Élet-Stílus

Hazudott, mégsem járt a Mennyországban a bestseller-szerző fiú

Az autóbalesetben lebénult Alex csak kitalálta, hogy angyalok vitték fel, és Jézussal is találkozott.

The Boy Who Came Back from Heaven (A fiú, aki visszatért a Mennyből) címmel 2010-ben megjelent egy könyv. Alex Malarkey történetét dolgozta fel, ő „a fiú”, és a könyvet is ő írta apjával, Kevinnel. Bestseller lett, még tévéfilm is készült belőle. Most kiderült, hogy a srác nem térhetett vissza a mennyből, lévén, hogy nem is járt ott soha.

Alex hatéves korában súlyos sérüléseket szenvedett egy szörnyű autóbalesetben. Két hónapig kómában feküdt, és amikor magához tért, döbbenetes történeteket mesélt élményeiről: angyalok vitték fel a Mennyek országába, ahol volt alkalma magával Jézussal is találkozni. Hat évvel később a történetekből megszületett az „igaz történeten alapuló” könyv.

A mai napig mozgáskorlátozott fiú a napokban írt egy nyílt levelet, amelyben bejelentette: annak idején csak kitalálta az egész sztorit, hogy magára irányítsa a figyelmet. Azt mondja, akkor még nem olvasta a Bibliát, de már tudja, hogy a Szentírás az igazság egyetlen forrása. Alex szerint sokan profitáltak a hazugságból, és a mai napig is keresnek a történetén.

A nyílt levél nyomán több könyvkereskedés visszaküldte a kiadónak a megmaradt példányokat, és maga a keresztény kiadó (Tyndale House) is úgy döntött: kivonja a kereskedelmi forgalomból a kamuutazásról szóló bestsellert.


Fotó: prweb.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik