Élet-Stílus

A fiatalok nem bírtak a szlovákokkal

A magyar U17-es labdarúgó-válogatott csoportmásodikként került az úgynevezett elitkörbe a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőben, miután szombaton 1-1-es döntetlent játszott Szlovákiával, Szombathelyen.

A csoport első helyéről döntő mérkőzésen a többet kezdeményező magyar válogatott szerezte a vezetést, Huller talált be a második félidő elején (a csapatkapitány saját kipattanóját fejelte a hálóba), majd egy szöglet után egyenlítettek a szlovákok. Pisár nyolc méterről lőtt a jobb alsó sarokba, ezzel beállította az 1-1-es végeredményt.

Ilyenformán a gólkülönbség rangsorolt a két csapat között, és egyetlen góllal Szlovákia végzett az első helyen, a magyar csapat pedig másodikként jutott a selejtező elitkörébe.

A csoport másik két csapata, Feröer és Andorra az egymás elleni döntetlennel szerzett egy-egy ponttal, de rúgott nélkül zárta a Bükkön és Szombathelyen rendezett tornát.

U17-es Eb-selejtező, 10. csoport:
Magyarország-Szlovákia 1-1 (1-0)
Gól: Huller (50.), ill. Pisár (64.)

Korábbi eredmények:
Szlovákia-Feröer 3-0
Magyarország-Andorra 5-0
Szlovákia-Andorra 5-0
Magyarország-Feröer 2-0
Andorra-Feröer 0-0

A csoport végeredménye:
1. Szlovákia 7 (9-1)
2. Magyarország 7 (8-1)
3. Feröer 1 (0-5)
4. Andorra 1 (0-10)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik