Élet-Stílus

A repülés hőskorában ezek a semmi közepére épített óriási betonnyilak mutatták az utat

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 06. 18. 14:00

A GPS kora előtt ezek segítettek a légiposta pilótáinak, hogy ne tévesszék el az útirányt az Egyesült Államok túlsó partja felé.

Az amerikai posta az első világháborút túlélt, illetve tartalékként a szárazföldön maradt repülőgépekkel indította meg légipostaszolgáltatását, mellyel felválthatta a jóval lassabban célba érő postaautókat.

Első pilótáik a háborúban már szolgált férfiak voltak, de természetesen ők sem voltak mindenhatóak, így a koromsötétben, vagy rossz időjárási viszonyok esetén könnyen eltévedhettek a nyugati parti San Franciscót a keleti parti New Yorkkal összekötő több, mint négyezer kilométeres úton.

Ennek kiküszöbölésére az amerikai kormány 1924-ben egy igen furcsa tervet hagyott jóvá: a légiposta-útvonalak minden tizedik mérföldjéhez egy húsz méteres, élénksárgára festett betonnyilat építenek, melyet egy cikázó fényű gázlámpával világítanak meg, sőt, minden egyes ponthoz apró faházat is építenek a generátorokat és fényeket karbantartók számára.

A tervek megvalósultak, noha a világítótornyok és nyilak a tíz mérföldesnél sokkal nagyobb távolságban követték egymást – az egész országot átszelő útvonalra a lenti térkép szerint például mindössze tizenhárom tornyot építettek:

A második világháborúra a világítótornyok feleslegessé váltak, így lebontották őket, anyagaikat pedig a háború más területein hasznosították újra. Kérdés, hogy hány torony élte túl ezt a folyamatot, de a néhány évvel ezelőtt indított Passport In Time program három ilyen pontot mentett már meg az eltűnéstől, generátorházzal és a karbantartó személyzet számára épített otthonnal együtt.

A nyilakat senki sem tüntette el, noha egy részüket mostanra benőtte a növényzet, vagy mezőgazdasági területté vált földek mélyén fekszenek, de az Amerika kies útjairól letérő kalandorok jó eséllyel még most is találkozhatnak egy-egy példájukkal:

Fotók: Messy Nessy Chic, WCHSUtah, Core77, Clay Fraser, eaforumsCibolahistory

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.