Élet-Stílus

Egy szibériai huskynak köszönheti életét az elárvult kiscica

A mindössze háromhetes Rosie-ra megmentői egy árok partján találtak rá. Rettenetes állapotban volt, élet és halál között.

“Sokáig az sem volt biztos, hogy Rosie egyáltalán túléli az éjszakát. Hiába tettünk meg érte mindent, nem tudtunk neki segíteni” – írta nyilvános Instagram oldalára Lilo, a husky gazdája. Posztjából az is kiderült, végső kétségbeesésében döntött úgy, hogy szibériai huskyjára, Lilora bízza a kölyköt, aki legnagyobb meglepetésére ellenségeskedés helyett, azonnal szárnyai alá vette a kis árvát.

“Miután Rosie bátortalanul szopni kezdett, Lilo azonnal “anya” üzemmódba kapcsolt. Azóta szinte elválaszthatatlanok” – olvasható az Instagramon, ahol a gazdi arra is felhívta a figyelmet, csak a vakszerencsének köszönhették, hogy kutyájuk gondoskodni kezdett az elárvult kismacskáról. “Ha lett volna lehetőségünk orvoshoz menni, megtesszük. Így viszont a kiscica sorsát rábíztuk Lilora” – írta, majd hozzátette mivel a huskyk híresek a csillapíthatatlan vadászösztönükről, senkinek sem javasolják, hogy utánuk csinálják a dolgot.

A páros Instagram-oldaláról egyébként az is kiderült, hogy Lilot ivartalanították, saját kölykei sosem voltak, ennek ellenére pontosan tudta, mit kell csinálnia Rosie-val. Az árva kiscica, aki mára teljes értékű tagja a huskycsaládnak, ma már 3,5 hónapos, szépen kigömbölyödött és boldogabb mint valaha.


Képek forrása: Bored Panda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik