Az európai szövetség (UEFA) vizsgálatot indított az ügyben, miután kiderült, hogy a 25 éves védő jogosulatlanul szerepelt a selejtező utolsó fordulójának visszavágóján.
Máté Péter – aki nem szerepelt a Debrecen nevezési listáján – a 90. percben lépett pályára a bolgár bajnok otthonában, amikor a Loki összesítésben már 4-1-re vezetett.
A hajdúsági klub közleményében elismerte a hibáját, de úgy véli, hogy a játékos szerepeltetése a mérkőzés eredményét vagy a továbbjutást nem befolyásolta.
„Bár Máté Péter egy adminisztrációs hiba következtében valóban jogosulatlanul lépett pályára, ezen szabályszegés jelen esetben nem volt olyan súlyú, amely a mérkőzés eredményét vagy a továbbjutást befolyásolta volna. A jogosulatlan pályára lépés miatt az UEFA ugyan alkalmazhat jogkövetkezményt, azonban álláspontunk szerint az – a szabályszegés jellegére tekintettel – nem vezethet a mérkőzés eredményének az óvás miatti megváltoztatására” – írta közleményében a DVSC Futballszervező Zrt., amely pénteken késődélután írásban tájékoztatta az európai szövetséget az ügy részleteiről.
Egyelőre kérdéses, hogy a magyar bajnok rajthoz állhat-e a csoportkörben, bár Greg Biscos, az UEFA munkatársa pénteken az NB1.hu internetes portálnak elmondta, hogy a hiba (amely ezen a szintén nagyon ciki…) nem feltétlenül jár azonnali kizárással, vagy 3-0-ás bolgár győzelemmel, következhet figyelmeztetés, pénzbírság, vagy fegyelmi is.