Élet-Stílus

Patkánymérget itatott a pap a hívekkel

Unortodox egyház.

Szokatlan misebort állított elő Prophet Light Monyeki atya, a Grace Living Hope Ministries nevű „keresztény” „gyülekezet” „tiszteletese”.

A pap patkánymérget kevert össze vízzel, ivott belőle egy kortyot, majd arra ösztökélte a híveket, hogy ők is kóstolják meg a koktélt. Az atya úgy vélekedett, hogy

mivel megszentelte az itókát, ezért az nem mérgező, hanem inkább tápláló nedű.

Kérte a gyülekezet tagjait, hogy mutassák ki hitüket azzal, hogy kortyolnak az italból. A hírek szerint többen is engedelmeskedtek a furcsa kérésnek, amely – talán ezt így kijelenthetjük – nem feltétlenül van összhangban Jézus tanításaival.

facebook.com/pg/Grace-Living-Hope-Ministries

Az „egyház” Facebook-oldalán (ahol azt írják, hogy a hívek önszántukból ittak a léből) megjelent bejegyzés szerint Monyeki „próféta” elmondta, hogy vannak drogosok, akik akár 8 éven át is fogyasztanak a Rattax nevű patkányméregből, akkor nehogy már nekik megártson.

A halálnak nincs hatalma felettünk”

– mondta a tisztelendő úr.

Ez utóbbi mondata valóságtartalmáról még nincsenek információink, azaz nem tudjuk, milyen egészségi állapotnak örvendenek az „istentisztelet” látogatói.

 

Kiemelt fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik