Élet-Stílus

Véletlenül egy rókát fogadtak be egy kóbor kutya helyett

Nem sokat gondolkodott egy Kanton városában élő jószívű házaspár, amikor a házuk előtt egy bőrig ázott, remegve fázó kóbor kutyát találtak. Azonnal befogadták otthonukba az szegény állatot, de miután megfürdették és egy hajszárítóval megszárították a ketrecbe zárt kutyát, furcsa dolgokat vettek észre az eben.

A farka kutyához szokatlan módon hosszú, és bolyhos volt, a fogai meglepően nagyok és élesek voltak, és egyáltalán nem olyan hangokat adott ki magából, amik ugatásra hasonlítottak. Ráadásul még a fürdetés után is olyan erős szagot árasztott magából, amit kutyánál még nem tapasztaltak.

A kínai sajtóban megjelent hírek szerint a házaspár ekkor készített pár fényképet a befogadott „kóbor kutyáról”, és azokat a kínai közösségi oldalakon megosztották ismerőseikkel, akik közül többen is kijelentették: a befogadott kutya nagyon is úgy néz ki, mint egy róka. Egészen pontosan, mint egy sarki róka.

A házaspár azonban nem akarta csak úgy simán visszadobni utcára a vadállatot. Miután megetették, éjszakára egy kis ketrecbe zárták, ahonnan azonban másnap reggelre kiszökött. Szerencsére a ketrec az erkélyen volt, ahonnan a róka már nem tudott elszaladni. A házaspár ekkor a rendőrök segítségét kérte, akik állatvédelmi szakemberek segítségével végül befogták és egy menhelyre szállították az állatot.

Azt nem lehet tudni, hogy a róka hogyan került Kanton város utcáira. A gyanú szerint valakinek az egzotikus házi állata lehetett, aki később magára hagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik