A Málaga a Valencia és a Sevilla után a Villarreallal sem bírt hazai környezetben, így harmadszor is kénytelen volt fejet hajtania az aktuális vendége előtt a La Rosaledában.
A Málaga szemszögéből 2-3-as végeredmény már viszonylag korán, a 33. percben kialakult a hétfő esti találkozón, amelynek második félidejében a sárga tengeralattjárónak becézett vendégcsapat már csak az előnyének megőrzésére törekedett, a 41. perctől tíz emberrel játszó hazaiak lelkes próbálkozásai pedig nem párosultak eredménnyel.
A később kiállított Eliseu bombagóljára Santi Cazorla megpattant lövésével válaszolt a Villareal, majd Rossi villant, ügyesen pöckölte el a labdát a kapus mellett a hosszú sarokba, kisvártatva pedig Cazorla fejezett be pontos lövéssel 17 méterről egy formás vendégakciót (a labda a bal alsóban landolt). Átellenben Random fejesgóllal kozmetikázott az eredményen, amely a folytatásban már nem változott.
A Villarreal a két gigászt, címvédő Barcelonát és a Real Madridot megelőzve feljött a második helyre, és csak egy pont a hátránya a listavezető Valenciával szemben.
Primera División, 5. forduló:
Málaga-Villarreal 2-3 (2-3)
Gól: Eliseu (4.), Rondon (30.), illetve Cazorla (21., 33.), Rossi (24.)
Kiállítva: Eliseu (41., Málaga)
Korábbi eredmények:
Atlético Madrid-Real Zaragoza 1-0
Herculés-Sevilla 2-0
Espanyol-Osasuna 1-0
Deportivo La Coruna-Almería 0-2
Real Mallorca-Real Sociedad 2-0
Racing Santander-Getafe 0-1
Athletic Bilbao-Barcelona 1-3
Sporting Gijón-Valencia 0-2
Levante-Real Madrid 0-0