Élet-Stílus

Hetente 15 orgazmusa van a munkája miatt

A kétgyermekes anyuka irodájában legalább 2000 szexuális játékszer van, ami csak arra vár, hogy végre kipróbálja őket.

A 33 éves brit nő, Cara Houiellebecq ugyanis profi teszter, aki vállalja, hogy a játékszergyártók legőrültebb ketyeréit is teszteli, még mielőtt a nagyközönség elé kerülnek. „Korábban bankban dolgoztam, de ma már semmi pénzért nem mennék vissza” – nyilatkozta a Daily Mail című brit lapnak az asszony, aki annyira sikeres lett, hogy ma már a gyártók kérik meg arra, hogy tesztelje a termékeiket.


Képek forrása: Daily Mail 

„Míg a bankban minden nap pontosan ugyanolyan unalmas volt, most sosem unatkozom” – teszi hozzá, majd elárulja, otthoni irodájában legalább 2000 játékszer vár arra, hogy végre beavassa őket. Cara a brit lapnak azt is elárulta, hogy a szexuális játékszerek szerencsére mindig is nemi élete szerves részei voltak, így egyáltalán nem esik nehezére, hogy most hetente több órát is el kell töltenie velük. „A heti 15 orgazmus és az évi 15 ezer font – átszámolva 6 millió forint – jövedelem csak ráadás.”

 

A kétgyermekes anya egyébként büszke hivatására még akkor is, ha gyermekei elől folyamatosan titkolnia kell azt. „Még nem elég idősek ahhoz, hogy felfogják, ez nem egy rossz dolog” – mondja az anya, aki párját is a szexuális segédeszközökön keresztül ismerte meg. „Darren az egyik szexjátékszereket forgalmazó cégnél volt IT-szakember amikor megismerkedtünk. Most már ő is a családi vállalkozásunkban dolgozik, és ha férfiaknak szóló termékeket kapok, akkor segít a tesztelésben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik