Élet-Stílus

Az új Messire hajt a Manchester United

A Premier League-ben listavezető Manchester United megpróbálja megszerezni a szupertehetségnek kikiáltott argentin Juan Iturbét.

A 17 éves argentin játékos egy hónappal ezelőtt megállapodott az FC Portóval, hogy ott folytatja a pályafutását, amint betölti a 18. életévét – ennek megfelelően június 4-én ruccanhat majd át Európába -, addig pedig az argentin Quilmes edzéseit látogatja.

Korábbi hírek szerint az FC Porto 800 ezer fontot fizet az argentin csapatnak, ebből az összegből azonban korábbi klubja, a paraguayi Cerro Porteno is részesül, míg a család 400 ezer fonttal lesz gazdagabb.

Iturbe, az új Messi

A portói egyezség ellenére a „guarani Lionel Messi”-nek becézett titán – aki a 20 éven aluliak dél-amerikai kontinensbajnokságán Brazília és Chile ellen is győztes gólt szerzett – végül a Manchester Unitedben köthet ki. Angol lapértesülések szerint a „vörös ördögök” mindenképpen megpróbálják megszerezni Juan Iturbét az FC Portótól, s állítólag abba is belemennének, hogy kölcsönadják őt a portugáloknak, akikkel jó kapcsolatot ápolnak.

A Porto nem reagált a hírre, Iturbe pedig egyelőre a portugál csapattal foglalkozik. „Nyáron megyek a Portóhoz, már várom a pillanatot, nagyon izgatott vagyok” – mondta a minap. Manchester Unitednél ugyanakkor azt remélik, hogy Porto csak egy megálló lesz az argentin csodagyerek pályafutásában, és a végállomás az Old Trafford lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik