Élet-Stílus

Rendőrtiszt mentette meg az öngyilkosságra készülő férfi életét

Miután meggyőzte arról, hogy ne dobja el az életét, a rendőr megölelte a kétségbeesett férfit. Megható videó.

“Csendes, eseménytelen és nyugodt napom volt. Addig a hívásig” – emlékszik vissza a történtekre Dan Hicks, az észak-karolinai Raleigh egyik rendőrtisztje. “Emlékszem, a központ egy öngyilkosságra készülő férfihez kért segítséget. Elmondták, hogy az autópálya egyik hídján, a biztonsági korláton kívül üldögél, és hogy úgy tűnik, öngyilkos akar lenni” – tette hozzá.

Miután válaszolt a hívásra, Hicks azonnal a helyszínre sietett. Azt mondja, nagyon ideges volt, mert ezt megelőzően még sosem kellett valakit arról meggyőznie, hogy ne dobja el az életét. “Óvatosan közelítettem: tudtam, hogy nincs veszteni való időm, de nem szerettem volna megijeszteni sem” – mondta Hicks, majd hozzátette, mikor hallótávolságon belülre ért, bemutatkozott a férfinak és megkérte, másszon vissza a korláton.

“Úgy mentem oda, hogy tudtam, vissza fog mászni, de nagyon meglepett, mikor tényleg ez történt. Ezután átsegítettem a korláton, és azt mondtam neki, hogy minden rendben van. Ekkor ölelt meg.” Hicks nem ellenállt, mint mondja azért, mert tudta, hogy a férfi nehéz időszakon megy keresztül és éppen arra van szüksége, hogy nincs egyedül.

A megható jelenetet videóra vették, íme:

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik