Élet-Stílus

BL: Londonban továbbjuthat a címvédő

Az Inter, valamint a Barcelona és az Olympique Lyon is biztosíthatja helyét a tavaszi folytatásra a BL-ben; ehhez a keddi játéknapon az előző két kiírás győztesének a győzelem, míg a francia együttesnek a döntetlen is elegendő.

Kedden ugyanazok a klubok találkoznak egymással, amelyek október 20-án, az utolsó fordulóban is szembekerültek, csak éppen a pályaválasztói jog cserélődik fel.

Az A csoportban az Inter két hete hektikus meccsen verte a Tottenhamet. Az olaszok a 35. percben már 4-0-ra vezettek, ám jött Gareth Bale (no meg az Inter szendergése) és a walesi mesterhármasa nyomán 4-3 lett a végeredmény.

Amennyiben az olaszok nyernek a White Hart Lane-en is, készülhetnek a nyolcaddöntőre. Az angolok utoljára 1972-ben, az UEFA-kupa megnyerése felé vezető út elődöntőjében fogadtak olasz ellenfelet, akkor 2-1-re legyőzték a Milant. A sorozatban hat gólt hintő Samuel Eto’o fémjelezte Inter az utóbbi tizenegy BL-meccséből kilencet megnyert, és az utóbbi három angol riválisát egyaránt legyűrte. A két gárda keddi találkozóját Kassai Viktor vezeti, segítői Ring György, Vámos Tibor, Fábián Mihály, Bognár Tamás és Bede Ferenc lesznek.

Ebben a kvartettben a Werder Bremen fogadja a szintén kétpontos Twentét. A német együttes az utolsó tíz BL-fellépésből egyetlen egyszer diadalmaskodott, ám az otthoni 13 meccséből csak kétszer kapott ki. A mostani vesztesnek szinte minden reménye elszáll a továbbjutásra. Két hete 1-1 született Hollandiában.

A brémaiakon csak a győzelem segít. A képen Wesley fűzi a cipőjét - nagy rössel (MTI/EPA)

A brémaiakon csak a győzelem segít. A képen Wesley fűzi a cipőjét nagy rössel (MTI/EPA)

A B jelű kvartettben az eddig százszázalékos Lyonnak a nyolcaddöntőhöz elég pontot szereznie a Benfica otthonában. Két hete 2-0-ra nyert a francia alakulat, ám a Luz stadionban nehezebb dolguk lesz: a portugálok az utolsó nyolc hazai európai kupameccsükön veretlenek, hétszer nyertek, lőttek 22 gólt és kaptak hármat, ráadásul francia klubok ellen kilenc otthoni fellépésükön soha sem kaptak ki. A Lyonnak ez lesz a 100. meccse a legrangosabb sorozatban. A francia klub előző hat portugáliai kirándulásáról csak egyszer tért haza győztesen. Az eddig pont nélküli izraeli Hapoel Tel-Avivnak győznie kell a vendég Schalke ellen, máskülönben biztos kieső. Október 20-án a németek 3-1-re nyertek az egymás elleni mérkőzésen.

A Manchester United az egyetlen éllovas, amely ebben a fordulóban nem juthat tovább – még győzelemmel sem. Az angol gárda ahhoz a Bursasporhoz látogat, amelyet két hete 1-0-ra győzött le. Rossz hír, hogy Wayne Rooney bokasérülés miatt biztosan nem játszhat, míg Giggs és Ferdinand el sem utazott. Sir Alex Ferguson felforgathatja védelmét, hisz Evans sem egészséges – így középen Smalling lehet Vidics társa.

A török csapat sorozatban hét nemzetközi meccsét elveszítette, ráadásul ebben a kiírásban – egyedüliként a mezőnyben – még gólt sem lőtt. A gárda utoljára 35 évvel ezelőtt tudott szigetországi klub ellen győzni, akkor a KEK-ben a Dundee United, illetve az ír Finn Harps volt az áldozat. Az MU utolsó négy törökországi BL-meccséből kétszer győzni tudott, és háromszor még gólt sem kapott.

