„A celebek és a politikusok elveszik a kenyerünket”

Miért adja a fejét könyvírásra egy humorista?

Nekünk, stand-uposoknak az egész életünk írás, hiszen a stand-up is olyan műfaj, hogy ki kell találni, meg kell írni, gondolkodni kell rajta. Én a Rádiókabaréba is nagyon sokat írtam, forgatókönyveket is írtam, sőt az egyetem alatt is számos novellát. Tehát maga az írás régi mesterség nálam, csak most lehetőséget kaptam egy könyvre, a fejemben pedig amúgy is már összeállt egy sztori.

Miért pont a multikat választottad témának? Hiszen a stand-up műsoraitokban rendszerint a celebeket és a politikusokat állítjátok pellengérre.

A nyár elején éppen egy multicégen húztam fel magam, ugyanis meggyűlt a bajom az internetszolgáltatóval. Le kellett mondanom a régi előfizetést, és egy újat kellett kötnöm, de ez nem volt egy egyszerű procedúra. Ráadásul nagyon sokszor lépünk fel cégek csapatépítő tréningjein, ilyen-olyan partnertalálkozókon, tehát elég jól belelátunk multik világába, és mindig nagyon jókat szórakozunk. S úgy éreztem, muszáj emléket állítanom ennek a világnak. Amiket leírtam, azokat egyik nagy cég sem tudja magára venni, annyira általános dolgok. Vagy mindenki megsértődik, vagy senki sem, de írtak már nekem olyanok, akik hasonló cégnél dolgoznak, és azt mondták, hogy nagyon jól szórakoztak a könyvön.

Összefoglalnád röviden a sztorit?

Alapvetően egy internetszolgáltató multicégnek a világába csöppenünk bele, ahol amellett, hogy természetesen a már megszokott magyar módon kezelik az ügyfeleket, és a saját belső ügyeiket a multikra jellemző rituális összevisszaságban végzik, egy elég súlyos bűncselekmény-sorozat húzódik a háttérben, amely mögött maga a cég főnöke áll. Megpróbálja rákenni az egészet a két főhősünkre, a stiklis Toporra és a paranoid Csetére azzal, hogy becsalja őket a céghez: kezdjenek el neki dolgozni. Bár kiváló baleknak tűnnek, a regény végére kiderül, hogy mégsem annyira hülyék, mint amilyennek első pillanatra gondolnánk, sőt végül jól leszámolnak a gonosz internetszolgáltatóval. Ugyan mindenfajta más hurok is szorul még a nyakuk köré, de azokat is szépen át tudják aggatni mindenki más nyakába.

Akkor ez egyfajta elégtétel az internetszolgáltatóval szemben is?

Igen, fellélegezhetnek az olvasók, hogy „na, jól megkapták”. Ugyanakkor van egy-két olyan szereplője ennek a multicégnek, akik nagyon szerethető, pozitív karakterek. Van egy tipikus multialkalmazott fiatal lány, aki kicsit mocskos szájú, egyszerű, de nagyon megbízható és melegszívű, illetve egy külföldi származású, meleg marketingmenedzser, aki a klasszikus „külföldről érkezett, Magyarországon a helyét nem találó” figura: egy kicsit hisztérikus, egy kicsit mániákus, de ő is nagyon szeretnivaló.

“Egyetlen cenzorunk és bíránk a közönség”

Mi segített a karakterek kidolgozásában?

Igazából magamban is kutattam, ismerőseimben is. Mindannyiunknak megvannak a rettegései, irracionális félelmei, ahogy ennek a paranoid, rettegő kisembernek, Csetének, de megvannak a maga kis stiklijei is, akárcsak Topornak. Emellett vannak konkrét példák is. Jártam cégeknél, rendezvényeken, ahol nagyon jó karaktereket tudtam ellesni, meg persze hozzám is már betrappoltak sáros lábú szerelők ezektől a cégektől, akik szintén kiváló alanynak bizonyultak.

Lesz folytatás?

