Élet-Stílus

Így ölték meg John Lennont

A könnyűzenére minden bizonnyal, de sokak szerint a világtörténelemre is a legnagyobb hatást gyakorló zenekar, a Beatles egykori frontemberét 30 éve, 1980. december 8-án lőtte le egy Salinger-rajongó elmebeteg. Mark David Chapman tette előtt még lefotóztatta magát későbbi áldozatával.

1980. december 8-án John Lennon és Yoko Ono megjelent a New York-i Dakota-ház kapujában, hogy limuzinjukkal a Record Plant stúdióba menjenek. Mivel az autó késett, a járdán kellett várakozniuk, ahol a rájuk váró rajongókkal beszélgettek. Egy bizonyos Mark David Chapman kapott egy aláírást is a legújabb Lennon lemezre: “John Lennon, 1980. december.” A szintén ott várakozó Goresh nevű fotós közben vadul kattogtatott fényképezőjével: megörökítette ezt a pillanatot is. A kép néhány órával később az egész világot bejárta: a fotón Lennon a gyilkosának ad autógrammot.

Chapman Salinger Zabhegyezőjét olvasgatva megvárta, amíg Lennonék visszatérnek otthonukba. A limuzin tizenegy körül érkezett vissza a Dakota-ház elé. Elsőként Yoko szállt ki, majd John, kezében egy kazettás magnóval. Chapman két lépést tett előre, kabátzsebéből elővette pisztolyát, tüzelőállásba helyezkedett, majd halkan megszólalt: “Mr. Lennon?!” John néhány lépésnyire a bejárattól félig megfordult, amikor a háta mögött 7-8 méterre álló Chapman tüzelni kezdett. Az első két lövés hátulról, mellmagasságból érte és megpördítette az áldozatot. Aztán a következő két lövedék a vállán találta el, az ötödik pedig célt tévesztett.

Az utolsó fotón néhány órával a halálos lövés előtt a gyilkosának ad autogrammot

Az utolsó fotón néhány órával a halálos lövés előtt a gyilkosának ad autogrammot

A Zabhegyező a vallomás

Chapman, miután lelőtte New Yorkban John Lennont, azt mondta, a Zabhegyező miatt ölte meg a Beatles egykori alapítóját. Chapman már a gyilkosság előtti napokban is úgy viselkedett, mint aki teljesen azonosult a Zabhegyező főhősével, Holden Caulfielddel. A gyilkosságot megelőző este felhívott egy prostituáltat a szállodaszobájába, és pontosan úgy viselkedett vele, mint ahogy Holden tette azt a Zabhegyezőben. Chapman a gyilkosság után nem próbált elmenekülni, hanem – Holdenhez hasonlóan – földre dobta fegyverét, és levette a kabátját, hogy a rendőrök lássák: fegyvertelen. Majd elővette a Zabhegyezőt és olvasni kezdte a 26. fejezetet (erről kapta a címét a történetet feldologzó 2007-es film) egy utcai lámpa alatt állva. Állítólag azt írta a könyvbe: „Ez a vallomásom”.

A Beatles vezére

A Beatles vezére

Még abban az órában bejárta a világot, hogy meghalt John Lennon, a Beatles egykori tagja, békeharcos, író, költő.

Lovaggá ütött botrányhős

John Lennon 1940. október 9-én született Liverpoolban, majd a Liverpool College of Art növendékeként kezdett zenélni. Quarrymen néven alakította meg első együttesét (Paul McCartneyval), majd névváltozások és személycserék után ebből formálódott 1959-ben a Beatles együttes. Első kislemezük 1962-ben készült Love Me Do címmel.

Ezután az együttes hamarosan a világ legismertebb beatzenekara lett. Lennon az együttes gitárosa és énekese volt, zenét is szerzett, és természetesen szerepelt a Beatles világsikerű filmjeiben, az Egy nehéz nap éjszakájában és a Helpben. 1965-ben – társaival együtt – az angol királynőtől lovagi címet kapott. Ő írta a Beatles-dalok szövegeit, amelyek az idő haladtával egyre intellektuálisabbak lettek.

