Élet-Stílus

Nem megy a rácsok mögé a Samsung vesztegetéssel vádolt vezetője

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 01. 18. 21:59

Szerdán egy szöuli bíróság meghallgatta Li Dzse Jongot, a Samsung megbízott vezetőjét, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy megvesztegette a dél-koreai elnök bizalmasát üzleti előnyökért cserébe.

Az ügyészség az üzletember letartóztatását kérte, ám ezt a söuli bíróság bionyítékok hiányára hivatkozva visszautasította a Korean Herald cikke szerint.

Ahogyan korábban megírtuk: a dél-koreai ügyészség bejelentette, hogy a korrupciós ügyben vádat emel az ügyben Mun Hjung Pio volt egészségügyi miniszter ellen, aki hivatalával visszaélve nyomást gyakorolt az állami nyugdíjalapra, hogy engedélyezze 2015-ben a Samsung két leányvállalatának, a Samsung C and T és a Cheil Industries összeolvadását.

Az állami nyugdíjalap a Samsung C and T legnagyobb részvényese. A kisebbségben lévő többi részvényes ellenezte a fúziót. Az összeolvadás révén Li Dzse Jong úgy tudta növelni befolyását a Samsung Electronicsban, hogy ne kelljen abban további részvényeket vásárolnia.

A nyomozók a múlt héten meghallgatták Lit azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint a Samsung jelentős pénzösszegeket adott két olyan alapítványnak, amely Csoj Szun Szil irányítása alatt állt. Szil, aki jelenleg letartóztatásban van, a korrupciós botrányba keveredett és hatalmától ideiglenesen megfosztott Pak Gun Hje dél-koreai elnök barátnője és bizalmasa.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.