Élet-Stílus

Megtette első lépéseit a kutya, akiről már mindenki lemondott

Gazdái súlyosan deformált mellső lábai miatt tették ki, de lelkes állatbarátok megmentették. Már járni is tud.

Sandyt, a hófehér németjuhász keveréket két hónappal ezelőtt még görög gazdái hagyták sorsára, vélhetően azután, hogy kiderült számukra, a kiskutya súlyos fejlődési rendellenessége miatt talán sosem fog majd járni. Kitették az út szélére, és a sorsára hagyták.


Képek forrása: The Daily Mail

A sérült jószág minden bizonnyal ott pusztult volna el az út szélén, ha nem találnak rá állatbarátok, akik egy korfui menhelyre vitték a kiszáradt, csont és bőr kutyát. Azóta nagyot fordult vele a világ. A menhelyen szépen megerősödött, és rátalált egy szerető gazdi is, méghozzá egy 55 éves brit asszony, Pat Clark személyében. Az asszony első látásra beleszeretett a sérült állatba, és elhatározta, kerít neki egy orvost, aki rendbe hozza a lábait.

Sandyt végül nem Korfun, hanem Nagy-Britanniában, egész pontosan Cambridge-ben műtötték, egy ottani jószívű állatorvos ugyanis vállalta, hogy ingyen és bérmentve elvégzi az amúgy igen költséges és kockázatos beavatkozást.

„Száz százalékig elégedettek vagyunk a beavatkozás eredményével” – nyilatkozta boldogan Pat, miután Sandy túlesett mindkét műtéten. „Sandy már abban a pillanatban igazi családtaggá vált, amikor megérkezett hozzánk, hogy velünk töltse a karácsonyt. El se tudnám képzelni, hogy elengedjük őt magunktól” – nyilatkozta az asszony, majd hozzátette, a kutyus akkor kerülhet majd végleg hozzájuk, ha befejeződik a műtét utáni rehabilitációja.

Egyelőre ugyanis fiziko- illetve hidroterápiára jár, hogy megtanuljon négy lábon járni. A kutya orvosa, Chaim Pilosof elmondta, nehéz megmondani, vajon mitől fejlődött így Sandy lába, de hozzátette, a tápanyaghiány és a helytelen táplálás okozhat ilyen tüneteket fiatal állatoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik