Élet-Stílus

Lemondott a műtétről, hogy megmentse beteg gyermekét

kinai-csalad(430x286).jpg (Array)
kinai-csalad(430x286).jpg (Array)

A kínai anya azután döntött így, hogy megtudta, vesebeteg kisfiának átültetésre lesz szüksége.

Noha a kínai kisfiú szülei az utolsó utáni pillanatig bíztak benne, hogy az orvosok meg tudják menteni fiuk, Zhang Xiaoming veséit, a napokban szembesültek azzal, hogy az átültetés elkerülhetetlen. Mint kiderült, a nyolcéves gyerek évek óta kórházi kezelést kap egy veleszületett vesebetegség miatt – írta a Xi’an Evening News című kínai lap.

A fiú szülei, akik Xiaoming mellett 15 éves, értelmi fogyatékos lányukról is gondoskodnak, mára már szinte minden vagyonukat pénzzé tették, hogy fedezni tudják a kisfiú egyre csak növekvő kórházi költségeit.

Az apa, Zhang Caizhu például a Xi’an Evening News riportere szerint az utóbbi hónapokban kizárólag egy szelet kenyeret és némi zöldséget hajlandó enni. Így szeretné kímélni a családi költségvetést, miközben felesége lemondta a rá váró mióma eltávolító műtétet, hogy azt a pénzt is a kisfiú veseátültetésére fordíthassák majd.


Kép forrása: Shanghaiist 

A rászoruló család életén most a kórház dolgozói próbálnak segíteni: miközben a vezetőség úgy döntött, állja az édesapa étkezési költségeit, a dolgozók a saját pénzükből adtak össze annyit, hogy a mezítláb járkáló apa végre új cipőt vehessen.

Nem a Zhang család az egyetlen Kínában, akik az egyre dráguló egészségügyi ellátás miatt földönfutóvá váltak. Áprilisban például egy anhui koldusról szóltak a hírek, aki lónak öltözve vállalta, hogy egy dollárért bárkit a hátára vesz. Mindezt azért, hogy fizetni tudja leukémiás gyermeke gyógykezelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik