Élet-Stílus

Egy prostituált vallomásai

Vajon mi minden kell ahhoz, hogy újra tudja kezdeni az életét?

Az Intimitás blog egyik olvasója hosszas gondolkodás után döntött úgy, hogy megosztja a blog olvasóival saját, drámai történetét. A prostituáltként dolgozó lánynak saját bevallása szerint viharos gyerekkora volt: míg az egyik féltestvére balesetben meghalt, a másik nem diagnosztizált szkizofréniában szenvedett. A szülők nem tudták fegyelmezni: lopott, csavargott, játékgépezett, néha az egész családi kasszát kiürítette.

A szülők végül nem bírták tovább, és elváltak miatta. A legkisebb lány, aki a levelet írja, az apához került, de rosszul döntött:

„Folyamatosan üldözött. Semmi nem volt jó, ami csináltam, folyton csak leszidott a sárga földig. Világéletemben osztályelső voltam, de ez sem volt elég. Minap gondolkodtam, hogy talán leginkább a bizonyítási kényszer miatt tanultam jól, mert tartottam tőle, hogy majd engem is kirak az utcára. Persze azért szerettem tanulni, már gyermekkoromban megfogalmazódott bennem, mi szeretnék lenni, nem úgy, mint most, teljesen összezavarodva.”

Ezután elmondta, miután problémás testvére váratlanul öngyilkos lett, elszabadult a pokol.

„Fél évvel később Budapestre költöztem egy újdonsült barátnőmmel, és annak barátjával, és prostituált lettem. Nem tudtam egyáltalán aludni, gyötört a bűntudat a testvérem miatt. Folyton azt éreztem, hogy ott van és figyel. Két évig nem aludtam éjszaka, rettentően féltem, ha elaludtam mégis, nemsokára felijedtem, és úgy éreztem, mintha meghalnék. Halálfélelem, erős szívdobogás, verejtékezés, ami a pánikrohammal együtt jár. Meg kellett küzdenem a saját démonaimmal, szörnyű volt.”

Nemrég kiderült, hogy édesapja áttétes rákos, és emiatt átértékelődött az élete, és úgy döntött, felhagy jelenlegi „munkájával”.

„Tudom, hosszú és rögös az út, és sok türelem kell, meg egy megfelelő szakember. Szeretném helyreállítani aláásott önbecsülésem, addig biztosan nem megy. Olyan álomszerű ez az élet, mintha nem is velem történne, én sosem gondoltam volna, hogy prostituált leszek. Eddigi életemben mindig bűntudatot éreztem mindenért, ahogy ezért is.”

Kíváncsi arra, hogy mi a szakember véleménye? Szeretné tudni, hogy van-e kiút? Olvassa el a folytatást az Intimitás blogon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik