Élet-Stílus

Meghalt a Kinder-tojás feltalálója

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 12. 30. 13:35

Elhunyt William Salice, a Kinder-tojás feltalálója, jelentette be pénteken az általa létrehozott tehetségfejlesztő alapítvány, a Color Your Life.

A közlés szerint a meglepetésajándékot tartalmazó csokitojás atyja csütörtök este, 83 évesen hunyt el az észak-olaszországi Paviában.

Salice 1960-tól 2007-es nyugdíjazásáig dolgozott a tavaly elhunyt olasz csokoládémágnás, Michele Ferrero jobbkezeként.

A húsvéti csokitojásba rejtett ajándék ötlete az 1970-es évek elején bukkant fel, amikor az édességgyár azon törte a fejét, miként lehetne egész éven át kihasználni a húsvéti csokitojás előállítására szolgáló gyártósort, amely tétlenségre volt kárhoztatva az év legnagyobb részében.

A Kinder Sorpresa (Meglepetés) azonnali és tartós sikert aratott, bő négy évtized alatt több milliárd darabot adtak el belőle. A konszern azt állítja, havonta annyi csokitojást gyárt, amennyi elegendő lenne egy 400 ezer négyzetméteres tér befedésére.

“Az ötlet Michele Ferreróé, én csak a gyakorlati kivitelező voltam” – szokta mondani Salice, aki időközben olyan más sikertermékek megszületésénél is bábáskodott, mint a Ferrero Rocher, a Mon Chéri vagy a Pocket Coffee.

Salice a nyugdíjazásakor kapott 400 ezer euró jutalomból létrehozta a Color Your Life alapítványt, amely egy tengerparti kollégiumban segít 13-18 éves fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában.

A meglepetés-csokitojás hatalmas sikerét ugyanakkor beárnyékolja több tragédia is, január közepén a franciaországi Toulouse-ban egy három és fél éves kislány megfulladt a lenyelt ajándéktól.

Az Egyesült Államokban nem is engedélyezik a Kinder-tojás forgalmazását egy 1938-as törvény alapján, amely tiltja, hogy élelmiszeripari termékbe bármilyen egyéb tárgyat tegyenek. 2016 nyara óta be van tiltva az édesség Chilében is, de ott az elhízás elleni harc jegyében.

(ABC.es, MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.