Élet-Stílus

A nagypolgár kevesebbet költ

Szegeden járunk egy hatalmas, nagypolgári lakásban: régen ugyan tudtak építkezni, de a modern kor technikája évi 150 ezer forinttal is csökkenthetné az energiaszámlát. Légkondira nyáron sem lesz szükség, de szigetelni kell, és a fűtés is átalakításra szorul – folytatódik a FigyelőNet és az Energia Klub sorozata.

Vannak, akik azt mondják, hogy azok a jó régi vastag falú házak, azok még tartották télen a meleget, nyáron a hideget. Vannak, akik azt mondják, hogy minden régi épületet le kéne bontani, mert gyenge az energiahatékonyságuk, és ezen alig lehet valamit javítani. Még többen vannak, akik ezekben a régi házakban laknak.

A szegedi belvárosi sorház tulajdonosa azért kérte az energiatanúsítványt, hogy megtudja, valójában milyen az otthona energiaosztálya, mivel és mennyit javíthatna rajta.

D osztályban a nagypolgári ház

A 40-es évek második felében épült kétszintes, tágas épület 220 négyzetméterével messze meghaladja az átlagos magyar otthonok méretét. E szerint a ház 166 kWh/m2 év fajlagos energiafogyasztásával D energiaosztályt kapott. Vagyis megközelíti azt a követelményértéket, amit egy új épületnek teljesítenie kell a most érvényben lévő szabványok szerint. A D energiaosztály egy ilyen régi háznál igazán jónak mondható, hiszen a hazai lakóingatlanok zöme néhány kategóriával gyengébb besorolást kaphatna csak.

lakcímke a figyelőneten

A FigyelőNet és az Energia Klub Lakcímke projektjének közös „Bemutatkozik az energiatanúsítvány” rovatában hétről hétre megvizsgáljuk egy-egy magyar ingatlan már elkészült energiatanúsítványát. Ez röviden egy szakértő által készített minősítés, amely 10 fokú skálán mutatja meg lakásunk „energiahatékonyságát”, hasonlóan a háztartási gépekhez.

De miből is jön ki ez az eredmény? A tanúsítványt készítő szakember egyesével elemzi az épületszerkezet különböző elemeit, amiből kiderül, hogy a nyílászárók hőátbocsátása megfelel a mai szabvány követelményeinek: a nagyobb ablakok 1,2 W/m2K körüli értékkel bírnak (ez egy új ablaknál legfeljebb 1,6 lehetne), és a bejárati ajtó is alatta marad a maximálisan megengedett 1,8 w/m2K értéknek. Az ajtók, ablakok terén a tulajdonosok tehát már tettek néhány határozott lépést az energiahatékonyság felé.

A falakon szökik a hő

Hiába azonban a tekintélyes, 50-65 cm-es falvastagság, a tömör téglából épült külső falakon (hiába) nagyjából kétszer annyi hő szökik el, mint ami egy új épületnél megengedett lenne – 0,45 W/m2K helyett 1,1 W/m2K értékeket olvashatunk ki a dokumentumból. A padló, valamint a padlásfödém sem szigetel elég jól. Igaz, a padlásra korábban 15 centiméteres üveggyapot szigetelés került fel, de a kivitelezés pontatlansága miatt a szigetelőhatás nem volt elegendő.

A nagypolgár kevesebbet költ 1A fűtést állandó hőmérsékletű gázkazán biztosítja. Ez a megoldás azért nem igazán hatékony, mert nem teszi lehetővé, hogy a kazán az aktuális fűtési igénynek megfelelő hőmérsékletre melegítse a fűtőtestekben keringő vizet. Ugyanis minél alacsonyabb a keringő víz hőmérséklete, annál kisebb a kazántesten és a csöveken keletkező hőveszteség. Kevésbé hideg napokon alacsonyabb hőmérsékletű vízzel is fel tudjuk fűteni a lakást, és csak a nagyon hideg időszakokban szükséges, hogy a radiátorokban forró legyen víz. Ha tehát a kazán mindig csak éppen annyira melegíti a vizet amennyire szükséges, azzal energiát takaríthatunk meg. Az állandó hőmérsékletű kazánnál erre nincs lehetőség.