Amellett, hogy igyekeztem minden szálat elvarrni, klasszikus magyar módon az igazi főgonoszok itt is megússzák. Felbukkan a regényben egy gonosz médiamágnás gengszter, és a tervezett második részben őt állítom a középpontba, ugyanis a multik után a médiára húzom rá a vizes lepedőt. Esetleg egy harmadik körben pedig politikára, és akkor minden, ami a kisember szemét csípi – a multi, a média és a politika –, ki lesz pipálva. Jó lenne, ha ezt egy trilógiává bonthatnám. Ráadásul nem volt olyan nagy munka a könyv megírása, mint amitől eleinte rettegtem: három hónap alatt tokkal-vonóval elkészültem vele.

Visszatérve a stand-up comedy műfajra, min nevetünk általában?

A celebeken már egyre kevésbé nevetünk, mert az a baj, hogy a celebek és a politikusok sajnos már elveszik a kenyerünket annyiban, hogy saját magukból csinálnak hülyét. Nem hagyják meg nekünk ezt a lehetőséget, ezért ő rájuk már nem is érdemes szót fecsérelni. Plusz a politikai humor nekem speciel nem is áll jól, de van egy-két kollégám, akinek a szájából nagyon jól hangzik. Ő rajtuk keresztül nagyon jókat lehet nevetni a közéleten is. Legjobban a saját apróságainkon nevetünk. Egészen hétköznapi dolgokra gondolok, mint például el szoktam mesélni a színpadon azt, amikor a feleségem kiveszi a hűtőből a tejet, elolvassa a lejárati időpontot, és azt mondja: „Ez tegnapelőtt járt le, úgyhogy még jó”, majd felém nyújtja, hogy kóstold meg. Ezeken jókat nevetnek az emberek, mert emellett elsiklunk nap mint nap, nem gondoljuk, hogy humoros, de ott a színpadon, egy humorista szájából hallva a homlokukra csapnak, hogy „úristen, tényleg ez van”. Én ezeket az apróságokat szeretem, amik mellett amúgy elrohannak, de így rávilágítva kiderül, hogy az életük sokkal színesebb és viccesebb, mint ők gondolják, és nem is érdemes bosszankodni ezeken, inkább egy jót kéne rajtuk nevetni.

Meddig mehettek el, például a politikában? Van valami határ?

Egyetlen cenzorunk és bíránk a közönség. Amin ők nevetnek, azt szabad mondani, amin ők nem nevetnek, azt nem szabad. A politikában is ők húzzák meg a határt, s az érzékenyebb témákban is, mint például a vallás. Ott is van egy kézzel tapintható határ, hogy mi az, ameddig még szórakoznak, függetlenül attól, hogy vallásosak vagy sem. A közönség a legmegbízhatóbb mérce. Egyébként az olyan érzékenyebb csoportokkal kapcsolatos viccekre, mint például a vakok vagy a süketek, jellemző, hogy nagyon sokszor egy vak vagy egy süket jót szórakozik azon a poénon, helyettük viszont egy látó sértődik meg, az ő nevükben. Ebből a szempontból a közönség sem mindig megbízható, de ettől függetlenül a közönség ízlésének vetjük alá magunkat minden esetben.

Volt olyan témád, vicced, amely nem „ment át” a közönségnek?

Igen. Egyszer például Galileiről beszéltem, mert őt a nézetei miatt gyakorlatilag házi őrizetre, szobafogságra ítélték élete végéig, és Pol Pot is házi őrizetben halt meg, de azért van egy kis különbség aközött, hogy megölni nagyon-nagyon sok százezer kambodzsait, vagy azt vallani, hogy a Föld gömbölyű. Ebből próbáltam valahogy viccet csinálni, és nem a meghalt kambodzsaiak miatt, hanem mert egyszerűen annyira messze esett a téma az emberektől, –Galilei is, és Pol Pot is –, hogy lefagytak. Ezért nem is szabad annyira elrugaszkodni; az olyan tényekre vagy az olyan jelenségekre, élményekre kell alapozni, ami mindenki számára ismert.

“Az Evolúció egy egész estés összefüggő stand-up folyam, erre vagyok a legbüszkébb”

Amerikában főleg az a trend, hogy a stand-uposok előbb-utóbb színészi pályára lépnek. Vannak neked is hasonló ambícióid? Hiszen játszottál már egy ÁNTSZ-ellenőrt a filmvásznon.

Igen, a Bakkerman című filmben. Azt tényleg élveztem, de ijesztő volt. Nem volt semmi forgatókönyv, Szőke András adott egy kockás papírt, hogy erről szól a film, de már nem így van. Hihetetlen információkat kellett befogadnunk agyilag. Elmondták, hogy ez meg ez a történt, illetve azt, hogy „a filmben nem tudjuk megjeleníteni, hogyan történt, de neked kéne elmondanod”, és mindezt úgy, hogy egy kockát sem láttunk az egészből. Sőt tudtuk azt is, hogy egy kétpercnyi film van befűzve a kamerába, ami 20 ezer forintba kerül. Tehát még drága is a nyersanyag, nem lehet elrontani, egyszer vesszük fel. Hajmeresztő volt, de izgi is.

És elsőre sikerült?

Igen. Ami a színészkedést illeti, én nem tartom magamat jó színésznek, de ha megkeresnek, vagy ha ki tudnak belőlem hozni valamit, akkor nagyon szívesen, de inkább a háttérmunka az, ami érdekel, különösen a forgatókönyvírás.

Több területen is kipróbáltad magad. Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Van egy önálló, tematikus estém, Evolúció címmel. Mindig azt hányták a szemünkre a „nagy öregek”, hogy ezek csak kiállnak és összevissza beszélnek mindenről, hol az anyjáról beszél, hol a nyári táborról. Nekem pedig sikerült csinálnom egy másfél órás estét, amely nagyjából ugyanarra a témára van felfűzve. Az Evolúció egy egész estés összefüggő stand-up folyam. Ezt egy olyan szellemi teljesítménynek tartom, ami mérföldkő is magamnak, meg példaértékű is a következőkhöz. Tehát felraktam magamnak a lécet.

“Szerintem valahol a tudat alatt történik a humor, a jó humor legalábbis onnan jön”

És milyen a viszonyotok a „nagy öregekkel”?

Némi értetlenséget látok a szemükben, hogy ezek a gyerekek, hogy kerültek elő, és miért lettek olyan híresek. És valószínűleg ugyanilyen értetlenül fogunk állni mi is 20-30 év múlva, hogy ha akkor hirtelen valaki berobban, és nem fogjuk érteni a módszereit, de alapvetően jól megférünk egymás mellett. Az is igaz, hogy a humor nem generációs kérdés, vagy nevetnek valakin, vagy nem, és ez nem feltétlenül attól függ, hogy hány éves az illető.

Van példaképed?

A magyar piacon Hofi Géza az abszolút etalon nekem. Külföldiek közül pedig a brit komikus, Eddie Izzard, aki sokáig női ruhában lépett fel. Az a jó, ha már azt benyeled, hogy egy férfi kifestett körmökkel, tűsarkúban magyaráz, akkor utána már mindent elfogadsz tőle, és már mindenen tudsz szórakozni. Ez egy nagyon okos húzás tőle, a gátlások, blokkok áttörésére, amellett, hogy látni is rajta, sokkal jobban érzi így magát a színpadon. Neki vannak nagyon okos, szürreális, abszurd képei, ami egy irigylésre méltó, briliáns agy szüleménye. A tudatalatti korlátlan áradását irigylem tőle, mert szerintem valahol a tudat alatt történik a humor, a jó humor legalábbis onnan jön, és ő ezt nagyon jól fel tudta szabadítani, és nagyon jól tudja uralni és kontrollálni. Valahogy ezt kellene nekünk is megtanulni.