Élet-Stílus

India modern templomai leginkább vidámparki játékokra emlékeztetnek

A német fotós, Stefanie Zoche az 1,2 milliárdos ország egyik államában, Keralában készített fotói szerint legalábbis ez a helyzet.

A hatalmas, több, mint ezerhatszáz nyelvet használó országban ugyan az emberek döntő többsége (80%) a hindu, 14,2 százaléka pedig az iszlám vallást követi, a portugál és angol gyarmatosításnak köszönhetően mintegy 2,3 százalékuk katolikus. Ez elsőre ugyan nagyon kevésnek hangzik, némi számolás után azonban rájöhetünk, hogy majdnem három Magyarországnyi – 29 millió – emberről van szó, így természetesen templomaik is nagy számban tarkítják az indiai tájat, sőt, újak is épülnek.

A német fotós, Stefanie Zoche fotósorozatából ezek közül ötöt ismerhetünk meg, amelyek külön-külön is megérnek egy misét, egymás mellett azonban az ember tényleg úgy érezné magát, mintha a hetvenes években játszódó filmek vidámparjainak egyikébe tévedt volna.

A Csodatévő Szűz temploma

01_Our_Lady_of_Miracles

Szűz Mária-templom

03_St._Mary_s_church

Szent József-kápolna

04_St._Joseph_s_Chapel

Szent József-templom

05_St._Joseph_s_Church

Aquinói Szent Tamás-templom

02_St._Thomas

Ajánlott videó

Olvasói sztorik