Amennyiben a Valencia és a Glasgow Rangers meccsén döntetlen születik, akkor a Bursaspor (ideiglenesen) megmenekül a búcsútól, még akkor is, ha most kikapna a Machestertől. A spanyol együttes az utolsó hat hazai BL-fellépésén képtelen volt nyerni, és csak kétszer volt eredményes, az utolsó hármon pedig egyszer sem. A Rangers ugyanakkor sorozatban kilenc BL-találkozó és 12 nemzetközi kupameccs óta nem tud spanyol riválist legyőzni. Két hete úgy lett 1-1 Glasgow-ban, hogy a skót gárdát erősítő Maurice Edu ide-oda betalált.

A D csoportban a Barcelona október 20-án Lionel Messi duplájával verte a Köbenhavn csapatát, és ha a katalánok megint győznek, akkor ott vannak a nyolcaddöntőben. A skandináv együttes hazai BL-mérlege viszont imponáló: négyből három győzelem (egyszer az MU ellen) és egy döntetlen. Ám a koppenhágaiak hét találkozóból egyszer sem tudtak spanyol riválist legyőzni.

Messi gyakorol a Parken stadionban; Xavi még így is biztosít (MTI/EPA)

Messi gyakorol a Parken stadionban; Xavi még így is biztosít (MTI/EPA)

A 150. BL-fellépésére készülő Barcelona 11 találkozóból egyszer sem szenvedett vereséget dán klubtól, kilenc győzelem és két döntetlen a mutató, és nyolcszor még gólt sem kapott. Hiányozni fog a katalánoktól a kapus José Manuel Pinto, aki az egymás elleni meccsen füttyszóval megzavarta az ellenfél gólhelyzetben kitörő játékosát, és emiatt két összecsapásra szóló eltiltással sújtották. A Rubin Kazany és a Panatinaikosz két héttel ezelőtti csatája nem hozott gólt. Amelyikük most kikap, minden bizonnyal búcsút inthet továbbjutási reményeinek.

A keddi program
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló
A csoport:
Tottenham (angol)-Inter (olasz), 20:45
White Hart Lane. Vezeti: Kassai (magyar)
Várható kezdőcsapatok
Tottenham: Cudicini – Hutton, Gallas, Bassong, Assou-Ekotto – Lennon, Huddlestone, Modric, Bale – Van der Vaart – Crouch
Inter: Castellazzi – Maicon, Lúcio, Samuel, Santon – Zanetti, Muntari, Biabiany, Coutinho – Sneijder – Eto’o
Werder (német)-Twente (holland), 20:45
Az állás: 1. Inter 7 pont, 2. Tottenham 4, 3. Twente 2 (4-7), 4. Werder 2 (3-7)

B csoport:
Hapoel Tel Aviv (izraeli)-Schalke (német), 20:45
Benfica (portugál)-Olympique Lyon (francia), 20:45
Az állás: 1. Lyon 9, 2. Schalke 6, 3. Benfica 3, 4. Hapoel Tel Aviv 0

C csoport:
Bursaspor (török)-Manchester United (angol), 20:45
Atatürk stadion. Vezeti: Stark (német)
Várható kezdőcsapatok
Busaspor: Ivankov – Ali Tandogan, Ömer, Ibrahim Öztürk, Vederson – Sercan, Ergic, Volkan Sen, Insúa – Batalla, Turgay
MU: Van der Saar – Rafael, Smalling, Vidics, Evra – Pak Dzsi-szung, Carrick, Fletcher, Nani – Hernández, Berbatov
Valencia (spanyol)-Rangers (skót), 20:45
Mestalla. Vezeti: Briych (német)
Várható kezdőcsapatok
Valencia: Cesar – Miguel, R. Costa, Navarro, Mathieu – Joaquín, Albelda, Fernandes, Mata – Soldado, Aduriz
Rangers: McGregor – Weir, Broadfoot, Papac, Bougherra – Davis, Edu, Whittaker – McCullogh, Miller, Weiss
Az állás: 1. Manchester United 7 pont, 2. Rangers 5, 3. Valencia 4, 4. Bursaspor 0

D csoport:
Rubin Kazany (orosz)-Panatinaikosz (görög), 18:30
Köbenhavn (dán)-Barcelona (spanyol), 20:45
Az állás: 1. Barcelona 7 pont, 2. Köbenhavn 6, 3. Rubin 2, 4. Panatinaikosz 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik