Élet-Stílus

Ez történik a testeddel, ha lemondasz a húsevésről

24.hu
24.hu

2016. 11. 28. 15:32

Lassan vége a száraz novembernek, úgyhogy ideje új kihívást keresni. A decembert hagyjuk meg az ünnepeknek, és a földi örömöknek, aztán januártól, akár újévi fogadalomként, mondjunk le a húsról. Az év eleji kezdés már csak azért sem rossz, mert ez a kihívás kicsit tovább tart majd: egy egész évig.

Itt van hét érv, amik miatt a zsigeri ellenkezést ellenére, legalább megfontolni érdemes a dolgot.

Súlyvesztés

Egy átlagember nagyjából négy-öt kilót ad le, ha lemond a húsfogyasztásról. A washingtoni George Washington University egészségügyi tanszéke 2015 elején publikált egy tanulmányt, amiben tizenöt európai és amerikai kutatás eredményeit összevetve arra jutottak, hogy a tisztán növényi étrend akkor is fogyáshoz vezet, ha az ember nem kezd el matekozni a kalóriákkal, és testmozgási szokásain sem változtat.

Kisebb esély szív-, és érrendszeri betegségre…

Ugyanez a tanulmány bizonyítja, hogy a vegetáriánus étrendet tartóknak alacsonyabb a koleszterinszintje, és a vérnyomása.

cukorbetegségre…

Egy másik kutatás 2008-ban azt igazolta, hogy azok, akik hetente legalább egyszer húst esznek, huszonkilenc százalékkal nagyobb eséllyel lesznek diabéteszesek, mint a vegetáriánusok. A gyári húskészítmények fogyasztóinak ennél is magasabb, harmincnyolc százalékkal nagyobb az esélyük a cukorbetegségre, mint a vegáknak.

és a rákra

A vörös húsokat és a gyári húskészítményeket rákkeltőkként tartja nyilván a WHO, vagyis a bacon, és a szalámi a cigarettával egy listán szerepel.

Egészségesebb bélflóra

A New York-i City University a vegán étrendet vizsgálta, amelynek követői semmilyen állati eredetű táplálékot, így például tejet, vagy tojást tartalmazó ételeket sem fogyasztanak. Azt találták, hogy a vegánok beleiben a védőbaktériumoknak egy sokkal erősebb fajtája tenyészik, mint a húsevőkében.

Jobban érzed magad edzés után…

Testmozgás után azért fájnak izmok, mert a proteinben gazdag étrend melléktermékei, húgysav, és tejsav felhalmozódnak a szervezetben. Ez pedig nem csak kellemetlen érzést okoz, de az izomszövetek is lassabban regenerálódnak.

és úgy általában

Richard Branson, a brit milliárdos többször nyilatkozta, hogy sokkal egészségesebbnek, érzi magát, és sokkal aktívabb is, amióta nem eszik húst. Matt Fraizer, a No Meat Athlete (húsmentes sportoló) című népszerű blog szerzője pedig azt mondja, hogy nem csak gyorsabban fut, amióta nem eszik húst, de sokkal többet is ehet, anélkül, hogy hízni kezdene.

(via The Independent)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.