Élet-Stílus

A világ épp azt csodálja, ahogy a magyarok átcsúsznak a Balaton jegén

24.hu
24.hu

2017. 02. 04. 10:39

Korábban a témában:

Emlékeztek még a Balaton-Átcsúszás elnevezésű remek ötletre?

Pont egy héttel ezelőtt szombaton szervezték meg Badacsony és Fonyód között, és 8-10 ezer ember vett részt az őrült eseményen.

Volt, aki korcsolyával tette meg az 5,2 kilométeres távot, mások gyalog, a vagányabbak pedig jégszörffel közlekedtek. 

A programról Kurucz Lőrinc készített egy remek kis két perces videót, amit feltöltött a YouTube-ra.

Ezt:

A fiatalember munkája és az emberi leleményesség pedig megihlette a Tech Insidert is, ezért készítettek belőle egy explainer videót. A magyarázó rövidfilmben a nézők megtudhatnak néhány infót a jeges buliról, például, hogy meglepő módon csak egyetlen lábtörés volt, illetve eldurrantanak egy poénbombát is, miszerint nagyon remélik, hogy a jégen tartózkodó 8-10 ezer ember jóban van egymással, mert nem éppen ez lenne a legalkalmasabb hely megtörni a jeget. Jó kis célozgatós poén, és egyben fárasztó szóvicc. (haha)

Szóval a mi kis magyar tengerünk épp most hódítja meg a világot, pedig nincs negyven fok és egyetlen félmeztelen test sincs a videóban.

Legutóbb egyébként a vadkacsák és a balatoni lékről készített videó váltotta ki az emberek rajongását, bár arról nem tudunk, hogy a híre országhatárokon is átívelt volna.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2017. október 5.
Legényné Balogh Ágota tanítónõ, történelemtanár órát tart másodikos osztályában, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában 2017. október 5-én, a pedagógusok világnapján.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.