Második felesége, Yoko Ono hatására 1968-ban kezdett lemezeket felvenni az együttes nélkül. Távolodása a Beatlestől az 1967-es Bors őrmester lemeztől egyre nyilvánvalóbb lett, döntő szava volt abban, hogy a “gombafejűek” felhagytak a koncertezéssel. A Beatles 1970-es felbomlása után sikeres szólókarriert ért el. Békedalaitól remélte, hogy elfeledtetik a közönséggel a Beatles- korszak “zsengéit”. Legkitűnőbb albuma az 1971-es Imagine, melynek címadó számában John egy olyan világról énekel, amelyben nincsenek országok, nincs vallás, az emberek egyenlőként élnek benne. Ez a dal nemcsak a slágerlistát vezette, hanem 2000-ben az évszázad dalának is választották egy szavazáson.

Lennon 1968 és 1980 között 12 nagylemezt készített, s kevés koncertet adott. Nem volt kitárulkozó egyéniség, noha az ellenkezőjére is bőven nyújtott példát (1969-ben az amszterdami Hilton szállóban az ágyban kötött örök hűséget Yokóval, s mézesheteiket az “ágyban a békéért” jegyében töltötték – kamerák össztüzében.) Eredeti, néha meglepő gondolatait gyakran idézik ma is.

A Lennon-kultusz ma is él


Az extrém békeharcos

Az extrém békeharcos

John Lennon rajongói október 8-án és 9-én évről évre összegyűlnek Central Park egyik szegletében, amelyet a Beatles-együttes Strawberry Fields Forever című dalának emlékére Eperföldnek neveznek. Egy mozaikon az Imagine felirat látható, ez volt az ex-Beatle talán leghíresebb dala azt követően, hogy “a négy liverpooli fiú” együttese felbomlott.

Yoko Ono tavaly kiállítást szervezett férjének New York-i éveiről és továbbra is gondozza a hivatalos www.johnlennon.com honlapot. Az évtizedek múlásával Lennonnak külön megemlékezéseket szenteltek szülővárosában, Liverpoolban és New Yorkban, ahol a hetvenes években telepedett le.

A LennonNYC című dokumentumfilmet, amelyet Michael Epstein készített, november végén sugározta az amerikai közszolgálati televízió. Ez a mű a Working Class Hero szerzőjének New York-i éveit állítja a középpontba, és arra is kitér, hogy Richard Nixon elnöksége idején az FBI meg akarta akadályozni Lennon letelepedését az Egyesült Államokban. Októberben, a zenész születésének hetvenedik évfordulóján vetítették az amerikai mozikban a leghíresebb gombafejűről szóló életrajzi filmet; az angol-kanadai Nowhere Boy-t Sam Taylor-Wood rendezte.

A művész kultusza az árverésekre is átterjedt. A Day in the Life című Lennon-McCartney szerzemény kézirata egy júniusi aukción 1 millió 200 ezer dollárért (mintegy 240 millió forintért) kelt el; ez az előzetesen becsült ár duplája volt.

Chapman börtönben marad


Mark David Chapman

Mark David Chapman

Mark Chapmant a gyilkosság után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság azzal a kitétellel, hogy húsz év után feltételesen szabadulhat. 2000 óta a férfi próbál is élni ezzel a lehetőséggel, kétévente bead egy keresetet, amelyben kéri a szabadlábra helyezését, amely ellen Yoko Ono minden egyes alkalommal a végsőkig harcol.

Az özvegy az idén is sikerrel járt, a New York-i bíróság immáron hatodszorra is visszautasította Chapman kérelmét, amelyben állítólag nagy szerepe volt John Lennon feleségének, aki egy nagyon szívhez szóló levelet írt a döntéshozóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik