Élet-Stílus

Öngyilkos lett az iskolában zaklatott 13 éves meleg fiú

Halálba kergették.

A képen látható fiú Tyrone Unsworth. Tizenhárom évet élt. Öngyilkos lett.

Tyrone az ausztráliai Brisbane-ben élt, az egyik helyi iskolában tanult. Társai tudták, hogy meleg, ezt nem is titkolta. Érdekelték olyan témák, mint a divat vagy a sminkelés, és ez elég volt ahhoz, hogy iskolatársai a halálba kergessék.

Buzinak, homokosnak nevezték, folyamatosan megalázták.

A fiú egy hónappal ezelőtt kórházba került, miután valaki megütötte egy kerítésléccel. Meg kellett műteni az állát.

November 21-én saját maga vetett véget az életének – nem bírta lelkileg feldolgozni az állandó gonoszkodást.

Tyrone anyja, Amanda a Courir-Mailnek elmondta: fiának halálát azok a gyerekek okozták, akik zaklatták: elérték, hogy megtegye a végső lépést.

Az iskola igazgatója együttérzését fejezte ki, és elmondta: nem volt tudomásuk a zaklatásokról, pedig az ilyen „komplex esetekben” igyekeznek együttműködni a családdal.

Tyrone nagymamája ezt írta a Facebookon:

Most már nyugalom és csend vesz körül, nyugodj békében; szállhatsz a pillangókkal és az angyalok vigyáznak rád az égben, drága kicsi unokánk.”

Segítségre van szüksége?

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik