Élet-Stílus

Elvette a ruháit és meztelenül az utcára hajította a hűtlen férjét egy orosz nő – VIDEÓ

A férfi teljesen átfagyott, a rendőrök mentették meg.

A címben talán az volt a legkevésbé meglepő, hogy az egész történet Oroszországban történt, hiszen ismerve az orosz emberek habitusát, talán az lett volna megdöbbentő, ha a feleség nem így reagál. Akárhogy is, a Mirror arról ír, hogy Oroszországban, egészen pontosan Irkutsk-ban egy rendőrjárőr a téli mínuszokban arra lett figyelmes, hogy az út szélén

egy meztelen férfi fagyoskodik.

A férj egy buszmegálló mellett várakozott, ugrált, próbálta magát melegen tartani, kezével közben takarva a férfiasságát. A rendőrök látták, hogy baj van ezért megálltak mellette és beengedték az autóba, aminek az átfagyott férfi láthatólag nagyon örült.

A hatóságoknak elmondta, hogy a felesége miután rajta kapta egy közeli hostelben, hogy szeretője van, elvette a ruháit és meztelenül az utcára hajította. A csalfa férjnek az volt az egyetlen szerencséje, hogy a rendőrök éppen arra jártak, hiszen akár komoly baja is lehetett volna, ha ruha nélkül marad tovább az utcán.

Íme a videó, ahogy mondani szokás ennél ma már jobb úgysem lesz.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik