Élet-Stílus

A harminc éve elhagyott kastély, ami máig évszázados bútorokkal megtömve várja a megmentőjét

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 08. 18. 16:04

Korábban a témában:

A festői szépségű francia falvak egyikének határában álló kastélyt egy gazdag kereskedő 1750 körül építtette, közel száz évvel később pedig idős fia előbb pavilonokkal, majd újabb szintekkel bővíttette. Az épületegyüttes mindkét világháborút viszonylag jó állapotban vészelte át, bár egy időre katonák foglalták el. Az építtető család a nyolcvanas évek elején végül eladta egy gazdag ügyvédnek, aki 1985-ben kihátrált a felújítás óriási költségei elől, és inkább magára hagyta a kastélyt.

Az egyszerűen csak Yves K-ként ismert, elhagyatott épületek fotózását egyik életcéljául kitűzött francia fotós egy barátjával nemrég járt az épületben, és osztotta meg az ott készített elképesztő fotóit.

A dzsungelszerű kastélykerten áttörve egy méretes ágyúval, valamint amerikai és új-zélandi zászlókkal díszített nappalinál jutottak be az épületbe, melyet – az épület többi szobájához hasonlóan – bebútorozva találtak.

A kovácsoltvas csigalépcsőn felsétálva a kárpitozott falak, a hátrahagyott tárgyak sokasága, illetve a kastély hangulata egyszerűen lenyűgözte őket. Most bemutatjuk a legszebb képeket.

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.