Az épületszerkezet a vastag, nagy tömegű falaknak köszönhetően nagyon jó hőcsillapítású, ezért a tanúsító a gépi hűtés helyett más alternatívákat javasol. A nyílászárók külső árnyékolásával (redőnnyel vagy zsalugáterrel) és hajnali szellőztetéssel a benti klíma nyáron kellemes hűvös marad, így megspórolható az energiafaló és költséges klímaberendezés.

Szigetelni csak pontosan szépen…

A szerkezetek hőtechnikai adatai alapján talán nem meglepő, hogy a tanúsító elsősorban a külső falak, a födém és a lábazat szigetelését javasolja. A padlás szigetelése azért elsődleges lépés, mert az épület jelentős hőveszteséget könyvelhet el rajta keresztül: a meleg ugyanis felfelé távozik leginkább. A tetőtérbe 15 cm kőzet- vagy üveggyapot szigetelőanyag beépítését ajánlja a szakember. A korábbi rossz kivitelezés tapasztalataiból okulva itt külön ki kell hangsúlyozni, hogy a padlásfödém teljes felületét le kell szigetelni: a koszorút és az úgynevezett talpszelement is!

A teljes padlófelület szigetelése jókora bontási munkát jelentene, ami ennél a háznál (ne felejtsük el, lakott épületről van szó!) nehezen lenne megoldható. Ezért a tanúsító életszerűbb megoldást javasol: a lábazat külső hőszigetelésével is visszafogható annak a hőnek egy része, ami a talaj felé távozik az épületből. Ez a megoldás úgy lehet hatékony, ha külső szigetelés legalább 30 cm-rel a talaj felszíne alá nyúlik.

A nagypolgár kevesebbet költ 1Igaz, hogy a nyílászárók nagy részben megfelelnek az új előírásoknak, de a piacon már elérhetők sokkal jobb hőszigetelési tulajdonságokkal bíró termékek. Ezek beépítésével még tovább csökkenthető az ajtókon, ablakokon elszökő hő mennyisége, reális megtérülésre azonban leginkább állami támogatás mellett lehet számítani. A fűtési és vízmelegítő rendszer hatékonyságán kondenzációs kazán beszerelésével lehetne javítani, ami a tanúsító szerint akár 15 százalékkal is csökkentheti az energiaigényt.

Már 20 százalék is sokat jelent

Az előzetes szakértői becslés szerint a ház a javasolt energiahatékonysági intézkedésekkel (tehát szigeteléssel, kazáncserével) a C energiaosztályt érheti el. Lehet, hogy első látásra nem tűnik soknak az egy kategória ugrás, de ha jobban belegondolunk, egy 220 négyzetméteres ház fűtésében és melegvízellátásában már 20 százalék megtakarítás is rengeteg pénzt jelent. Ennél az épületnél a felújítások eredményeként nagyjából 1100 köbméterrel csökkenhet a gázfogyasztás, azaz évente 140-150 ezer forinttal több marad a családi kasszában.

Ha a lakók minden hatékonyságjavító lépést megtettek, akkor ennél a háznál szóba jöhet a napenergia hasznosítása is: dokumentum szerint napkollektor felszerelésével a melegvízelőállítás energiaigénye legalább 55 százaékkal csökkenthető lenne, és így a ház már a B energiaosztályt is elérheti.

Ha szeretné megnézni magát a tanúsítványt és a hozzá tartozó műszaki jegyzőkönyvet látogasson el a Lakcímke oldal Bemutatkozik a tanúsítvány rovatába. A lakcimke.hu-n a tanúsítás jogi hátterével, gyakorlati kérdéseivel is megismerkedhet, és persze sok hasznos tippet, tanácsot talál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik