Élet-Stílus

Naponta hat liter kólát iszik: szenvedélye ölheti meg a háromgyermekes anyukát

Retteg függősége következményeitől, de képtelen lemondani a cukros italról.

“A legrosszabb az egészben, hogy pontosan tudom, hogy mennyire káros, amit csinálok. De hiába próbálom abbahagyni: ha csak néhány órára megvonom magamtól a kólát, remegni és izzadni kezdek”

-vallotta be a Mirror című brit bulvárlapnak a 41 éves Kathy O’Sullivan. A háromgyermekes édesanya azt mondja, azért beszél nyiltan problémájáról, mert így szeretné felhívni rá a figyelmet. Szerinte, annak ellenére, hogy hozzá hasonlóan sokan küzdenek ilyesfajta függőséggel, az orvosok nem hajlandók komolyan venni a panaszait.
Kathy a Mirrornak elmondta azt is, 13 éves volt, mikor először ivott kólát. Azt mondja, akkor még nem sejtette, hogy három évtizeddel később a cukros ital lesz az, ami irányítani fogja az életét.

“Ha néhány órára meg is tudnék feledkezni róla, a szervezetem azonnal jelzi, hogy itt az ideje az újabb adagnak”

-mondja, majd hozzáteszi, az egészségügyi problémáira első terhessége közben derült fény.

“Az orvosom súlyos vérszegénységet állapított meg nálam. Sokáig keresgélték az okát, míg végül kiböktem, hogy sok kólát iszom. Az orvosom ekkor rámnézett és közölte, valószínűleg a túlzásba vitt cukros üdítő, és a nem megfelelő táplálkozás okozza a tüneteimet.”

Néhány évvel a legidősebb gyermeke születése után, Kathy hasfájással került kórházba. Alaposan megvizsgálták és ekkor derült ki, hogy egy vesével született. A rendellenesség miatt különösen figyelnie kell arra miből, mennyit fogyaszt el, de azt mondja, még ez sem volt elég motiváció ahhoz, hogy felhagyjon szenvedélyével.

“Orvosi segítségre van szükségem, de amíg nem veszik komolyan a betegségemet, erre esélyem sincs.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik