Parents with son (3-5), and baby girl (6-9 months) sitting on couch in living room
Élet-Stílus

Szülj, már csak azért is, hogy állja valaki a cehhet!

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2016. 06. 17. 10:48

A nyugdíjasok körében oly népszerű Kívánságkosár egyik legtöbbet kívánt száma az “Úgy szeretném meghálálni” volt. Mindenki szeme bepárásodott, a dal amúgy szerintem is csodálatos, nem unom meg én sem.

De mi a helyzet azokkal, akik nem szeretnék, vagy nem tudják meghálálni? Egy ideális világban nem lenne kérdés, hogy az idős embereket eltartják a gyerekeik. Nemhogy eltartják, hanem körbeveszik törődéssel, szeretettel. Igen ám, de lehet-e ezt törvényekkel szabályozni, és mik lehetnek egy ilyen törvény buktatói? A hódmezővásárhelyi próbaperek kudarca után megjött az új törvény, aminek kapcsán érdemes több dolgon elgondolkodni.

Mi a helyzet az unokákkal?

A szomszédunkban történt az eset. Manci néni (a neveket megváltoztattam) idős, ellátásra szorul. Az alatta lakó Béresnével (aki régóta sündörgött Manci néni körül) megköttetett a paktum: Béresné bevásárol, főz, kiváltja a gyógyszereket, kiviszi a nénit vasárnaponta a temetőbe. Cserébe övé lesz Manci mindene. Szóban állapodtak meg, mert mindkettő ravaszdi öregasszony, aki nem hisz a törvényben, mindenesetre négy évig Béresné valóban kitűnően el is látta a feladatát, napi huszonnégyben rendelkezésre állt, beköttetett egy csengőt magához, és bármikor ugrasztható volt.

Mikor Manci állapota kezdett súlyosra fordulni, Béresné az idegesség tüneteit produkálta, és sürgősen ügyvéddel is tisztázni akarta a helyzetet. Közben már belengette érettségiző unokájának az édent, hogy hamarosan egy házban laknak majd. Jött is az ügyvéd, Béresné rokona, a megszövegezett irattal. Igen ám, de ekkor derült ki, hogy Manci néni még agyafúrtabb, mint a haszonleső Béresné: a lakás ugyanis már réges-rég a fia nevén van, ő csak használó. Béresné csaknem gutaütést kapott, az egész házat belengte a kiabálás, hogy hát akkor „mi a Jóistenért?!” (idézet tőle) gürcölt és rabszolgáskodott évekig.

Hát a rózsafüzérért meg a bútorokért!

– nézett vissza krokodiltekintettel Mancika. Pozdorjabútorokért, régi ágyneműért, ócska tévéért. De mit lehetett mit tenni – semmit – az ügyvéd elsomfordált, a hoppon maradt Béresné az eget átkozta. Annyit mindenestre megpróbált, hogy “levette a kezeit az öregasszonyról”, illetve megpróbálta, mert azóta is következetesen mindenki hozzá csenget az ápolótól a kifőzde kifutófiújáig – aki Mancikának hozott valamit.

Nos, július egytől Béresné is elégtételt vehetne – bizonyíték odaadó szolgálatára van elég – és bevasalhatná az ápolási díjat. (Ami nem is kevés egyébként, nemrég, mikor szegény nagyim beteg volt, és házi ápoláson töprengtünk, a legalacsonyabb havi ajánlat kétszázezer körül volt.) Igen ám, de kitől követelje a pénzt? Mancika egyik gyereke igazi tróger, a másik már a föld alatt. Az unokáktól? Akik Mancika felé sem néznek korábbi családi súlyos balhék miatt? Mancika persze hívta a szétszóródott unokákat, ahogy a tévében neszét vette a törvénynek, harsogott a telefonba, hogy behajtja rajtuk a költségeit. Érdekes lesz figyelni, az ilyesmi hogyan történik majd. Egyáltalán nem látom a rendeletben, hogy az unokák is számon kérhetőek-e. És ha igen, mennyi ideig húzódik egy ilyen eljárás? Véget ér-e az ellátásra szoruló idős ember életében? És ha mondjuk, az idős elhalálozik közben, kinek megy a megítélt összeg?

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

Nyugdíj helyett?

Az világosan látszott a perek után, hogy az otthonoknak le kell nyelnie azt, ha az idős embernek nincsenek hozzátartozói, akik segíthetnék. Hurrá, nem kell rettegniük a gyerekteleneknek, nem fogják őket az utcára hajítani. (Maximum még jobban éreztetni fogják velük, hogy nem voltak rendes tagjai a társadalomnak, nem feleltek meg a szülésnormának. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy létrejöjjenek az alsó kategóriáknál is alsóbbak, de ne legyen igazam!)

Mindig is utáltam, ha valaki hosszú távon megtérülő befektetésként gondol a gyerekszülésre – de a törvény értelmében ez is plusz jelentéssel gazdagodik majd. Szülj – már csak azért is, hogy állja valaki a cehhet!

Külön édes dolog, hogy amúgy családbarát kormányzatunk arra nem képes törvényt hozni, hogy határozottan körülírják – és honorálják – a főállású anyák munkáját. Több riportot olvastam az ügyben, ahol nők nyilatkoznak több gyerekkel, hogy igen, a férjükre vannak szorulva, igen, bíznak, remélnek, hogy szép nagy családjuk örökre együtt marad. És hallom aztán, hogy ötgyerekes apuka pattan le új szerelemmel és trükközik a tartásdíjjal. És az anya ott marad minimális jövedelemmel, aminek nyugdíjba számító része nevetséges.

Oh, hördülnek fel a zemberek, hát majd a szekérderékalja gyerek csak úgy önti a pénzt! Jó esetben igen. De igen gyakran valósul meg a nem jó eset forgatókönyve (lásd ötgyerekes sírig hű apuka). Több ellenzéki hozzászólásból hallatszik ki a félelem, hogy e törvény elsődleges szándéka az, hogy egy idő után helyettesítse a nyugdíjat – ami úgyse lesz, vagy teljesen – még a mostaninál is jobban – értéktelen lesz. Bájos próbálkozás, nézzük majd meg az eredményeket!

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.