Élet-Stílus

Húsz év alatt ötször győzte le a rákot a hős édesanya

nagymama(650x433).jpg (Array)
nagymama(650x433).jpg (Array)

29 éves volt, mikor először közölték vele, hogy mellrákja van. Legyőzte. És a következő 20 évben még négyszer.

A most 57 éves, háromgyermekes édesanya, Sharon Twyman azt mondja, a pozitív hozzáállás és a vidámság minden alkalommal elengedhetetlen volt ahhoz, hogy meggyógyuljon. A kenti asszony a Mirror című brit lap újságírójának elárulta, mindössze 29 éves volt, mikor először megérezte a mellében azt a bizonyos csomót.

„Már másnap orvoshoz mentem, és néhány napon belül már a diagnózist is tudtam: mellrák. Emlékszem az első gondolatom az volt, ki neveli majd fel a gyerekeimet” – mondja az asszony, aki – miután túlesett egy agresszív kemoterápiás kezelésen – nem gondolta, hogy négy évvel később ismét szembenéz a betegséggel.

„Mikor a betegség visszatért, az orvosaim radikális megoldást javasoltak: eltávolították mindkét mellemet és ismét kemoterápiát kaptam, de a betegség ennek ellenére sem tágított.” Sharon két évvel később ismét kivizsgálásra jelentkezett: „Egyszerűen tudtam, hogy valami nincs rendben” – indokolta döntését.


Kép forrása: mirror.co.uk 

Újabb kezelés következett, amit saját bevallása szerint már sokkal nehezebben viselt, mint az előzőket, de a pozitív hozzáállását még ekkor is megtartotta. „Utoljára 2007-ben hallottam orvos szájából azt, hogy „nagyon sajnálom, önnek rákja van.” Az asszonynál bélrákot diagnosztizáltak. „A béltraktus egy jelentős részét el kellett távolítaniuk az orvosoknak, hogy megmenthessék az életét.”

Sharon azt mondja, sokszor feltette magának a kérdést, hogy miért pont vele történik mindez, de minden alkalommal megnyugtatta magát, hogy elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a kihívásokkal. „Nem gondolok arra, hogy a rák visszatér, de figyelek magamra, és a legkisebb rendellenességgel is inkább orvoshoz megyek” – zárta a nő, akinek – most hogy gyerekei felnőttek – unokái adnak erőt a folytatáshoz.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik