Élet-Stílus

Azt hazudta magáról, hogy rákos – tönkretette tanára életét

Miután szárnyai alá vette a „beteg” lányt, a 49 éves tanárnő elvesztette a munkáját és a férjét is.

Miután kiderült, hogy a 22 éves Elisa Bianco nem csak a betegségéről, de a szüleiről és még sok másról is hazudott tanárának, a 49 éves Sally Rettallack úgy döntött, bepereli a fiatal lányt: méghozzá azért, mert szándékosan tönkre tette az életét. A fiatal lány többek között elmarta férjétől, a munkájától, de még a barátaitól is.

Az ügyben eljáró bíró, Christopher Harvey Clark elmondta, az ügy meglehetősen furcsa és karrierje során még sosem találkozott hasonlóval. Hozzátette, megbocsáthatatlan, amit Elise tett tanárnőjével: hogy szándékosan beleavatkozott az életébe és a legbelső érzéseit kihasználva, játszott vele.

Kép forrása: Daily Star
Kép forrása: Daily Star

A tárgyalás során kiderült, hogy az akkor még csak 16 éves Elise, miután elhitette Sallyvel hogy alkoholista szülei rendszeresen bántalmazzák őt, gyakorlatilag beköltözött a tanárnő otthonába.

„Csak később derült ki, hogy amit a fiatalabb nő állított szüleiről, valójában szemen szedett hazugság”

-nyilatkozta Philip Lee nyomozó, majd hozzátette, Elise rövid idő alatt rájöhetett, hogy Sally egy felelősségteljes, védelmező és gondoskodó asszony, és ezt fordította ellene, mígnem az asszony végül mindent feláldozott, hogy gondoskodjon a – hite szerint – halálos beteg lányról.

„Azért tettem, amit tettem, mert meg akartam szépíteni egy súlyos beteg és sokat próbált lány utolsó hónapjait. Nem tudtam, hogy egy hatalmas átverés főszereplője lettem.”

A nyomozás során kiderült, hogy azután, hogy Elise elvégezte a főiskolát, kitalálta, hogy amíg egészsége engedi, egyetemen szeretne tovább tanulni: Elise intézte, sőt, fizette a kollégiumi helyét, majd segített neki a jelentkezés összeállításában is. Mikor Elise elköltözött, a Retallack család fellélegezhetett, de csak egy rövid időre.

Néhány héttel később Elise visszaköltözött, mondván, romlott az állapota: vért találtak a vizeletében. Kórházi kezelés következett – legalábbis Sally ezt hitte. Minden áldott reggel bevitte Eliset a kórházba, este pedig érte ment. Nem tudta, hogy a lány a nap jelentős részét egy a kórházhoz közeli kávézóban tölti. Nem tudhatta, a lány ugyanis kórházi leleteket, e-maileket hamisított.

Hetek teltek el így. Közben Sally férje megelégelte a betolakodót, választás elé kényszerítette feleségét, aki úgy döntött, inkább elválik, mintsem sorsára hagyja Elise-t. Sally utóbb még a munkáját is feláldozta, hogy minden idejét a beteg lánnyal tölthesse, aki ekkorra már azzal etette őt, hogy csak néhány hete lehet hátra, még egy bakancslistát is összeállított magának.

Kép forrása. Daily Star
Kép forrása. Daily Star

Elise végül egy véletlennek köszönhetően bukott le: Sally volt férje megkereste Elise vérszerinti apját, aki lebuktatta a lányt. A férj végül értesítette Sallyt, aki bement a kórházba, hogy utánajárjon annak, amit megtudott. Mikor közölték vele, hogy a kórházban nincs Elise Bianco nevű beteg hazaindult, ekkor látta meg Elise-t a közeli kávézóban.

„Mikor rákérdeztem, csak kitalálta-e betegségét, szemrebbenés nélkül rávágta, hogy igen. Ezzel ért véget kettőnk kapcsolata”

– vallotta a tanárnő, aki borzalmasan megalázottnak érzi magát az eset után és Európában próbál gyógyírt találni a sebeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik