A magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábja és az itthonról utazó játékosok vasárnap délelőtt, Frankfurt érintésével keltek útra és Egervári Sándor a németországi repülőtéren értesült arról, hogy Lipták Zoltán, az éllovas Videoton védője súlyos gyomorrontást kapott. Így a szövetségi kapitány a sérült Szalai Ádám és Kádár Tamás mellett Liptákra sem számíthat az eredetileg kihirdetett keretből a szerdai felkészülési mérkőzésen.
A Spanyolországban edzőtáborozó Videoton szakvezetője, Mezey György már szombaton este jelezte Egervári Sándornak, hogy Lipták Zoltán erős gyomorrontás miatt gyengélkedik, de ekkor még úgy tűnt, a védő vasárnapra rendbe jön annyira, hogy elutazhat Dubaiba.
A futballista állapota azonban nem javult vasárnap délelőttre – bár a láza már elmúlt, a betegség más tünetei még erősebbek lettek -, ezért vasárnap nem utazhatott el csapattársaival, Lázár Pállal és Elek Ákossal a jövő szerdai mérkőzés helyszínére.
Miután másik játékos behívására már nem volt lehetőség, a tervezett létszámnál eggyel kevesebb, 19 játékos készül Azerbajdzsán elleni, jövő szerdai barátságos találkozóra.