A poszt azzal kezdődik, hogy mivel Kathrynnek kifogyott a szokásos tusfürdője, kibontotta az Original Source által gyártott mentolos-teafaolajas krémet, és nekiállt zuhanyozni és szőrtelenítni. Innentől idézünk a posztból:

Alaposan beszappanoztam, majd leborotváltam mindkét lábam (…) Bekentem vele a hónaljamat, ott is leborotváltam. Aztán megmostam a nyakam, a mellem, a hasam és a hátam(…) Odáig első osztályú fürdőélményt biztosított.

De aztán

DE AZTÁN

Atya. Úr. Isten.

A VAGINÁM LÁNGOLT.”

A nő először azt hitte, hogy sikerült ismét elkövetnie azt a hibát, amit egyszer korábban, hogy egy szőrtelenítéshez használatos krémet kent ODA, pedig rá van írva, hogy OTT nem szabad alkalmazni.

A SZEMÉREMAJKAIM KIBASZOTTUL LÁNGOLTAK”

– írja a blogger, aki ezek után megnézte, van-e esetleg benzin a tusfürdő összetevői között. Ilyesmit nem talált, talált viszont a flakonon egy figyelmeztetést: „szembe ne kerüljön.”

Szembe ne kerüljön? SZEMBE NE KERÜLJÖN? Őszintén szólva, a szemem volt a legkisebb problémám ezekben a percekben”.

Kathryn ezek után eléggé plasztikusan írja le, mit érzett. Aki nem bírja az ilyesmit, ne olvasson tovább.

Kétségbeesetten próbáltam lemosni magam; a szeméremajkaimnál ekkor már olyasmit éreztem, mintha hangyák masíroznának rajtuk, amik a lábukon csilivel bekent jégkorcsolyát viselnek.”

A nő aztán részletezi, hogy a flakonon levő szövegben ígértekkel ellentétben ő inkább úgy érezte, mintha bozóttűz tombolna odalent.

„Mintegy 12 órával később a bőröm megnyugodott, bár a poszttraumás stressz hatása még érezhető.”

A blogger azt írja, mindezt azért jegyezte le, nehogy más is így járjon. A cégnek pedig azt ajánlja, hogy a flakonon szereplő menő reklámszöveget inkább cserélje le figyelmeztető feliratra.

 

Kiemelt fotó: Facebook/iknowineedtostoptalkingblog

Ajánlott videó

Olvasói sztorik